Éhk(l)opp: sorozatban negyedszer is kikapott a Dortmund

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.25. 15:25
null
Nem és nem: Jürgen Klopp csapatának nem megy a bajnokságban (Fotó: Reuters)
A német Bundesliga 9. fordulójában a szezont pocsékul kezdő, elmúlt három mérkőzését elvesztő Borussia Dortmund labdarúgócsapata a korábban pocsék formát mutató Hannovert fogadta. A hazaiak remekül kezdtek, csak éppen minden ziccerüket kihagyták, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, egy jól eltalált lövéssel megnyerte a mérkőzést a végig védekező csapat. Szalai Ádám (Hoffenheim) győzelemnek volt részese, Stieber Zoltán csapata, a Hamburg simán kikapott, míg a forduló legfordulatosabb meccsén a Stuttgart idegenben 5–4-re legyőzte a Frankfurtot.

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Dortmund–Hannover 0–1 (
Kijotake 61.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A TÖBBI SZOMBATI MÉRKŐZÉS

HOFFENHEIM–PADERBORN 1–0
A Hoffenheim Szalai Ádámmal a soraiban fogadta a kisebb hullámvölgy után újra belelendülő újoncot, az idényt remekül kezdő Paderbornt, és már az 5. percben megszerezhette volna a vezetést, csakhogy a megítélt büntetőből Sebastian Rudy a kapufát találta telibe. Szalait – akinek az első félidő hajrájában volt egy jó lövése, a labda alig kerülte el a kaput – az 58. percben lecserélték, így már csak a kispadról örülhetett Kevin Volland hajrábeli győztes góljának, valamint annak, hogy a Hoffenheim továbbra is veretlen, és előkelő helyen áll a tabellán.
• HERTHA–HAMBURG 3–0
Stieber Zoltán kispados volt és végül nem is lépett pályára a Hamburgban, amely majdnem egy órán át tartotta a döntetlent Berlinben, a hajrára azonban „elfogyott”, és simán kikapott a jobb játékot produkáló Herthától.
• FRANKFURT–STUTTGART 4–5

A Stuttgart sorozatban a harmadik bajnokiján kapott legalább három gólt, de mit számít az 1987 után először ismétlődő „blama”, amikor meglett a három pont. A VfB 3–1-es vezetése után gyors egymásutánban kapott hármat, ám a csereként beálló Timo Werner egyenlített, majd nem sokkal később Christian Gentner belőtte a győztes gólt is.
• AUGSBURG–FREIBURG 2–0
A Freiburg továbbra is vár az első győzelmére, ezúttal a két vereség után lábra kapó, a vezetést korán megszerző Augsburg otthonában maradt pont nélkül.
LEVERKUSEN–SCHALKE 1–0
Az esti mérkőzésen a Leverkusen hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Schalkét. A Leverkusen többet támadott, a Schalke jobbára védekezett, így a Hakan Calhanoglu szabadrúgásából lőtt góljával kialakult végeredmény igazságosnak mondható. A Leverkusen három döntetlen után nyert újra a bajnokságban, a Schalke először veszített Roberto Di Matteo vezetőedző kinevezése óta.

Végre úgy futballozunk, ahogyan az a Borussia Dortmundhoz méltó – nyilatkozta a Hannover elleni „alsóházi rangadó” előtt a Bajnokok Ligája-vitézkedésre utalva a csapat mestere, Jürgen Klopp, akinek bizony akad mit kiköszörülnie, hiszen legénysége a Bundesliga első nyolc fordulójában mindössze hét pontot szerzett, ezt mínusz 4-es gólkülönbséggel megfűszerezve.

A BL-ben viszont teljesen más Dortmund lép pályára, mint a Bundesligában, így aztán babonából úgy döntött a klub, hogy BL-mezében áll ki a Hannover ellen, hátha átmenti nemzetközi formáját a hazai pontvadászatra.

A nagy fogadkozás ellenére a mérkőzés elején az exdortmundi Leonardo Bittencourt majdnem betalált egykori kenyéradójának, de eztán beindult a sárga-fekete henger, valósággal záporoztak a lövések a H96 kapujára.

Csak éppen a brazil védő, Marcelo és a német kapus, Ron-Robert Zieler is válogatott formában tevékenykedett – nem is született gól az első félidőben.

A második félidő egy ajtó-ablak Marco Reus-ziccerrel indult, de ezt is kihagyta a szélső, majd folytatódott a Zieler-parádé – a vendégkapus hazai kollégája, Roman Weidenfeller pedig 322. Bundesliga-mérkőzésével beérte a klub örökranglistáján Dedét, és már csak Michael Zorc áll előttük, 463 szerepléssel.

No de térjünk vissza a mérkőzésre, amelyen a hannoveriek legveszélyesebb rúgásának sokáig azt a jelenetet tekinthettük, amikor Joselu az oldalvonal mellett majdnem fejen spiccelte Kloppot, egy kósza labda után eredve, de a 61. percben gyökeresen megváltozott a hangulat a stadionban: Kijotake Hirosi a jobb alsóba tekert egy szabadrúgást. 0–1!

Ez volt a japán első gólja új klubjában, egyben a Hannover első idegenbeli találata ebben az idényben – és hamarosan újabb kettő is követhette volna, ám Weidenfeller Kijotake és Joselu lövését is védte. Egy elpuskázott Adrián Ramos-lehetőségig még eljutott a BVB, de a kapott gól után már nem tudott újítani a Klopp-banda, hiába az ötperces ráadás és a hajrábeli emberelőny: a tartalékos, korábban pocsék formát mutató Hannover is elvitte a három pontot a Signal Iduna Parkból.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Frankfurt–Stuttgart 4–5

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Hannover 96 0–1 (Kijotake 61.)
Augsburg–Freiburg 2–0 (Verhaegh 11. – 11-esből, Halil Altintop 66.)
Hoffenheim–Paderborn 1–0 (Volland 73.)
Hertha BSC–Hamburger SV 3–0 (Ben-Hatira 59., 85., Heitinga 65.)
Eintracht Frankfurt–Stuttgart 4–5 (Madlung 21., 65., A. Meier 57., Aigner 61., ill. Harnik 34., 37., Gentner 51., 84., Ti. Werner 81.)
Bayer Leverkusen–Schalke 04 1–0 (Calhanoglu 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 8 6 2 21– 2 +19 20
2. Hoffenheim 9 4 5 13– 7 +6 17
3. Mönchengladbach 8 4 4 12– 4 +8 16
4. Bayer Leverkusen9
4
4117–14+3
16
5. Mainz 8 3 5 12– 7 +5 14
6. Wolfsburg 8 4 2 2 13– 9 +4 14
7. Hannover 9 4 1 4 6–11 –5 13
8. Paderborn 9 3 3 3 13–12 +1 12
9. Augsburg 9 4 5 11–11 0 12
10. 1. FC Köln 9 3 3 3 7– 7 0 12
11. Eintracht Frankfurt 9 3 3 3 17–18 –1 12
12. Schalke 9
3 2 4
13–13 0
11
13. Hertha 9 3 2 4 14–16 –2 11
14. VfB Stuttgart 9 2 3 4 14–19 –5 9
15. Borussia Dortmund 9 2 1 6 10–15 –5 7
16. Hamburg 9 1 3 5 3–12 –9 6
17. Freiburg 9 5 4 8–14 –6 5
18. Werder Bremen 9 4 5 10–23 –13 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik