Felkészülés: Szalai kettőt, csapata hetet vágott a dán élklubnak

Vágólapra másolva!
2015.01.22. 16:22
null
A Hoffenheim a második félidőre indult be nagyon, Szalai két góllal vette ki a részét a kiütésből <br />(Fotó: TSG Hoffenheim, achtzehn99.de)
Kiütéses győzelemmel folytatta felkészülését a német élvonalbeli Hoffenheim labdarúgócsapata, mely 7–0-ra győzött a dán Szuperligában a 4. helyen álló Bröndby ellen. Szalai Ádám, a Hoffenheim magyar légiósa kétszer is betalált.

A Hoffenheim Szalai nélkül kezdett, az egyetlen csatár Anthony Modeste volt a felállásban, mögötte a Zuber, Firmino, Volland trió játszott. A német csapat öngóllal szerezte meg a vezetést, majd Modeste góljával az első félidőt követően 2–0-ra vezetett. A hazaiak négyet cseréltek szünetben, Szalai ekkor lépett pályára – a Hoffenheim pedig a folytatásban lefutballozta a tízszeres dán bajnokcsapatot.

A második félidei gólözönt Ermin Bicakcic indította, majd a 69. és a 75. perc között négyszer is betalált a Hoffenheim! Sven Schipplock gólja után egy perccel Szalai Ádám 24 méterről lőtt a kapuba, és a dánok még magukhoz sem tértek, mikor előbb Tarik Elyounoussi, majd Szalai újfent betalált a hálójukba.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
FSV Frankfurt (német)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–2
Hoffenheim (német)–Bröndby (dán) 7–0
Farense (portugál)–VfB Stuttgart (német) 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik