Dortmund: a sztárjátékos kritizálta klubját a drukkerek felé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 18:01
Mats Hummels, a Borussia Dortmund labdarúgója kritizálta és egyben cáfolta klubja múlt heti közleményét, mely az ő nyári távozását vetítette előre.

A dortmundiak a múlt héten azt közölték, hogy a világbajnok hátvéd átigazolási kérelmet nyújtott be és a rivális Bayern Münchenbe szerződne a szezon végeztével, de ajánlat még nem érkezett. A szurkolók nem fogadták jól a bejelentést, a hétvégi, VfL Wolfsburg elleni bajnoki találkozón kifütyülték kedvencüket.

Hummels csütörtökön a klub edzőközpontjánál találkozott a drukkerekkel, akiket igyekezett megnyugtatni:

„Még semmi sem dőlt el” – mondta. „Ez a rossz közlemény viszont teljesen más benyomást keltett.”

A 27 éves futballista 2008-ban éppen a Bayern Münchentõl szerződött Dortmundba, így a klubváltás egyfajta „hazatérést” is jelentene a számára. A játékost szerződése jövő nyárig a Borussiához köti, a klub vezetői a múlt héten azt is hangsúlyozták, hogy megállapodásában nem szerepel kivásárlási összeg.

Januárban a dortmundiak ügyvezető igazgatója, Hans-Joachim Watzke még azt mondta, hogy igyekeznek minden kulcsemberüket megtartani, ugyanakkor a múlt heti közlemény szerint a vezetők hajlandóak lennének tárgyalni Hummels átigazolásáról a Bayernnel.

Az elmúlt években a 2011-ben és 2012-ben bajnok Borussia néhány meghatározó labdarúgóját elcsábították, Mario Götze 2013-ban, Robert Lewandowski pedig 2014-ben távozott a Bayern Münchenhez.

A Dortmund a bajnokságban két fordulóval a vége előtt öt ponttal van lemaradva az éllovas Bayerntől, mellyel május 21-én találkozik a Német Kupa döntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik