Felix Magath visszatér a Wolfsburghoz - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 23:51
null
Magath visszatérhet egykori csapatához (Fotó: Action Images, archív)
Egybehangzó német sajtóhírek szerint a Schalkétól nemrég távozó Felix Magath lesz a Wolfsburg új vezetőedzője. A német szakember ezzel visszatér korábbi sikereinek színhelyére: a 2008–2009-es Bundesliga-szezonban az élen zárt a VfL-lel. A Wolfsburg honlapja megerősítette a hírt.

 

MEGERŐSÍTETTÉK A KINEVEZÉST

A Wolfsburg hivatalos honlapja is bejelentette, hogy Felix Magath veszi át a csapat irányítását Pierre Littbarskitól. A szakember a vezetőedzői feladatok mellett a menedzseri jogkört is betölti majd, vagyis a játékosigazolásokért is ő felel majd. Magath Steve McClaren és Littbarski után a harmadik edző lesz a Bundesligában jelenleg utolsó előtti, 17. helyen álló Wolfsburg élén ebben a szezonban.

Nem marad sokáig állás nélkül Felix Magath, akit a Schalke tegnap menesztett a kispadról. Két vezető német internetes portál, a kicker.de és a sport1.de is egyöntetűen állítja, hogy a német szakember veszi át a Wolfsburg irányítását.

Magathot pénteken mutatják be hivatalosan egy sajtótájékoztató keretében, feladata az lesz, hogy a Bundesligában tartsa a jelenleg mindössze 17., azaz kieső helyen tanyázó VfL-t. A Wolfsburgot jelenleg hivatalosan még Pierre Littbarski irányítja, de a hírek szerint hamarosan megköszönik a gyenge eredményeket felmutató egykori válogatott futballista munkáját.

Dieter Hoeness, a „farkasok" sportigazgatójának feladata most az lenne, hogy előbb megköszönje Littbarski munkáját, majd Magath-tal szerződést kössön. Csakhogy ez korántsem biztos, hogy így lesz, egyes hírek szerint ugyanis Hoeness is távozik a klubtól.

Magath számára nem lesz ismeretlen a wolfsburgi környezet: 2007 és 2009 között irányította a csapatot, amellyel a második évben elhódította a bajnoki címet.

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 26 19 4 3 53–15 +38 61
2. Bayer Leverkusen 26 15 7 4 54–34 +20 52
3. Hannover 26 15 2 9 37–36 +1 47
4. Bayern München 26 13 6 7 57–33 +24 45
5. Mainz 26 14 1 11 41–33 +8 43
6. Nürnberg 26 12 6 8 41–33 +8 42
7. Freiburg 26 11 4 11 33–36 –3 37
8. Hamburg 26 11 4 11 37–42 –5 37
9. Hoffenheim 26 9 9 8 42–37 +5 36
10. Schalke 26 9 6 11 31–31 0 33
11. 1. FC Köln 26 9 5 12 35–43 –8 32
12. Werder Bremen 26 7 8 11 34–52 –18 29
13. VfB Stuttgart 26 8 4 14 45–48 –3 28
14. Eintracht Frankfurt 26 8 4 14 25–36 –11 28
15. St. Pauli 26 8 4 14 28–45 –17 28
16. Kaiserslautern 26 7 7 12 35–43 –8 28
17. Wolfsburg 26 6 8 12 30–39 –9 26
18. Mönchengladbach 26 6 5 15 38–60 –22 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik