MONCZ ATTILA 2019.11.28 22:52

Fáklyavivők – Moncz Attila publicisztikája

Nem szoktam meg, hogy néhány óra leforgása alatt három különböző helyről, egymástól függetlenül ugyanazzal a témával kapcsolatban impulzusok érjenek. Hétfőn – ha időrendben akarok haladni – előbb olvastam két cikket a 2020-as Európa-bajnokságra egyaránt kijutó lengyel, illetve osztrák válogatottról, úgy, hogy az egyikben Lewandowski és csapata, a másikban pedig Alaba és csapata volt a nemzeti tizenegy „eposzi jelzője”. Aztán elém került Ballai Attila NS-ben megjelent írása arról, mennyire szüksége lenne a magyar labdarúgó-válogatottnak egy vezérre, majd pedig következett egy beszélgetés a válogatott gerincéről egy nyilvános podcastfelvételen. Egy irányba mutató felvetések, de vajon mi kell ahhoz, hogy az elméletből valóság legyen.

Az NS-ben korábban ezeken a hasábokon említett, „erre születni kell” kitételen túl azt gondolom, ez motiváció és attitűd kérdése. Nem elég csak azt mondani, én vezér vagyok, annak megfelelően is kell viselkedni és teljesíteni. Ausztria például két vereséggel (Lengyelország és Izrael ellen) kezdte a minap véget érő Eb-selejtezőt. Leo Windtner, az osztrák szövetség elnöke ezt követően az iskoláscsapat kitétellel illette a nemzeti tizenegyet. David Alaba – úgy is mint csapatkapitány – nem kérte ki magának, csendben volt, a társai is, helyette inkább futballoztak. Ausztria egy körrel a csoportküzdelem vége előtt Európa-bajnoki résztvevő volt, a Bayern München ásza pedig az ünneplés közepette megkockáztatta: „Két meccs után sokan leírtak bennünket, de megmutattuk, van bennünk tartás. Most már talán nem vagyunk iskoláscsapat...” De citálhatnám példaként Robert Lewandowski esetét is, aki a Bundesliga legjobban kereső futballistáinak egyike, immár családos ember, és így is ekképp látja a világot: „Teljes a magánéletem, a futballban viszont még mindig éhes vagyok. A sok pénz nem garantálja a boldogságot, magányossá tehet, ha nem támogatnak és nincs motivációd.”

Nem elhanyagolható szempont, hogy ha én valakire a válogatott vezéreként tekintek, annak valamelyik (európai) topbajnokságban kell játszania. Nincsenek olyan elvárásaim, hogy a Bayern Münchenben, bár az sem baj, de játsszon élcsapatban rendszeresen.

Sajnos élcsapatban nincs játékosunk, de tíz év „megfeszített” munkájával ott tartunk, hogy az UEFA koefficiensrangsora szerinti tíz legjobb bajnokságban 2019 őszén összesen hat magyar játékos kerettag. A 2009-2010-es idényben ez a szám még 24 volt, úgy, hogy akkor a csúcssorozatok közül még a spanyol (Vadócz Krisztián), az angol (Gera Zoltán, Fülöp Márton, Kurucz Péter, Halmosi Péter, Gulácsi Péter) és az olasz (Koman Vladimir, Gosztonyi András, Tamási Zoltán) élvonalban is volt kerettagunk (mi több, közülük hatan játszottak is!), nem csupán a németben (akkor Hajnal Tamás, Dárdai Pál, Szalai Ádám, valamint Lőw Zsolt, most Gulácsi Péter, Sallai Roland, Szalai Ádám és a honosított Willi Orbán). Eközben a számunkra talán referenciapontnak tekinthető Lengyelországnak 27, Ausztriának pedig 36 futballistája juthat szóhoz a négy (nem tíz!) legerősebb bajnokságban.

Ezzel összefüggésbe tudom hozni a kiemelt státuszhoz nálam ugyancsak hozzátartozó tudatosságot, amit azonban nem csupán a játékban, a pályán, hanem például a karrierépítésben is szeretek észrevenni. Persze ennek is léteznek különböző formái, mint például, ha az ember befut az őt jelentős részben felnevelő klubnál (Alaba 16 éves korától a Bayern München futballistája), netán lépcsőzetesen halad, esetleg egy (két, három...) pofonból újjáépíti magát, ahogyan például Lewandowski tette. Őt hajdan a Legia Warszawa akadémiájáról egy év után eltanácsolták, mondván, a magassága és a súlya miatt sohasem lesz belőle futballista. Újjáépítette magát a harmadik ligás Znicz Pruszkówban, aztán amikor a Legia vissza akarta szerezni, a sportigazgató (talán jegyezzük meg a nevét, Miroslaw Trzeciak, merthogy ekkora ballépést kevesen követtek el) így zárta le a zátonyra futó tárgyalásokat: „Kinek kell Lewandowski, ha megkaphatjuk Mikel Arruabarrenát a Tenerifétől?”. Persze a véletlenekre is szükség van, mint például ugyancsak Lewandowski esetében, aki 2010-ben már indult aláírni a szerződését a Blackburnhöz, de kitört az Eyjafjallajökull nevű vulkán, nem szálltak fel a repülőgépek, így lett a Dortmundé.

Ha a jelenlegi magyar válogatottat nézem, utóbbi két kritériumnak nagyon kevesen felelnek meg nálam. A nem a magyar futballkultúrában nevelkedő Orbánt kihagynám, így marad Szalai Ádám (aki túltette magát azon, hogy a Real Madrid Castillából nem lett a királyi gárda játékosa, aztán németországi karrierjéből kihozta a maximumot), Gulácsi Péter (a fiatalkori liverpooli kaland után ma már a Bundesliga legjobb kapusai között kell emlegetni), valamint a jó irányba tartó Sallai Roland. Szoboszlai Dominik esetében az osztrák bajnokság egyelőre kizáró ok, ugyanakkor benne ott rejlik minden fronton az előrelépés lehetősége.

Ráadásul több téren is. Magyarország még Ausztriánál és Lengyelországnál is erősebben küzd a futballmúltjával, nálunk nem Hans Kranklt, Herbert Prohaskát, illetve Grzegorz Latót vagy Kazimierz Deynát emlegetik, hanem Puskás Ferencet vagy éppen e három ország egyetlen aranylabdását, Albert Flóriánt. Alabának, illetve Lewandowskinak sikerült minimum utolérnie a nagy elődöket, úgy, hogy ők elbírták a terhet, amit fiatalon rájuk pakoltak. Lewandowskit tíz esztendővel ezelőtt (akkor két évvel idősebb volt, mint a Salzburg magyarja most) a legnagyobb lengyel futballreménységnek titulálta az egyik szaklap, abból a rajthelyzetből, nyugodtan mondhatjuk, mára többet is kihozott. De hogy ez mennyire nem egyszerű, arra jó példa, hogy a vonatkozó rangsorban a legjobb hét között lévő Adam Matuszczyk, Michael Janota, Maciej Rybus, Blazej Augustyn négyes összesen a töredékét produkálta Lewandowski emlékezetes perceinek.

Emellett talán hosszú távon főképpen Szoboszlai lehet az, aki javíthat a labdarúgókról alkotott képen, erősíthet társadalmi-gazdasági beágyazottságukon. Itt most elsősorban nem is a keresetükre gondolok (bár nem árt tudni, hogy egyes kimutatások szerint Lewandowski ott szerepel a 100 leggazdagabb lengyel között), hanem arra, hogy a támogatók felismerik a sportágban, annak egy kiemelkedő szereplőjében rejlő marketingértéket. Amíg Alabával vagy Lewandowskival világcégek is hirdetnek (és nem feltétlenül csak Ausztriában vagy Lengyelországban), netán saját márkájuk van, illetve integrációs szerepet is betöltenek (Ausztriában Alaba az egyik Coca-Cola-akció nagykövete volt), nálunk erre most vajmi kevés esély mutatkozik. Akadtak jelentős sanszok, 2008–2011 között Dzsudzsák Balázsnál nemhogy labdarúgó, de talán sportoló sem volt népszerűbb itthon (például a PSV holland bajnokijait miatta annyian nézték nálunk, mint a Real Madrid és a Barcelona találkozóit), a 2016-os Európa-bajnokság környéke pedig tálcán kínálta a lehetőséget, de sajnos erre nem sikerült várat építeni. Részben a csapat, részben pedig az egyéni eredmények elmaradása miatt.

Ezért is óriási felelősség nyugszik most – az én szememben okvetlenül – Szoboszlai Dominikon és az őt körülvevő stábon.

2020.01.17 20:21:31

Német labdarúgás T. I.

A Schalke zsinórban hat nyeretlen bajnoki után tudta újra legyőzni a Mönchengladbachot.

2020.01.10 10:44:19

Német labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Alex Nübellel jöhet az újabb kapusreform a Bayernnél. De eleget tanultak-e Michael Rensing esetéből?

2020.01.09 22:46:49

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020. Elképesztő támadótrió a BVB-nél, a Barcelonától kért védőt a Schalke.

2020.01.05 23:49:59

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Abban az időben az MTK elleni barátságos mérkőzések körülbelül annyira voltak keresettek, mint manapság a Real Madrid vagy a Barcelona elleniek.

2019.12.22 23:07:35

Német labdarúgás MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Képzelhető, mekkora mesterei az edzővel való konfliktus kezelésének (fogalmazok finoman).