Felkészülés: Szalai Ádám egy félidő alatt duplázott - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 18:34
A Schalke a szünetben 2–1-re vezetett a Leipzig elleni felkészülési mérkőzésen. A gelsenkircheniek mindkét találatát Szalai Ádám szerezte. A magyar támadó a második félidőre már nem jött ki a csapattal, a folytatásban nem változott az eredmény.

Ezúttal mindössze négy percre volt szüksége Szalai Ádámnak a gólszerzéshez. A Schalke hivatalos beszámolója szerint a magyar csatár egyedüli középcsatárként kezdett a Leipzig ellen.

A gelsenkircheni együttes a Unnerstall – Uchida, Höwedes, Santana, Fuchs - Höger, Neustädter – Farfan, Draxler, Clemens – Szalai összeállításban lépett pályára, s nagyon hamar megszerezte a vezetést.

Draxler a 4. percben remek passzal indította Clemenst, aki lefutotta a lipcseieket, majd középreadására érkezett Szalai, aki kihasználva hosszú lábait a kapuba passzolt.

Az első félidőben ugyan egyenlített a harmadosztályú csapat, de a szünet előtt ismét megszerezte a vezetést a Schalke, és ezúttal is Szalai volt az eredményes. Farfán indította Draxlert, aki lekészítette a labdát a magyar támadónak a 44. percben. Szalai ezúttal sem hibázott.

Szalait a szünetben lecserélték, a második játékrészben már nem változott az eredmény.

FELKÉSZÜLÉS
Leipzig–Schalke 1–2 (Roleder 41., ill. Szalai 4., 44.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik