Bundesliga: érkezett válasz a Köln 85. percben szerzett góljára

M. D.M. D.
2020.06.07. 20:07
Az Augsburg és az 1. FC Köln 1–1-es döntetlenre végzett egymással a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának záró mérkőzésén.
HAJRÁGÓL DÖNTÖTT, NÉGY ÉS FÉL ÉV UTÁN WOLFSBURG-SIKER
A SCHALKE ELŐSZÖR SZERZETT PONTOT AZ ÚJRAKEZDÉS ÓTA
HAJRÁGÓL DÖNTÖTT, NÉGY ÉS FÉL ÉV UTÁN WOLFSBURG-SIKER
A SCHALKE ELŐSZÖR SZERZETT PONTOT AZ ÚJRAKEZDÉS ÓTA

Az első félidő legnagyobb gólszerzési lehetőségét Florian Niederlechner, az Augsburg támadója hibázta el, aki a 27. percben kihagyott egy tizenegyest – de úgy is meg lehet közelíteni az esetet, hogy Timo Horn, a vendégek kapusa védett bravúrral.

A második játékrészben a 85. percig békésen csordogáltak az események, ám ekkor a csereként beálló Anthony Modeste góljával a Köln megszerezte a vezetést, de a francia csatár találata nem ért győzelmet, mert a hazaiak három perccel később Philipp Max révén egyenlítettek.

Az Augsburg hazai környezetben már öt bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, míg a „kecskések” – akik 2019 decembere és 2020 márciusa között a tíz Bundesliga-meccsükből nyolcat megnyertek – a Bundesliga újraindulása, összességében már hat forduló óta képtelenek győzni.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ

Augsburg–1. FC Köln 1–1 (Max 88., ill. Modeste 85.)
Korábbi eredmények
Werder Bremen–Wolfsburg 0–1 (Weghorst 82.)
Union Berlin–Schalke 1–1 (Andrich 11., ill. Kenny 28.)
Szombaton játszották
Bayer Leverkusen–Bayern München 2–4 (Alario 9., Wirtz 89., ill. Coman 27., Goretzka 42., Gnabry 45., Lewandowski 66.)
FortunaDüsseldorf–Hoffenheim 2–2
(Hennings 5., 76. – a másodikat 11-esből, ill. Dabbur 16., Zuber 61.)
EintrachtFrankfurt–Mainz 0–2
(Niakhaté 43., Kunde 77.)

RB Leipzig–Paderborn 1–1 (Schick 27., ill. Strohdiek 92.)
Borussia Dortmund–Hertha BSC 1–0 (Can 57.)
Pénteken játszották
Freiburg–Mönchengladbach 1–0 (Petersen 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 4 4 90–30 +60 70
2. Borussia Dortmund 30 19 6 5 81–35 +46 63
3. RB Leipzig 30 16 11 3 75–32 +43 59
4. Mönchengladbach 30 17 5 8 57–36 +21 56
5. Bayer Leverkusen 30 17 5 8 56–40 +16 56
6. Wolfsburg 30 12 9 9 42–36 +6 45
7. Hoffenheim 30 12 7 11 42–50 –8 43
8. Freiburg 30 11 8 11 39–41 –2 41
9. Hertha 30 10 8 12 43–51 –8 38
10. Schalke 30 9 11 10 35–47 –12 38
11. Eintracht Frankfurt 30 10 5 15 49–55 –6 35
12. 1. FC Köln 30 10 5 15 47–57 –10 35
13. Augsburg 30 8 8 14 41–57 –16 32
14. Union Berlin 30 9 5 16 35–53 –18 32
15. Mainz 30 9 4 17 39–62 –23 31
16. Fortuna Düsseldorf 30 6 10 14 33–60 –27 28
17. Werder Bremen 30 6 7 17 30–63 –33 25
18. Paderborn 30 4 8 18 33–62 –29 20
Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18