Bundesliga: szexuális zaklatás miatt vizsgálódnak a Schalkénál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 07:44
A Bild beszámolója szerint a Schalke belső vizsgálatot, a rendőrség pedig nyomozást indított, miután egy 22 éves szurkolónővel erőszakoskodhattak a Nürnberg ellen 5–2-re megnyert német élvonalbeli mérkőzés alatt a Veltins Arénában.

„Hiába kértem segítséget, a rendező csak annyit reagált, előfordul az ilyesmi, ha nem tetszik, legközelebb nézzem tévéből a meccset” – mesélte a Bildnek az orvostanhallgató Schalke-szurkoló, akit elmondása szerint az egyik ismeretlen drukkertársa többször is fogdosott, s megpróbálta kikapcsolni ruhán keresztül a melltartóját is mérkőzés közben. „Hiába kértem segítséget, a rendező csak annyit reagált, előfordul az ilyesmi, ha nem tetszik, legközelebb nézzem tévéből a meccset” – mesélte a Bildnek az orvostanhallgató Schalke-szurkoló, akit elmondása szerint az egyik ismeretlen drukkertársa többször is fogdosott, s megpróbálta kikapcsolni ruhán keresztül a melltartóját is mérkőzés közben.

A hölgy a találkozó után bejelentést tett a rendőrségen, amely megerősítette, hogy vizsgálják az ügyet. A Schalke szintén belső vizsgálatba kezdett, szeretnék megtalálni ugyanis a történetben említett rendezőt, aki véleményük szerint feladatkörével ellentétesen cselekedett, amikor nem segített a 22 éves drukkernőnek.

„Mindenben együttműködünk a rendőrséggel és nagyon komolyan vesszük az elhangzott vádakat” – reagált közleményében a Ruhr-vidéki klub.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik