Dortmund: Sancho ügynöke találkozott az MU-val – Zorc

B. L.B. L.
2019.09.11. 22:12
null
Jadon Sancho kedden a válogatottban is remekelt (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund sportigazgatója, Michael Zorc elmondása szerint a fekete-sárgákat erősítő Jadon Sancho ügynöke a nyári átigazolási időszakban találkozott a Manchester United képviselőivel – adta hírül a Sky Sports.

 

Jadon Sancho az előző idényben robbant be a köztudatba, amikor a Dortmund színeiben 12 gólig és 17 gólpasszig jutott a Bundesligában. A 19 éves angol szélső az új évadban sem lassít, eddig a klubjában öt tétmeccsen három találat és négy assziszt a mérleg, a válogatottban pedig kedden Koszovó ellen két gólig és egy gólpasszig jutott.

Remek teljesítményével hamar felhívta magára a figyelmet – a transfermarkt.de jelenleg már 100 millió euróra taksálja az értékét –, ezért a nyáron a „vörös ördögök” megpróbálták hazacsábítani őt Angliába.

A dortmundi klub vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke még augusztusban számolt be arról, hogy Sanchóért korábban bejelentkezett egy „szuperklub”, és most Zorc szavaiból az is kiderült, melyik csapatról van szó.

„A leginkább felkapott téma jelenleg Sancho és a Manchester United – idézi a Sky Sports Zorcot, aki a német klubról készült dokumentumfilm-sorozatában, az Inside Borussia Dortmundban beszélt erről. – Meghívták a Manchester Unitedhez, de az ügynöke elmondta nekik, hogy semmi pénzért sem adjuk el őt a nyáron, és Sanchót sem izgatta különösebben a klubváltás gondolata.”

Legfrissebb hírek

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
16 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40