Bundesliga: ontja a gólokat, de „fillérekért” megvehetik a Stuttgart csatárát

D. S. B.D. S. B.
2023.10.24. 14:15
null
Mennyi? Serhou Guirassyt szinte „fillérekért” elvihetik Stuttgartból (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports német kiadása kiderítette, mennyi a kivásárlási ára a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) remeklő VfB Stuttgart Franciaországban született, guineai csatárának, a kilenc meccsen 15 gólt szerző Serhou Guirassynak.

 

A pályafutása során a francia Lavalnál, Lille-nél, Auxerre-nél, Amiens-nél, Rennes-nél és a német 1. FC Kölnnél is futballozó támadó parádés formának örvend, s már most egyéni idényrekordot állított fel a kilenc meccsen (nyolc bajnoki, egy Német Kupa-meccs) szerzett 15 góljával, hiszen a felnőttek között az előző idényben volt a legtermékenyebb, amikor 24 bajnokin 12 gólt szerzett.

A 27 éves Guirassy teljesítményével érthető módon felkeltette a nagycsapatok figyelmét is, aki pedig megszerzi, óriási üzletet köt, a Sky Sports német kiadása ugyanis úgy tudja, hogy a csatár kivásárlási ára csupán 17.5 millió euró, amely a most következő téli átigazolási időszakban és 2024 nyarán is érvényes lesz, azaz ennyiért bármelyik csapat megvásárolhatja.



Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
2026.05.23. 21:58

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35
Ezek is érdekelhetik