Bundesliga: Még nem biztos, hogy bennmaradunk - Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.04.05. 20:53
Dárdai Pál, a Hertha megbízott vezetőedzője szerint még nem biztos, hogy nem esik ki a berlini csapat, annak ellenére sem, hogy fontos három pontot gyűjtöttek a Paderborn elleni mérkőzésen.

„Sokat kellett várnunk, mire végre ki tudtunk alakítani egy gólhelyzetet. A vezetés megszerzése természetesen megkönnyítette dolgunkat. Nagyon örülök, hogy az egész csapat fegyelmezetten futballozott, de a bentmaradásunk még egyáltalán nem biztos" – mondta Dárdai.

A Paderborn vezetőedzője szerint a kapott gólig jobban játszottak a Herthánál.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt ez mindkét fél számára, mert mindkét csapat összeszedetten futballozott. A második félidőben mi játszottunk jobban, egészen a gólig. Hiányzott azonban játékunkból az átütőerő. Gratulálunk a Herthának, szerintem ezzel a sikerrel kiharcolták a bennmaradást" – mondta André Breitenreiter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik