Bundesliga: Gulácsi 15 pontot hozna az RB Leipzignek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 22:00
A svájci Yvon Mvogo idén nyáron került a Bajnokok Ligájában is induló német RB Leipzighez. A lipcseiek első számú kapusának, Gulácsi Péternek tehát új kihívóval kellett szembenéznie, ám a magyar válogatott labdarúgó sikerrel vette fel a harcot, továbbra is ő véd a kezdőcsapatban.

„Még öt százalékot beletettem a teljesítményembe, és ennek meglett az eredménye – mondta Gulácsi a Kickernek. – Egy jó kapus nyolc-tíz pontot jelent a csapatnak, az igazán jó pedig tizenkettő-tizenöt pontot tesz hozzá.”

Gulácsi tíz pontot jelentett a 2016–2017-es szezonban, így a mostani bajnokságban 15 pont a célja.„Még öt százalékot beletettem a teljesítményembe, és ennek meglett az eredménye – mondta Gulácsi a Kickernek. – Egy jó kapus nyolc-tíz pontot jelent a csapatnak, az igazán jó pedig tizenkettő-tizenöt pontot tesz hozzá.”

Gulácsi tíz pontot jelentett a 2016–2017-es szezonban, így a mostani bajnokságban 15 pont a célja.

A magyar futballista vetélytársáról, Yvon Mvogóról is beszélt. „Nem könnyű a helyzete egy fiatal kapusnak, aki nagy reményekkel érkezik a csapathoz. El kell fogadnia, és tovább kell dolgoznia. Mindig készen kell állnia.”

Legfrissebb hírek

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
2025.05.04. 18:31

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25
Ezek is érdekelhetik