Bundesliga: újabb dortmundi henger, csak Husztiék örülhettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.20. 21:58
null
Aubameyang duplázott a Wolfsburg ellen (Fotó: AFP)
Két hatgólos siker után ezúttal ötöt rúgva nyert mérkőzést a Borussia Dortmund: a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójában a Wolfsburg otthonában 5–1-re győzött Thomas Tuchel együttese.

A Borussia ezt megelőzően a Legia Warszawa ellen a Bajnokok Ligájában, míg a Darmstadt ellen a Bundesligában nyert 6–0-ra. Ez a meccs is úgy kezdődött, hogy akár újra összejöhet ez az eredmény, ugyanis negyed óra után már kettővel ment a Dortmund (a hazai együttes 285 perc után kapott gólt a német bajnokságban). A szünetig a Wolfsburgnak is több nagy helyzete volt, sőt a második játékrész elején Roman Bürki hatalmas bravúrjának köszönhető, hogy nem lett meg a szépítés a hazaiaknak. Az 53. percben aztán csak betalált a Wolfsburg, de hamar visszaállt a kétgólos különbség. A dortmundi támadógépezet ismét megrázta magát, így a hajrában inkább az volt a kérdés, meglesz-e sorozatban harmadszor is a hat szerzett gól. Ez ugyan elmaradt, de emiatt valószínűleg nem bánkódnak túlságosan a dortmundi szurkolók.

A magyar légióst foglalkoztató csapatok közül csak a Huszti Szabolcsot végig a pályán tudó Eintracht Frankfurt örülhetett a három pontnak. Husztiék az Ingolstadt vendégeként nyertek 2–0-ra. A Frankfurt ezzel beállította az 1990–1991-es szezonban elért klubrekordot azzal, hogy mindössze két gólt kapott az első négy bajnokiján.

Husztihoz hasonlóan Kleinheisler László is kezdett a Darmstadtban, de csapata sokáig hátrányban volt a Hoffeinheimmel szemben, a hosszabbításban azonban összejött az egyenlítés. A magyar válogatott középpályás ekkor már nem volt a pályán, miután a 75. percben lecserélték. Sokat elmond a Darmstadt játékáról, hogy az első félidőben mindössze 66 sikeres passza volt. A továbbra is nyeretlen vendégek részéről Szalai Ádám a kispadon nézte végig a találkozót.

A Freiburg 2010 decembere után nyert ismét otthon a Hamburg ellen.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
Wolfsburg–Dortmund 1–5
(Didavi 53., ill. Guerreiro 4., Aubameyang 16., 62., O. Dembélé 58., Piszczek 73.)
Ingolstadt–Eintracht Frankfurt 0–2 (Abraham 45+2., Oczipka 50.)
Darmstadt–Hoffenheim 1–1 (Olijnik 92., ill. Kramaric 46.)
Freiburg–Hamburg 1–0 (Petersen 70.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 4 3 1 13–3 +10 9
2. Bayern München 3 3 11–1 +10 9
3. Hertha 3 3 6–1 +5 9
4. Eintracht Frankfurt 4 3 1 5–2 +3 9
5. RB Leipzig 3 2 1 7–2 +5 7
6. 1. FC Köln 3 2 1 5–0 +5 7
7. Mönchengladbach 3 2 1 7–5 +2 6
8. Freiburg 4 2 2 5–6 –1 6
9. Wolfsburg 4 1 2 1 3–5 –2 5
10. Mainz 3 1 1 1 8–7 +1 4
11. Hoffenheim 4 4 7–7 0 4
12. Darmstadt 4 1 1 2 2–9 –7 4
13. Bayer Leverkusen 3 1 2 5–5 0 3
14. Augsburg 3 1 2 3–6 –3 3
15. Ingolstadt 4 1 3 2–8 –6 1
16. Hamburg 4 1 3 2–9 –7 1
17. Schalke 3 3 0–5 –5 0
18. Werder Bremen 3 3 2–12 –10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik