Bundesliga: eldőlt, Dárdai nem lesz a Köln vezetőedzője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.11.17. 16:14
null
Dárdai az előző idény végén köszönt el a Hertha Berlintől (Fotó: AFP)
Német sajtóhírek szerint sikertelenül zárult Dárdai Pál és az 1. FC Köln képviselőinek találkozója, vagyis a magyar vezetőedző biztosan nem ül le a német Bundesliga 17., azaz utolsó előtti helyén álló csapat kispadjára.

 

A Sport1 beszámolója szerint a 43 éves szakember és a kölni klub elöljárói nem tudtak megegyezni, így a csapat most új jelölt után néz. A lap megjegyzi, Kölnben szeretnék minél hamarabb lezárni a tárgyalásokat, az eredeti cél az volt, hogy már hétfőn megnevezhessék a klub új szakvezetőjét.

Már beszámoltunk róla, hogy a hét elején Alexander Wehrle vezérigazgató és Frank Aehlig sportigazgató hosszasan egyeztetett a magyar szakemberrel, nem titkolva azt sem, hogy bár ő az első számú jelöltjük az elbocsátott Achim Beierlorzer helyére, más nevek is vannak a tarsolyukban.

A felek vasárnapig adtak egymásnak időt az elhangzottak kiértékelésére, a Sport1 beszámolójából az nem derül ki, végül ki mondott nemet, csupán annyi, hogy az egyeztetés „nem hozott sikert”.

A sportlap azt írja, Dárdai kiesésével Markus Gisdol, Markus Weinzierl és André Breitenreiter neve maradt a kalapban.

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
24 perce

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:40

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50
Ezek is érdekelhetik