Bundesliga: távozhat a BL-negyeddöntős sztárja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 14:17
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfL Wolfsburg középpályása, Julian Draxler akár már a télen elhagyhatja jelenlegi csapatát.

A világbajnok futballista 2015 nyarán hagyta el nevelőegyesületét, a Schalkét a „farkasok” hívására. A Wolfsburg akkor 36 millió eurót fizetett érte, ám a nyáron úgy tűnt, hogy Draxler egy év után ismét továbbáll – az Arsenal, a PSG és a Juventus is élénken érdeklődött.

Akkor Klaus Allofs, a klub sportigazgatója kizárta Draxler távozásának lehetőségét, most azonban – részben a középpályás gyengébb formája miatt – elismerte, lehetséges, hogy újabb ajánlatra már igent mondanának.

„Ma már másképpen értékeljük a helyzetet, ennek megfelelően nem pontosan úgy cselekednénk, mint korábban. Hogy ez azt jelenti, elengedjük őt? Benne van a pakliban” – mondta Allofs a német Sport1 csatornának.

Draxler a jelenlegi szezonban – kilenc bajnokin – még nem szerzett gólt a Wolfsburgban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik