Bundesliga: Szalaiék kikaptak odahaza Gulácsiéktól

BABJÁK BENCE (Sinsheim)BABJÁK BENCE (Sinsheim)
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 17:26
Honfitársak csatája: a magyar válogatott játékosainak egymás elleni találkozóján a remek napot kifogó Gulácsi Péter örülhetett, aki Szalai Ádám helyzeténél is bravúrral hárított.
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Mint törpe az óriások között, úgy bújik meg az aprócska Hoffenheim a Bundesliga mezőnyébe csapatokat delegáló nagy német városok között. A múlt év decemberében tartott népszámlálásnál 3266 lakossal büszkélkedhetett a közigazgatásilag Sinsheimhez tartozó település, ahol sétálgatva az amerikai filmekből megismert nyugodt, kertvárosi kép tárul elénk – legalábbis néhány sarok erejéig. A gyalogosan nagyjából öt perc alatt keresztülszelhető utcákban egymás mellett sorakoznak a kertes házak, a családok kézen fogva sétálnak, az autók méterekkel korábban lefékeznek a zebránál várakozó járókelők előtt – akik közül néhányan már szombat reggel kék-fehér mezben feszítettek. Hiába kicsi Hoffenheim, a német élvonalban szereplő klub által felhúzott füves, műfüves, valamint homokos focipályával büszkélkedő akadémia megfér a település határai között, szombat reggel néhányan éppen oda kísérték csemetéjüket.

Mivel a Hoffenheim otthonának számító Wirsol-Rhein-Neckar-Arenában rendszeresen tömött széksorok előtt léphet pályára a Szalai Ádámot is foglalkoztató csapat, nem meglepő, hogy az 1899-ben alapított egyesület inkább a régió, nem pedig egyetlen város csapatának számít. A környező városokból és kisebb településekről minden második hétvégén útra kelnek, hogy megtöltsék a 30 ezer néző befogadására alkalmas arénát, érthető, hogy az élet már két órával a Leipzig elleni szombat délutáni bajnoki előtt felpezsdült a létesítmény környékén. Minden irányból hömpölygött a tömeg, egy magyar zászlót lobogtató, Németországban élő ötfős csoport elárulta, ők bizony a magyar válogatott csapatkapitánya miatt kezdtek el meccsre járni. A kezdő sípszóra szinte teljesen megteljenek a széksorok – a keddi, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsre vélhetően egyetlen hely sem marad üresen.

A hétközi erőpróba előtt még a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig várt Julian Nagelsmann együttesére, a hazaiak a kilencedik, a vendégek a nyolcadik helyről kezdték az összecsapást.

A magyar válogatott két alapembere hamar igazolta a tételt, hogy a pályán nincs barátság: az első negyedóra végén a bal oldalról érkező beadásnál Szalai igyekezett belecsúsztatni a labdába, ám az a csatár kezéről pattant tovább. A kapus és a támadó egyaránt a játékvezetőnek bizonygatta az igazát, aki végül Szalainak mutatott fel sárga lapot – ezt a „különmeccset” lipcsei légiósunk nyerte meg. Aki nem sokkal később hatalmas bravúrral védte Florian Grillitsch jobb alsó sarokba tartó kapáslövését, néhány másodperccel később pedig az égiek is meghallgatták az imáit: Isak Belfodil fejese után a labda a lécről a gólvonalra, de nem azon túlra pattant, mielőtt a 20-szoros válogatott magához ölelte. A labdát a hazaiak birtokolták többet, a vendégek a gyors kontrákra építettek, bár az első félórában mindössze egyszer jutottak lövésig, Timo Werner lőtt a léc fölé.

A Hoffenheim mezőnyfölényéből a magyar csatár is igyekezett kivenni részét, ha kellett, a saját tizenhatosánál segített a labdakihozatalban, máskor a rá felpasszolt labdát tartotta meg az első negyvenöt percben végig a nyakában lihegő Stefan Ilsanker szorításában, a 37. percben pedig kevés híján a vezetést is megszerezte. A tizenhatoson belül kis helyen eltolta a labdát két lipcsei játékos mellett, ám lövése után az a jobb alsó sarok mellett pattogott el. A másik oldalon Kevin Kampl léc alá tartó lövését ütötte szögletre Oliver Baumann, majd Werner finom passzát emelte kevésbé finom mozdulattal kapu fölé Marcel Sabitzer, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek.

A fordulás után hiába vezetett veszélyes támadásokat a Hoffenheim, a lipcseiek kerültek előnybe, miután a jobb oldalon Werner átküzdötte magát Stefan Poschon, a visszagurítás után pedig Yussuf Poulsen lövését követően a labda Kevin Akpogumáról a bal alsó sarokba pattant – hiába fütyült több ezer hazai drukker a kapu mögött, Deniz Aytekin játékvezető szabadrúgás helyett középkezdéshez rendelte a játékosokat.

A Hoffenheim igyekezett fokozni a tempót, ez pedig a 65. percben helyzetet, illetve újabb magyar párbajt hozott, amelyet ezúttal is Gulácsi nyert meg: a jobbról érkező lapos beadásnál Szalai megelőzte a védőjét, becsúszva kapura lőtt, ám a hat méterről érkező lövést honfitársa lábbal védte. A másik kapunál a gólszerző találta telibe a kapufát, az utolsó húsz percre pedig csak egy honfitársunk maradt a pályán, a hazaiak vezetőedzője az utolsó cseréjénél ugyanis a magyar csatárt hívta le a pályáról. Az egyenlítés helyett azonban megint Leipzig-gól következett – Poulsen újabb találata után a magyar kapus örömében bokszolhatott a levegőbe, ám a rövid és magányos ünneplést követően azonnal mutatta a védőinek, hogy továbbra sem lankadhat a figyelem. Ha mégis kihagyott a koncentráció, a remek formában védő Gulácsira számíthattak, öt perccel a vége előtt Joelinton bal alsó sarokra tartó lövését ütötte bravúrral szögletre, míg Andrej Kramaric 93. percben értékesített büntetője túl későn érkezett az izgalmas hajrához.

A lefújás után a pacsikat és hátba veregetéseket számolatlanul kapó Gulácsi Péter a kezdőkörben megvárta a hoffenheimi tábort megtapsoló Szalai Ádámot. Egy pacsi, egy ölelés, csevej és gratuláció – így végződött a magyarok különmeccse.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
Schalke 04–Mainz 05 1–0
(Schöpf 11.)
Hoffenheim–RB Leipzig 1–2 (Kramaric 93. – 11-esből, ill. Y. Poulsen 53., 73.)
VfB Stuttgart–Werder Bremen 2–1 (Donisz 19., G. Castro 75., ill. Zieler 68. – öngól)
Wolfsburg–Borussia Mönchengladbach 2–2 (Steffen 12., Weghorst 59., ill. Pléa 7., T. Hazard 48.)
Nürnberg–Fortuna Düsseldorf 3–0 (Behrens 28. – 11-esből, Ishak 64., Palacios 78.)
Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund 2–4 (Weiser 9., Tah 39., ill. Bruun Larsen 65., Reus 69., Alcácer 85., 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 6 4 2 19–5 +14 14
2. Bayern München 6 4 1 1 12–5 +7 13
3. Hertha 6 4 1 1 12–7 +5 13
4. Mönchengladbach 6 3 2 1 12–9 +3 11
5. Werder Bremen 6 3 2 1 11–8 +3 11
6. RB Leipzig 6 3 2 1 10–9 +1 11
7. Wolfsburg 6 2 3 1 10–9 +1 9
8. Mainz 6 2 2 2 4–4 0 8
9. Nürnberg 6 2 2 2 7–10 –3 8
10. Hoffenheim 6 2 1 3 10–10 0 7
11. Freiburg 5 2 1 2 8–9 –1 7
12. Bayer Leverkusen 6 2 4 7–13 –6 6
13. Augsburg 5 1 2 2 7–8 –1 5
14. Fortuna Düsseldorf 6 1 2 3 5–9 –4 5
15. VfB Stuttgart 6 1 2 3 5–10 –5 5
16. Eintracht Frankfurt 5 1 1 3 6–9 –3 4
17. Schalke 6 1 5 3–9 –6 3
18. Hannover 5 2 3 4–9 –5 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik