Bundesliga: súlyos rendbontás a Dortmund–Hertha meccsen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 22:15
Súlyos rendbontás történt a Borussia Dortmund–Hertha BSC német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, a rendőrség első adatai szerint 45 ember sérült meg.

A vendég berlini csapat szurkolói néhány perccel a meccs kezdete után érkeztek a stadionba, először provokálták a rendőröket, majd törött zászlórudakkal és egyéb veszélyes tárgyakkal támadtak rájuk, illetve rúgni és ütni kezdték őket.

A drukkerek ezután pirotechnikai eszközöket használtak és dobáltak a lelátón, többeket füstmérgezés gyanúja miatt kellett ellátásban részesíteni.

A szünetben teljesen szétvertek két mellékhelyiséget, és a letört mosdókagylókkal, illetve vécécsészékkel és ajtókkal ismét a rendőrökre támadtak, később egy biztonsági kaput is letörtek.

A mérkőzés során összesen öt rendőr sérült meg könnyebben.

A találkozó 2–2-es döntetlennel zárult, Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC a 91. percben egyenlített.

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Hertha BSC 2–2 (J. Sancho 27., 61., ill. S. Kalou 41., 91. – a második 11-esből)
Mainz–Bayern München 1–2 (Boetius 48., ill. Goretzka 39., Thiago 62.)
Hannover–Augsburg 1–2 (Bebou 72., ill. R. Khedira 8., Finnbogason 63. – 11-esből)
Düsseldorf–Wolfsburg 0–3 (Weghorst 41. – 11-esből, Brekalo 73., Ginczek 80.)
Hoffenheim–VfB Stuttgart 4–0 (Brenet 48., Joelinton 51., Belfodil 57., 60.)
PÉNTEKEN
Freiburg–Mönchengladblach 3–1
(Petersen 1. – 11-esből, Waldschmindt 57., Holer 94., ill. Th. Hazard 20. – 11-esből)
VASÁRNAP
13.30: Nürnberg–Eintracht Frankfurt (Tv: Sport1)
15.30: RB Leipzig–Schalke (Tv: Sport1)
18.00: Werder Bremen–Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 9 6 3 29–10 +19 21
2. Bayern München 9 6 1 2 17–10 +7 19
3. Mönchengladbach 9 5 2 2 20–12 +8 17
4. Werder Bremen 8 5 2 1 15–8 +7 17
5. Hertha 9 4 4 1 15–10 +5 16
6. RB Leipzig 8 4 3 1 16–9 +7 15
7. Eintracht Frankfurt 8 4 1 3 19–12 +7 13
8. Hoffenheim 9 4 1 4 18–13 +5 13
9. Augsburg 9 3 3 3 16–14 +2 12
10. Wolfsburg 9 3 3 3 14–14 0 12
11. Freiburg 9 3 3 3 13–15 –2 12
12. Mainz 9 2 3 4 5–10 –5 9
13. Bayer Leverkusen 8 2 2 4 9–15 –6 8
14. Nürnberg 8 2 2 4 8–19 –11 8
15. Schalke 8 2 6 5–11 –6 6
16. Hannover 9 1 3 5 11–18 –7 6
17. VfB Stuttgart 9 1 2 6 6–21 –15 5
18. Fortuna Düsseldorf 9 1 2 6 6–21 –15 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik