A Schalke gyors duplájára kevés volt a Dortmund válasza

Vágólapra másolva!
2014.09.27. 15:26
null
Pierre-Emerick Aubameyang (jobbra, Dortmund) figyeli Eric-Maxim Choupo-Moting (Schalke) labdaátvételét (Fotó: Reuters)
A Schalke 2–1-re legyőzte a Dortmundot a 167. Ruhr-vidéki derbin, ezzel megszerezte első hazai győzelmét a Bundesliga 2014–2015-ös szezonjában. A Bayern München kétgólos győzelmet aratott Kölnben, s megerősítette vezető helyét a táblázaton.

Mindkét együttes több hiányzóval, messze nem legjobb tizenegyével állt fel, sérülés és eltiltás is nehezítette a két vezetőedző dolgát. Hazai oldalon Draxler és Höwedes, a vendégeknél Reus és Gündogan volt a legnagyobb kimaradó név, a BVB-ben sérülését követően először volt kezdő Hummels.

2009 óta most először találkozott úgy a két együttes, hogy egyikük sem volt tagja német bajnoki tabella első hat helyezettjének. Ez a színvonalon egyáltalán nem látszott meg. A rendkívül gyors futballt hozó első félidőben a Schalke kezdett támadóbb felfogásban, és ez a gólokban is megmutatkozott.

A 10. percben a középhátvéd Joel Matip fejelhetett zavartalanul a kapuba a Schalke első szöglete után, a már említett Hummels benne volt a gólban. 1–0

Újabb tíz perc elteltével növelte előnyét a Schalke. Huntelaar közeli fejesét Weidenfeller még bravúrral védte, ezt követően Ramos, a Dortmund második csatára kvázi gólpasszal ajándékozta meg ellenfelét, a hibát Eric Choupo-Moting használta ki és váltotta gólra. 2–0

Nem roppant össze a Dortmund a második góltól, sőt! Ramos azonnal javította hibáját, a jobb oldalon kapott labdával a középen második hullámban érkező Pierre-Emerick Aubameyangot játszotta meg pontosan, a gaboni támadó 12 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 2–1

A gól jót tett a Dortmund önbizalmának és csapatjátékának, de a félidő hajrája inkább a Schalkéé volt.

A második játékrészt a Dortmund kezdte jobban egy veszélyes Immobile-lövéssel, majd nem sokkal később a meccs egyik legjobbja, Kevin-Prince Boateng lőtt a kapu mellé ígéretes helyzetből.

A második félidő inkább a Dortmund támadásairól szólt, a Schalke több alkalommal percekre is saját kapuja elé szorult, de a védelem állta a sarat a meleg pillanatokban és a rögzített szituációknál is, így a Dortmundnak nem jött össze az egyenlítés, maradt a 2–1-es végeredmény.

A BVB a német élvonalban 800. idegenbeli mérkőzésén elszenvedte 350. vereségét, és jelenleg három forduló óta nyeretlen a bajnokságban, míg a Schalke első győzelme után első hazai sikerét is elkönyvelheti, így nagyszerű hetet zárhat Jens Keller együttese.

Schalke–Borussia Dortmund 2–1

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A Köln az első félidőben nagy erőbedobásra késztette a hét közben a tabella élére álló Bayern Münchent, amely Mario Götze jobblábas lövésével szerzett vezetést a 19. percben. A kölniektől Daniel Halfar hibázott a gólnál. A hazai középpályás vesszőfutása a második félidőben teljesedett ki: a 66. percben öngólt vétett, amivel megpecsételte csapata sorsát.

Köln–Bayern 0–2

0–1, Götze


0–2, Halfar (öngól)

A negyedik fordulót követően még listavezető Paderborn négy nap alatt második vereségét szenvedte el, a Bayern (0–4) után a Mönchengladbach múlta felül. A különbség ezúttal nem volt akkora, mint a hétközi meccsen, de a vereség így is vereség (1–2). A Gladbach még veretlen a bajnokságban, és a hétvége hátralévő mérkőzéseitől függetlenül a második helyen zárja a fordulót.

Egy másik volt éllovas, a Leverkusen idegenben nem bírt (0–0) a Freiburggal, amely a 28. perctől emberelőnyben játszott Emir Spahic sárga-piros lapja után. A létszám tizenkét perccel a vége előtt egyenlítődött ki, amikor a freiburgi Pavel Krmas ment be idő előtt zuhanyozni második sárga lapját követően.

A Stuttgart első sikerét szerezte meg a bajnokságban a magát eddig jól tartó Hannover 1–0-s legyőzésével. A svábok három pontot érő találata Daniel Schwaab lövésével született meg.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
6. FORDULÓ

Schalke–Borussia Dortmund 2–1 (Matip 10., Choupo-Moting 23., ill. Aubameyang 26.)
Freiburg–Bayer Leverkusen 0–0
VfB Stuttgart–Hannover 1–0
(Schwaab 69.)
1. FC Köln–Bayern München 0–2
(Götze 19., D. Halfar 66. – öngól)
Paderborn–Mönchengladbach 1–2
(Wemmer 70., ill. Herrmann 8., Raffael 14.)
Wolfsburg–Werder Bremen 2–1 (R. Rodríguez 15., Olic 57., ill. Busch 37.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 4 2 11–2 +9 14
2. Mönchengladbach 6 3 3 8–3 +5 12
3. Bayer Leverkusen 6 3 2 1 11–9 +2 11
4. Mainz 6 2 4 9–5 +4 10
4. Hoffenheim 6 2 4 9–5 +4 10
6. Hannover 6 3 1 2 5–4 +1 10
7. Wolfsburg 6 2 2 2 10–8 +2 8
8. Schalke 6 2 2 2 10–10 0 8
9. Paderborn 6 2 2 2 8–8 0 8
10. Borussia Dortmund 6 2 1 3 9–11 –2 7
11. Eintracht Frankfurt 5 1 3 1 7–7 0 6
12. Augsburg 5 2 3 7–8 –1 6
13. 1. FC Köln 6 1 3 2 2–3 –1 6
14. Hertha 5 1 2 2 8–11 –3 5
15. VfB Stuttgart 6 1 2 3 4–9 –5 5
16. Freiburg 6 4 2 6–9 –3 4
17. Werder Bremen 6 3 3 9–15 –6 3
18. Hamburg 5 2 3 0–6 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik