Gladbach: 2023-ig hosszabbított a svájci válogatott kapus

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 14:31
null
Yann Sommer 2024-ig maradhat a Gladbachnál (Fotó: AFP)
2023-ig meghosszabbította szerződését Yann Sommer, a Borussia Mönchengladbach kapusa – jelentette be a német együttes a hivatalos honlapján.


A megállapodás után Max Eberl, a Borussia sportigazgatója magasztalta Sommert.

„Büszkék vagyunk, hogy sikerült meghosszabbítanunk a szerződését. Nem volt egyszerű dolga, 2014-ben Marc-André ter Stegen helyét kellett átvennie, de megugrotta a szintet, sőt, az elmúlt öt évben Európa egyik legjobb kapusává vált. Nagyszerű teljesítményével jelentős szerepet játszott az elmúlt évek sikereiben. Számomra ő a posztja egyik legjobbja az egész világon” – idézte a sportvezetőt a Bundesligát 12 forduló után vezető csapat honlapja.

Sommer a Baselből igazolt anno a Gladbachoz, ezt megelőzően pedig a Vaduz és a Grashoppers együttesében szerepelt. A svájci válogatott kapuját eddig 42 alkalommal védhette.

„A Mönchengladbach volt a karrierem első külföldi állomása, egy különleges kihívás, amire örömmel mondtam igent, amikor megkerestek. Rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt években, mindezt Európa egyik legjobb, legnézettebb bajnokságában. Kevés annál motiválóbb dolgot tudok elképzelni, mint hogy az ember kéthetente újra meg újra ötvenezer fanatikus előtt lépjen pályára” – tette hozzá Sommer, aki jelen állás szerint 34 éves koráig maradhat a klub kötelékében.

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 12 8 1 3 24–13 +11 25
2. RB Leipzig 12 7 3 2 33–13 +20 24
3. Bayern München 12 7 3 2 33–16 +17 24
4. Freiburg 12 6 4 2 21–13 +8 22
5. Schalke 04 12 6 4 2 22–15 +7 22
6. Borussia Dortmund 12 5 5 2 26–18 +8 20
7. Wolfsburg 12 5 5 2 13–10 +3 20
8. Hoffenheim 12 6 2 4 17–19 –2 20
9. Bayer Leverkusen 12 5 4 3 18–16 +2 19
10. Eintracht Frankfurt 12 5 2 5 21–18 +3 17
11. Union Berlin 12 5 1 6 15–17 –2 16
12. Augsburg 12 3 4 5 17–24 –7 13
13. Mainz 12 4 8 17–31–14 12
14. Werder Bremen 12 2 5 5 19–26 –7 11
15. Hertha BSC 12 3 2 7 17–25 –8 11
16. Fortuna Düsseldorf 12 3 2 7 15–23 –8 11
17. 1. FC Köln 12 2 1 9 11–27 –16 7
18. Paderborn 12 1 2 9 14–29 –15 5

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
2026.01.14. 13:45

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
2025.12.05. 22:39

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53
Ezek is érdekelhetik