Nincs ellenszer: Bayern-ötös a Dortmundnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.04. 17:29
null
Erődemonstráció: a Bayern továbbra is menetel a Bundesligában (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesliga 8. fordulójában a címvédő Bayern München hazai pályán 5–1-re kiütötte a Borussia Dortmundot, így továbbra is őrzi hibátlan mérlegét, előnye pedig immár hét pont a BVB előtt. A Bayer Leverkusen nevetséges öngólt hozott össze, ráadásul tizenegyest is rontott, így pontokat hullajtott az Augsburg ellen. A délutáni mérkőzésen a Schalke hazai pályán nagy pofont kapott az 1. FC Kölntől, a „kecskések” 3–0-ra győztek Gelsenkirchenben.

Rangadónak harangozták be a Bayern München és a Dortmund találkozóját a Bundesliga 8. fordulójában. Okkal, hiszen a presztízs mellett a szezonbeli szereplés is megalapozta ezt: a hazaiak az első, a vendégek a második helyen álltak a meccs előtt a tabellán.

Ugyanakkor a Bayern félelmetes formája a szakértőkben azt a képzetet keltette, hogy a Dortmund aligha tudja megnehezíteni a nagyszerű formában játszó bajorok dolgát, főleg, hogy némileg felforgatott védelemmel állt ki. A meccs bebizonyította, hogy ez a várakozás egyáltalán nem volt alaptalan.

Az első félidőben még csak-csak tartotta magát a Dortmund, sőt eleinte még némi mezőnyfölényben játszott, de ez a negyedóra gyorsan elmúlt, onnantól kezdve pedig egy csapat volt a pályán, mégpedig a Bayern.

A 26. percben nyílt ki a gólzsák, Boateng fantasztikus átadását Thomas Müller terelte a hálóba. Igaz, ehhez a dortmundi kapus, Bürki közreműködésére is szükség volt. 1–0

Még fel sem ocsúdhatott a Dortmund, máris kapott egy tizenegyest a Thiago ellen elkövetett szabálytalanság miatt. Thomas Müller higgadtan lőtte a büntetőt, és máris megduplázta a Bayern előnyét. 2–0

Lehet, hogy túlságosan megnyugodott a Bayern, mert a 36. percben, alig egy perccel a második gól után a Dortmund is betalált. A szezon eddigi összes meccsén gólt szerző Pierre-Emerick Aubabameyang szépített. 2–1

A második félidő álomszerűen indult a hazai szurkolóknak, mert a góllövőlista éllovasa, Robert Lewandowski is megrázta magát. Először a 46. percben váltotta gólra Boateng második szenzációs tért ölelő passzát (3–1), majd az 58. percben Götze centerezését küldte a kapuba. 4–1

A lengyel csatár a 12. gólját szerezte, és biztosan maradt a góllövőlista élén. A Dortmund védői csak kóvályogtak, mint az őszi legyek, a Bayern viszont nagyon hatékony volt. Mhitarjan hagyott ki egy helyzetet a hazai kapu előtt, és szinte az ellentámadásból már az ötödiket kapák a vendégek. Mario Götze lőtt gól egy kis kavarodás után. 5–1

A Dortmund 14 meccsből álló veretlenségi sorozata megszakadt, Thomas Tuchel csapata hármas nyeretlenségi szériába került a bajnokságban. A Bayernnek viszont nyolcból nyolc a 2015–2016-os mérlege, és nem látni, melyik csapat tudná a Bundesligában megakadályozni, hogy jövő tavasszal is begyűjtse a bajnoki címet...

A TÖBBI PÁLYÁN

A nap meglepetése: az 1. FC Köln meghökkentő különbséggel, 3–0-ra verte meg Gelsenkirchenben a Schalkét.

A szezonban váratlanul jól szereplő kölniek az első félidő utolsó percében Anthony Modeste góljával szerezték meg a vezetést – ez volt a csatár hatodik gólja a 2015–16-os bajnoki szezonban. A Schalke hiába hajtott az egyenlítésért, aztán a hajrában kapott még egy dupla pofont: előbb Yannick Gerhardt növelte a „kecskések” előnyét, majd Simon Zoller állította be a végeredményt. A Schalke maradt a harmadik helyen, a Köln pedig feljött az ötödikre, pontszámban utolérve a Herthát.

A Leverkusen–Augsburg mérkőzésen a vendégek Bernd Leno ritka csúnya öngólja után szerezték meg a vezetést. A Bayer kapusa Jonathan Tah hazaadása után el akarta rúgni a labdát, de csak annyira ért bele, hogy az becsorogjon a hálójába (Leno rúgó lábát meg valahol a felső szektorokban keresték...). A házigazda a 39. percben egyenlített, Javier Hernández lövése még a kapufán csattant, Karim Bellarabi viszont követte az akciót és kihasználta az előtte nyíló lehetőséget. A második félidőben Hakan Calhanoglu elrontott egy tizenegyest, a Leverkusen csak magát okolhatja, hogy nem szerezte meg a három pontot.

A BAYERN MÜNCHEN–BORUSSIA DORTMUND TALÁLKOZÓ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

Bayern München–Borussia Dortmund 5–1 (T. Müller 26., 35. – az elsőt 11-esből, Lewandowski 46., 58., Götze 66., ill. Aubameyang 36.)
Bayer Leverkusen–Augsburg 1–1 (Bellarabi 39., ill. Leno 12. – öngól)
KORÁBBAN
Schalke–1. FC Köln 0–3
(Modeste 45., Gerhardt 79., Zoller 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 8 8 28–4 +24 24
2. Borussia Dortmund 8 5 2 1 22–11 +11 17
3. Schalke 8 5 1 2 10–8 +2 16
4. Hertha 8 4 2 2 11–8 +3 14
5. 1. FC Köln 8 4 2 2 13–12 +1 14
6. Ingolstadt 8 4 2 2 6–6 0 14
7. Bayer Leverkusen 8 4 1 3 8–9 –1 13
8. Mainz 8 4 4 12–11 +1 12
9. Wolfsburg 8 3 3 2 10–10 0 12
10. Darmstadt 8 2 4 2 10–12 –2 10
11. Hamburg 8 3 1 4 8–13 –5 10
12. Eintracht Frankfurt 8 2 3 3 13–11 +2 9
13. Mönchengladbach 8 3 5 11–15 –4 9
14. Werder Bremen 8 2 1 5 7–13 –6 7
15. Hoffenheim 8 1 3 4 10–14 –4 6
16. Augsburg 8 1 2 5 8–13 –5 5
17. Hannover 8 1 2 5 7–16 –9 5
18. VfB Stuttgart 8 1 1 6 11–19 –8 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik