DEÁK ZSIGMOND
DEÁK ZSIGMOND
2019.06.26 22:51

Búvár – Deák Zsigmond jegyzete

 

Idézni csak klasszikustól érdemes és/vagy önmagunktól (ideális esetben e kettő egybeesik, nálam egyelőre még nem így van): „Manapság, amikor az élsport gyakorlatilag minden tudományágból, szakterületről mélyen merítve termeli ki a maga tökéletes gépezeteit, sztárjait, semmiképpen se vessük el a lélekbúvári segítséget.” Ezt több mint egy éve írtam le éppen e hasábokon, hozzátéve, azért, mert mindenkinek van lelke, azaz pszichéje, még nem biztos, hogy pszichológusra is szüksége van. Valakinek hasznos, másnak kevésbé, az egyéni sportokban talán inkább, mert segít elviselni a „csak magamra számíthatok” alapvetés terhét, a csapatoknál a belső kohézió sok mindent megold.

Hitem szerint ugyanez a helyzet a mentálcoach esetében, aki, ugye, nem sportpszichológus, de nagyjából hasonlóra törekszik: lelkileg a csúcsra járatva kihozni a delikvensből a maximumot. S a sport már csak olyan, hogy kiírják a végeredményt a táblára, ha a versenyző győz, sok mindenki más mellett a mentálcoach munkája is értelmet nyer. Ha viszont nem… Gulácsi Péter esetében szerencsére előbbiről van szó, így máris érdemes meghallgatni hivatásos lélekbúvára szavait.

Teljes mértékben egyetérteni viszont természetesen nem kell vele. Enyhén szólva ellentmondásos például, amikor a coach arról beszél, hogy ne keverjük össze feltétlenül a különböző szakmákat, az edző vezesse az edzést, a masszőr masszírozzon, a lélekbúvár lélekbúvárkodjon, éljen a specializáció. Aztán néhány sor múlva kiderül, sok minden volt ő már, főképp az üzleti szférában, csak akasztott ember nem, ám hivatásszerűen sokáig még véletlenül sem foglalkozott az emberek lelkével. De mondom, megértem, ha fontosnak tartja a maga munkáját, nyilván mindenki így van ezzel.

A legfontosabb úgyis az, Gulácsi mennyire érzi hasznosnak a jelenlétét, s tudjuk, a futballon belül a kapus amolyan egyéni sportoló, akire fokozottan ráférhetnek a mentális különórák. Hozzáteszem, a szakmailag jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar labdarúgó önmagában abból is (lelki)erőt meríthetett a közelmúltban, hogy az élet nagy ajándékaként édesapa lett, illetve az osztályzatok és játékostársai véleménye alapján egyaránt a német Bundesliga legjobb kapusa. Nincs az a mentálcoach, aki ezeknél többet tehet az ember testi-lelki harmóniája érdekében. Esetleg még egy kis fizetésemelés...

 

2019.07.17 12:46:27

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Eladta védőjét a Dortmund, Leverkusenben Völler apó szép csendben új csodacsapatot épít.

2019.07.11 12:48:32

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Jó 150 millió euróból erősített a BVB, Salzburgból jöhet egy középpályásduó, sejtjük, kivel...

2019.07.05 17:01:40

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019. Most fáj csak igazán a nagy duó távozása a Bayernnek, amely világbajnok védelmet épít.

2019.06.26 21:50:33

Német labdarúgás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Megértem, ha fontosnak tartja a maga munkáját.