Bundesliga: kikapott a Hertha Dárdai hazai bemutatkozásán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.15. 17:22
null
A mumus ellen Dárdai Pál lendülete sem segített a Herthán (Fotó: Szabó Miklós)
Nem sikerült jól Dárdai Pál első hazai mérkőzése a Hertha vezetőedzőjeként: a berliniek 2–0-ra kikaptak a mumus Freiburgtól a Bundesliga 21. fordulójában. A vendégek így pontban beérték, és megelőzték a magyar szakember csapatát, amely az utolsó előtti helyre esett vissza a Paderborn győzelme után.

Dárdai a kezdőcsapatba jelölte az Afrika-kupa-győztes elefántcsontparti Salomon Kalout, aki egy nap késéssel, csak csütörtökön érkezett vissza Berlinbe a kontinenstornáról, ezzel kiváltva Michael Preetz sportigazgató haragját.

ELFOGADHATATLAN JELENETEK

„Elmondtam a csapatnak a meccs után, hogy rengeteg mindent ki kell javítanunk. Volt néhány jelenet, amit nem tudok elfogadni. Mainzban bátran játszottunk, de most null egy után bizonytalanná váltunk, ez fejben dőlt el. Tovább próbálkozunk, dolgozunk keményen. Ez az egyetlen út" – mondta Dárdai Pál a vereség után a sajtótájékoztatón. A magyar szakember hozzátette, lehet, hogy túl kemény edzéseket tartott a héten csapatának.

Nem kezdődött jól a mérkőzés a hazaiak számára: a 14. percben a Freiburg megszerezte a vezetést. Karim Guédé tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, majd az alapvonalról középre pöccintette a labdát, ahol az érkező Felix Klaus a kapuba lőtt úgy, hogy a labda a jobb kapufát is érintette. 0–1

A második félidő még rosszabbul indult Dárdai csapata számára: az 52. percben Jonathan Schmid adta be a labdát szögletből, és a középen érkező Maximilian Philipp közelről, nagy erővel a kapuba bólintott. 0–2

A következő percekben nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Hertha, de Valentin Stocker és Kalou lövését is védte Roman Bürki, majd Julian Schieber már nem találta el a kaput fejjel a veszélyes akció végén.

LÖW IS OTT VOLT

A Bild beszámolója szerint Joachim Löw német szövetségi kapitány is ott volt az Olimpiai Stadionban a Hertha Freiburg ellen elveszített mérkőzésén. Löw minden bizonnyal elsősorban nem Dárdai Pál hazai bemutatkozására volt kíváncsi, hanem a pályára lépő német játékosokra.

A folytatásban hiába birtokolta többet a labdát Dárdai csapata, nem tudott igazán veszélyes helyzeteket kialakítani. A hajrában még volt egy nagy lehetősége a Herthának, de Bürki és a védők nagyot mentettek.

A Freiburg így ismét borsot tört a Hertha orra alá az Olimpiai Stadionban (37 617 néző előtt), ahol a hazaiak 2005 áprilisa óta képtelenek nyerni a rivális ellen.

Összefoglaló

A Herthára a következő fordulóban még nehezebb feladat vár: a második Wolfsburggal csap össze idegenben jövő hét vasárnap 17.30 órakor.

A forduló záró találkozóján a Paderborn meglepetést okozott: 2–1-re győzött a Hannover ellen, és ezzel az utolsó előtti helyre taszította vissza Dárdai csapatát.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
21. FORDULÓ

Hertha BSC–Freiburg 0–2 (Klaus 14., Philipp 52.)
Hannover–Paderborn 1–2 (Marcelo 66., ill. Lakic 72., Meha 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 16 4 1 53–9 +44 52
2. Wolfsburg 21 13 5 3 46–23 +23 44
3. Mönchengladbach 21 10 6 5 28–17 +11 36
4. Schalke 21 10 4 7 31–23 +8 34
5. Augsburg 21 11 1 9 30–27 +3 34
6. Bayer Leverkusen 21 8 8 5 34–27 +7 32
7. Hoffenheim 21 8 5 8 33–34 –1 29
8. Werder Bremen 21 8 5 8 35–43 –8 29
9. Eintracht Frankfurt 21 7 7 7 39–41 –2 28
10. Hannover 21 7 4 10 24–32 –8 25
11. 1. FC Köln 21 6 6 9 19–24 –5 24
12. Paderborn 21 5 8 8 23–35 –12 23
13. Hamburg 21 6 5 10 14–30 –16 23
14. Mainz 21 4 10 7 27–30 –3 22
15. Borussia Dortmund 21 6 4 11 25–29 –4 22
16. Freiburg 21 4 9 8 23–30 –7 21
17. Hertha 21 6 3 12 26–40 –14 21
18. VfB Stuttgart 21 4 6 11 21–37 –16 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik