Bundesliga: fordított, majd nyert a Leipzig, így továbbra is listavezető

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.21. 17:45
null
Az RB Leipzig hátrányból tudott nyerni (Fotó: AFP)
Ha nyer, a tabella élén zárja az évet – ezzel a tudattal léptek pályára szombaton a lipcseiek a Bundesliga 17. fordulójában, és bár megizzadtak, Gulácsiék behúzták a három pontot. A Freiburg fordulatos meccset játszott idegenben a sérült Sallai Roland nélkül. Szalai Ádám kezdőként kapott lehetőséget a Leverkusen ellen.

 

A Bayern München–Wolfsburg mérkőzésről bővebben itt olvashatnak.

1. FC KÖLN–WERDER BREMEN 1–0

Mind a két együttes egyértelmű célja a bennmaradás, s ez a kidolgozott helyzeteken is meglátszott. A vezetést a kölniek szerezték meg a 36. percben Jhon Córdoba révén. A meccs irama a továbbiakban sem változott, ahogyan az eredmény sem.

MAINZ–BAYER LEVERKUSEN 0–1

Két vereség után látogatott a Leverkusen az egyre feljebb kapaszkodó Mainz otthonába. Szalai Ádám kezdőként lépett pályára a hazai együttesben (a 66. percben, 0–0-nál cserélték le). Az első félidő viszonylag csendes volt, majd a második játékrészben előbb a VAR fosztotta meg a Leverkusent a góltól, majd Wendell kapta meg a második sárga lapját. Ennek ellenére a győzelem így is a vendégeké lett, Lucas Alario a 93. percben vált hőssé a gyógyszergyáriaknál.

RB LEIPZIG–AUGSBURG 3–1

A Gulácsi Péterrel felálló, Willi Orbánt továbbra is nélkülöző, listavezető lipcseiek egyértelmű favoritként léptek pályára otthon az Augsburg ellen, ennek ellenére a 8. percben már a vendégek vezettek Florian Niederlechner lövése után (0–1). A lipcseiek ezután folyamatos nyomást gyakoroltak ellenfelükre, majd a második félidőben előbb Konrad Laimer, majd néhány perccel később Patrik Schick villant, így a hazaiak megfordították a meccset (2–1). A végén még Yussuf Poulsen is beköszönt, így két góllal nyert a Leipzig (3–1).

SCHALKE 04–FREIBURG 2–2

Két európai kupaindulásért küzdő csapat találkozott egymással Gelsenkirchenben, és ennek megfelelően szinte végig azonos játékerőt mutattak. A vezetést a hazaiak szerezték meg a 26. percben, miután Suat Serdar nem hibázott a kipattanónál (1–0). A második félidőt a Freiburg kezdte jobban, Nils Petersen révén pedig az egyenlítés is összejött az 54. percben (1–1). Néhány perccel később Vincenzo Grifo a vendégeket juttatta előnyhöz (1–2), ám Ahmed Kutucu a hajrához közeledbe válaszolni tudott (2–2). Az eredmény ezután már nem változott. Sallai Roland izomsérülés miatt nem lépett pályára a találkozón.

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ
Bayern München–Wolfsburg 2–0
(Zirkzee 85., Gnabry 89.)
1. FC Köln–Werder Bremen 1–0 (J. Córdoba 36.)
Mainz–Bayer Leverkusen 0–1 (Alario 93.)
RB Leipzig–Augsburg 3–1 (K. Laimer 68., Schick 80., Poulsen 90., ill. Niederlechner 8.)
Schalke 04–Freiburg 2–2 (Serdar 26., Kutucu 80., ill. N. Petersen 54. – 11-esből, Grifo 67. – 11-esből)
KÉSŐBB
18.30: Hertha BSC–Mönchengladbach (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 17 11 4 2 48–20 +28 37
2. Mönchengladbach 16 11 1 4 33–18 +15 34
3. Bayern München 17 10 3 4 46–22 +24 33
4. Borussia Dortmund 17 8 6 3 41–24 +17 30
5. Schalke 04
17 8 6 3 29–21 +8 30
6. Bayer Leverkusen 17 8 4 5 23–21 +2 28
7. Hoffenheim 17 8 3 6 25–28 –3 27
8. Freiburg 17 7 5 5 27–23 +4 26
9. Wolfsburg 17 6 6 5 18–18 0 24
10. Augsburg 17 6 5 6 28–31 –3 23
11. Union Berlin 16 6 2 8 19–22 –3 20
12. Eintracht Frankfurt 16 5 3 8 26–27 –1 18
13. Hertha BSC
16 5 3 8 22–29 –7 18
14. Mainz 17 6 11 25–39 –14 18
15. 1. FC Köln 17 5 2 10 19–32 –13 17
16. Werder Bremen 17 3 5 9 23–41 –18 14
17. Fortuna Düsseldorf 16 3 3 10 16–35 –19 12
18. Paderborn 16 2 3 11 18–35 –17 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik