Bundesliga: kirúgták Stieberék edzőjét - sajtóértesülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.15. 22:20
null
Mirko Slomkának voltak már jobb napjai (Fotó: Reuters)
A Bundesliga-hírek terén általában jól értesült Bild információja szerint a német labdarúgó-bajnokságban jelenleg az utolsó helyen álló Hamburg hétfőn menesztette Mirko Slomka vezetőedzőt.

 

A német lap internetes kiadása szerint Stieber Zoltán csapatának edzője meglepődve vette tudomásul a vezetőség döntését, amelyet Dietmar Beiersdorfer klubigazgató ismertetett vele.

Slomkát február közepén nevezték ki a HSV edzőjének. Osztályozón sikerült benntartania a csapatot az élvonalban, de a mérlege (3-3 győzelem és döntetlen mellett 10 vereség), valamint az új idényben mutatott játék (három meccsen egy pont, szerzett gól nélkül) változtatásra sarkallta a vezetőséget.

A klub még nem jelentette be hivatalosan a hírt, így értelemszerűen azt sem, ki lesz Slomka utódja. Az internetes találgatásokban mindenesetre a hamburgi kötődésű Fradi-tréner, Thomas Doll neve is előkerült.

Doll játékosként és edzőként is erősítette a Hamburgot, de jelenleg szerződésben áll a Ferencvárossal, így a németországi munkavállalása legalábbis jelentős szervezést igényelne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik