Bundesliga: Stieber és Szalai is gólpasszt adott

Vágólapra másolva!
2012.12.15. 17:43
null
Szalai Ádám ezúttal gólt nem szerzett, de egy gólpasszt azért kiosztott (Fotó: Imago)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzései közül kiemelkedett a Bayer Leverkusen–Hamburg találkozó, amelyen könnyedén nyertek a hazaiak. A többi találkozón a magyarok közül Szalai Ádám és Stieber Zoltán assziszttal jeleskedett, Huszti Szabolcsnak ma nem igazán ment, Hajnal Tamás pedig csereként szállt be csapata (éppen Szalaiék ellen vívott) bajnokiján.

A Bayer Leverkusen félóra alatt elintézte odahaza a Hamburgot, hiszen két szép akció fejezett be gyönyörűen előbb Stefan Kiessling, majd André Schürrle. Innentől könnyedre vették a figurát a fekete-piros mezes hazaiak, pontosabban a hazaiak támadói, mert a középpályán csontrepesztő küzdelem zajlott olykor-olykor, és tekintélyes futómennyiségeket halmoztak fel a felek. Schürrle fél gőzzel eljutott két kapufáig, majd a teljesen széteső HSV-védelem mellett Kiessling a 66. percben eldöntötte a találkozót (jellemző módon kapusa adta a gólpasszt).

A Hannover Huszti Szabolccsal a kezdőben a Fortuna Düsseldorf vendége volt. A magyar fiú a 37. percben ügyesen készített elő Ya Konannak, aki azonban nem élt a lehetőséggel, két perc múlva pedig vezetést szerzett a hazai gárda Dani Schahin révén. A fordulást követően ismét hiába tálalt Huszti ügyesen Konan elé, ez a lehetőség is kimaradt, majd a középpályás is elhibázott egy lehetőséget, ám kisvártatva Mame Diouf bombagóllal egyenlíteni tudott. A hazaiak azonban újítottak, és Ken Ilsö csodás szabadrúgásgóljára már nem érkezett válasz hannoveri részről.

A kisebb sérüléssel bajlódó Hajnal Tamás a kispadon kezdte a Mainz–Stuttgart találkozót, a hazaiaknál Szalai Ádám természetesen a pályán állva hallhatta a kezdő sípszót. A támadó az első félidőben főként Andreas Ivanschitzcal összejátszva egy-két kisebb lehetőségig jutott – bezzeg csapattársa, Heinz Müller a kapuba talált (fájdalom, sajátjába, a kapus ugyanis maga mögé bűvészkedte Martin Harnik középre tartó fejesét). A hibát egy másik Müller, Nicolai csakhamar jóvátette, majd a 61. percben Szalai csak néhány centiméterrel tévesztette el a VfB kapuját. Viszont tíz perc múlva a kapus Müllertől kapott labdát a támadó lekészítette a szélső Müllernek, aki bevette fejjel a stuttgarti kaput. A legvégén Elkin Soto is megtette ezt. Hajnal a 68. percben lépett pályára Raphael Holzhauser helyére, de nem tudott fazont szabni csapatának.

Stieber Zoltán kezdett a Greuther Fürth színeiben az Augsburg ellen, és az első félidőben bizony nem vitézkedett honfitársunk, igaz, csapata sem. A vendégek vezetéshez jutottak, ám a szünet után Stieber megtáltosodott, mert előbb adott egy gólpasszt Lasse Sobiechnek, majd szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta Christopher Nöthét, ám társa kihagyta a hatalmas ziccert. A hajrában több gólt már nem született, csak két piros lap került kiosztásra.

A Wolfsburg alaposan belefutott a késbe az első 45 percben odahaza az Eintracht Frankfurt ellen, lévén a vendégek Alexander Meier és Inui Takas révén hat perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak, a hazai Josué pedig a kiállítás sorsára. A várt hazai viharos rohamok elmaradtak, Diegóék a néhány adódó lehetőséggel sem éltek, így pont nélkül maradtak a „farkasok”.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 17 13 3 1 44–7 +37 42
2. Bayer Leverkusen 17 10 3 4 33–22 +11 33
3. Eintracht Frankfurt 17 9 3 5 33–27 +6 30
4. Borussia Dortmund 16 7 6 3 32–19 +13 27
5. Mainz 17 8 2 7 24–21 +3 26
6. Schalke 16 7 4 5 26–22 +4 25
7. Mönchengladbach 17 6 7 4 25–26 –1 25
8. VfB Stuttgart 17 7 4 6 21–28 –7 25
9. Hamburg 17 7 3 7 18–21 –3 24
10. Freiburg 16 6 5 5 21–17 +4 23
11. Hannover 17 7 2 8 32–30 +2 23
12. Werder Bremen 16 6 3 7 27–28 –1 21
13. Fortuna Düsseldorf 17 5 6 6 20–22 –2 21
14. Nürnberg 16 5 4 7 16–21 –5 19
15. Wolfsburg 17 5 4 8 17–27 –10 19
16. Hoffenheim 16 3 3 10 21–38 –17 12
17. Augsburg 17 1 6 10 12–29 –17 9
18. Greuther Fürth 17 1 6 10 11–28 –17 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik