Gálázott a Hoffenheim, csodát tett a St. Pauli

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 17:59
null
A hoffenheimi Sejad Salihovic így talált be szabadrúgásból a Werdernek (Fotó: Action Images)
A német labdarúgó-bajnokság élvonalának szombati játéknapján a Hoffenheim vert helyzetből mért kiütéses vereséget a Werder Bremenre. Érdekesség, hogy mindkét újonc, a Kaiserslautern és a St. Pauli egyaránt győzelemmel kezdett – előbbi a másfél perc után emberhátrányba kerülő Kölnt, utóbbi a Freiburgot győzte le idegenben.

Noha a hétközi, Sampdoria elleni BL-selejtezőn a Werder képes volt kétgólos előnyt szerezni, a szombaton látottak azt sugallják, az a siker nemcsak a német csapat jó játékának, hanem a felkészülésben hátrább tartó genovaiak „félkész" állapotának is köszönhető volt.

HOFFENHEIM–WERDER BREMEN 4–1

Mert bizony a szombati sinsheimi mérkőzés csak annyiban hasonlított a szerdai kupameccshez, hogy Torsten Frings megint értékesített egy tizenegyest. Talán ezúttal éppen az volt a baj, hogy túl korán született a vezető gól? Bármi volt is az oka, a Werder játékosai igen kényelmesre vették a tempót, amit a hazaiak természetesen megéreztek, és a 20. percben Demba Ba ki is használta, hogy Clemens Fritz gyenge mentési kísérlete után kitárult előtte a brémai kapu.

A Werder játékosok figyelmetlensége, a vendégvédelem bizonytalansága az első játékrész hajrájában vált különösen látványossá. A Hoffenheim hét perc leforgása alatt három gólt szerzett! A 37. percben, brémai labdavesztést követő ellencsapás végén Peniel Mlapa váltotta gólra Compper nagyszerű passzát, rá négy percre Vedad Ibisevic lőtt kísértetiesen hasonló gólt Luiz Gustavo indításából, majd Sejad Salihovic tekert szabadrúgásból védhetetlenül a bal felsőbe.

Thomas Schaaf, a brémaiak trénere a második félidőre beküldte Marko Marint, de sem ő, sem a később beküldött harcostársai nem tudtak változtatni az eredményen.

MÖNCHENGLADBACH–NÜRNBERG 1–1

A Nürnberg erősen kezdett, a nyáron igazolt Jens Hegeler fejesével meglepetésre meg is szerezte a vezetést, ám a hazaiak labdabirtoklásbeli fölénye a 31. percben góllá érett. Mohamadou Idrissou egyenlítése ellenére továbbra is a vendégek játszottak veszélyesebben. A második félidő fordulatot hozott, a Borussia támadott többet, de a szerencse a nürnbergiek mellé állt, akik így egy pontot hazavittek.

KÖLN–KAISERSLAUTERN 1–3

A hazai csapatkapitány, a libanoni válogatott Juszef Mohamed 92 másodperc után piros lapot kapott brutális belépőjéért, így a kölniek máris lehetőséget kaptak arra, hogy rendkívüli körülmények között bizonyítsák egységességüket. Minden idők leggyorsabb Bundesliga-kiállítása után sokáig a legjobb úton haladtak: Sippel kapus hibájából a szemfüles Milivoje Novakovic gyorsan megszerezte a vezetést, és a kölni csapatjáték olyan szervezett volt, hogy a 'Lautern sokáig csak távoli lövésekkel volt képes jelezni egyenlítési szándékát.

A szünet után aztán nagyot változott a játék képe, és miután a 70. percben Srdjan Lakic jól helyezett lövése beakadt, a hazaiak összeomlottak. A vendégeknek mind Lakic második góljánál, mind Ivo Ilicevic kegyelemdöféssel felérő találatánál volt némi szerencséjük, igaz, ez legkevésbé sem kell, hogy zavarja a vendégeket, akik újonc létükre győzelemmel kezdték a szezont.

HANNOVER–FRANKFURT 2–1

A hazaiak portugál középpályása, Carlitos már a 3. percben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a kényszerű csere okozott is némi zavart a hannoveri sorokban, a játékrész közepén Konstantin Rausch 16 méteres lövésével – szinte a semmiből – mégis megszerezték a vezetést. Néhány perccel később az üresen hagyott Benjamin Köhler szállította a játék képének megfelelő egyenlítő gólt. A fordulás után a hazaiak már összeszedettebbek voltak, és Didier Ya Konan fejesével kiharcolták a győzelmet is.

FREIBURG–ST. PAULI 1–3

Bátran játszott az újonc, különösen az utolsó tíz percben! Akkor, amikor úgy tűnt, a kapu elé jó ütemben érkező Papiss Demba Cissé góljával a hazaiak otthon tartják a három pontot. Csakhogy a vendégek az utolsó tíz percre harcba küldték a mindössze húszesztendős Richard Sukuta-Pasut! Hogy kit?! Mire a válasz megszülethetett volna, a nagyszerűen elfutó ifjú előkészítette Fabian Boll gólját – a középpályás nagyszerű lövéssel egyenlített –, majd maga talált be éles szögből, végül gólpasszt adott a hozzá hasonlóan csereként pályára lépő Fin Bartelsnek. Fantasztikus győzelemmel kezdett az újonc!

Ami Sukuta-Pasut illeti: a csatár kongói bevándorlók fia, és 2008-ban tagja volt az U19-es Európa-bajnoki címet nyerő német válogatottnak. Azóta már az U21-es Nationalelfben is bemutatkozott.

BUNDESLIGA, 1. FORDULÓ 
PÉNTEK
Bayern München–Wolfsburg 2–1 ((Müller 9., Schweinsteiger 91., ill. Dzeko 55.)
SZOMBAT
Hoffenheim–Werder Bremen 4–1 (Ba 20., Mlapa 37., Ibisevic 41., Salihovic 43., ill. Frings 3. – 11-esből)
Mönchengladbach–Nürnberg 1–1 (Idrissou 31., ill. Hegeler 15.)
1. FC Köln–Kaiserslautern 1–3 (Novakovic 8., ill, Lakic 70., 84., Ilicevic 88.)
Freiburg–St. Pauli 1–3 (P. Cissé 78., ill. Boll 83., Sukuta-Pasu 89., Bartels 91.)
Hannover–Eintracht Frankfurt 2–1 (Rausch 21., Ya Konan 75., ill. Köhler 27.)
Hamburg–Schalke, 18.30 (Eurosport2, élő)
A VASÁRNAPI PROGRAM
Mainz–Stuttgart, 15.30 (Eurosport2, élő)
Dortmund–Leverkusen, 17.30 (Eurosport2, élő)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik