Dárdai beállította Sziedat klubrekordját

Vágólapra másolva!
2010.03.06. 17:39
null
Dárdai beállította Sziedat rekordját, de a Hertha alulmaradt Hamburgban (Fotó: Imago)
Az éllovas Bayern München nem tudott győzni a Köln otthonában a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójában: a bajorok 1–1-es döntetlent játszottak, a „kecskések" gólját a korábbi Bayern-játékos, Lukas Podolski szerezte. Dárdai Pál beállította Michael Sziedat klubrekordját, de a Hertha kikapott Hamburgban, a címvédő Wolfsburg megfordította a Bochum elleni meccset.

 

Mivel a Borussia Dortmund csak késő délután, a Mainz pedig majd csak vasárnap lép pályára a Bundesliga 25. fordulójában, a délutáni mérkőzéseken csak egyetlen honfitársunk, Dárdai Pál volt érdekelt, ő azonban már pályára lépésével történelmet írt.

A 33 éves magyar válogatott középpályás a Hertha Hamburg elleni kezdőcsapatában kapott helyet, ezzel pedig beállította Michael Sziedat klubrekordját, aki 1971 és 1980 között 280 Bundesliga-találkozón lépett pályára a berliniek színeiben.

Dárdai 1997-ben igazolt az akkor még a másodosztályban szereplő Herthához, és azóta a berlini klub legendájává nőtte ki magát, és következő pályára lépése után egyedüli klubrekordernek mondhatja majd magát.

A kiesés elől menekülő, utolsó helyen álló Hertha drukkereinek azonban ezt leszámítva nem sok ünnepelnivalójuk akadt, ugyanis a hazai pályán játszó Hamburg a 40. percben Marcell Jansen révén megszerezte a vezetést. A 63. percben Dárdait lecserélték, egy perccel később pedig beállt Ruud van Nistelrooy, de a holland gólvágó érkezése sem változtatott az eredményen, a Hamburg 1–0-ra győzött.

A listavezető Bayern München Kölnbe látogatott, és az első félóra végén meglepetésre hátrányba került – ráadásul a „kecskések" vezető gólját egy régi ismerős, Lukas Podolski szerezte.

„Prinz Poldi" még 2006-ban igazolt Kölnből a bajorokhoz, de a Münchenben eltöltött három szezon alatt nem tudott megragadni a kezdőcsapatban, ezért tavaly nyáron hazatért, de az ősszel Kölnben is gyengélkedett, mindössze egy gólt szerzett, még az ötödik fordulóban.

Szinte sorsszerű volt, hogy volt csapata ellen töri meg hosszú gólcsendjét – igaz, ehhez Hans-Jörg Butt kapusra is szükség volt, aki a válogatott csatár 25 méterről leadott, nem túl jól helyezett szabadrúgását a kapuba segítette. A bajorok Bastian Schweinsteiger révén még egyenlítettek, de többre nem futotta erejükből – így a vasárnap a Nürnberg otthonába látogató Leverkusen visszaveheti az első helyet a tabellán.

A címvédő VfL Wolfsburg gyengélkedve kezdett a Bochum ellen, az első félidőben még egygólos hátrányban volt, de az utolsó negyedórában beindult a hazai henger, így végül 4–1-re győztek a „farkasok".

 BUNDESLIGA
25. FORDULÓ
Köln–Bayern München 1–1 (Podolski 32., ill. Schweinsteiger 58.)
Bremen–Stuttgart 2–2 (Hugo Almeida 75., Frings 81. – tizenegyesből, ill.Pogrebnjak 15., Khedira 42.)
E. Frankfurt–Schalke 1–4 (Meier 52., ill. Matip 12., Höwedes 15., Rakitic 80., Kuranyi 89.)
Freiburg–Hannover 1–2 (Abdesszadki 70., ill. Elson 63., Bruggink 73.)
Hamburg–Hertha BSC 1–0 (Jansen 40.)
Wolfsburg–Bochum 4–1 (Dzeko 60., 79. – 11-esből, Martins 75., Santana 91., ill. Freier 28.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 25 15 8 2 51–21 +30  53
2. Schalke 25 15 6 4 40–19 +21  51
3. Bayer Leverkusen 24 13 11 50–20 +30  50
4. Hamburg 25 11 10 4 44–26 +18  43
5. Werder Bremen 25 10 9 6 50–31 +19  39
6. Borussia Dortmund 24 11 6 7 36–32 +4  39
7. VfB Stuttgart 25 9 8 8 36–33 +3  35
8. Eintracht Frankfurt 25 9 8 8 32–36 –4  35
9. Wolfsburg 25 9 7 9 45–46 –1  34
10. Hoffenheim 24 9 5 10 34–29 +5  32
11. Mainz 24 8 8 8 27–32 –5  32
12. Mönchengladbach 24 8 6 10 34–39 –5  30
13. 1. FC Köln 25 6 9 10 22–32 –10  27
14. Bochum 25 6 9 10 26–42 –16  27
15. Hannover 25 5 5 15 27–47 –20  20
16. Freiburg 25 5 5 15 23–47 –24  20
17. Nürnberg 24 4 6 14 19–40 –21  18
18. Hertha 25 3 6 16 21–45 –24  15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik