Csak a szokásos: simán győzött a Bayern Leverkusenben

Vágólapra másolva!
2020.06.06. 15:26
null
Gnabry és Goretzka (18) is egy-egy gólt jegyzett (Fotó: AFP)
Az éllovas Bayern München fölényes, 4–2-es győzelmet aratott a szintén a Bajnokok Ligájába igyekvő Bayer Leverkusen vendégeként a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának szombati játéknapján és ezzel őrzi immár 16 tétmeccs óta tartó veretlenségét: mindössze az RB Leipzig elleni februári bajnokit zárták döntetlennel Lewandowskiék 2020-ban.

Többszörös meglepetéssel kezdődött a szombati nap német rangadója: a Bayer Leverkusennél ugyanis – izomsérülés miatt – kimaradt a kezdőből a csapat ifjú titánja, Kai Havertz, majd maga a mérkőzés is meglepően indult. A hazaiak ugyanis kimondottan bátor játékot mutatva az első percekben némileg megzavarták a listavezetőt, s ennek eredményeként a 9. percben Lucas Alario találatával megszerezték a vezetést – tegyük hozzá, kapusiskolákban az első leckék között oktatják, hogy a rövidre nem szabad gólt kapni, most Manuel Neuernak mégis sikerült. 0–1

A folytatásban aztán helyre állt a világ rendje, az ellenfelét egyre nagyobb nyomás alá helyező listavezető került fölénybe, és szűk húsz perc múlva Leon Goretzka indítása után Kingsley Coman egyenlített. 1–1

A vendégek továbbra sem álltak le, s a szünet előtti percekben gyakorlatilag eldöntötték a meccset. Az előbb nagyszerű gólpasszt kiosztó Leon Goretzka egy szépségdíjas kontra végén lőtt a bal alsóba, majd miután Serge Gnabry előbb kihagyott egy ordító ziccert, fél perc múlva egy hosszú indítást követően már nem hibázott, szépen átemelte Lukás Hrádeckyt, 1–3.

GORETZKA GÓLJA

A második félidő már jóval csendesebb mederben zajlott, hiába próbálta meg Peter Bosz három cserével felfrissíteni a csapatát, az idő haladtával egyre egyértelműbb volt: a BL-indulásért vívott harcban legnagyobb ellenfélnek számító Mönchengladbach pénteki, Freiburg elleni botlását ma a Bayer biztosan nem fogja tudni kihasználni. Sőt, a félidő közepén a góllövőlistát vezető Robert Lewandowski nagyszerű fejesével megszerezte idénybeli 30. bajnoki gólját, ezzel végleg eldöntve az összecsapás kimenetelét. 1–4

A 4–2-es vendégsikert jelentő végeredményt a négyperces hosszabbítás bejelentése előtti pillanatokban állította be egy szép csavarással a mindössze 17 éves és 34 napos Florian Wirtz, aki ezzel a Bundesliga első osztályának valaha volt legfiatalabb gólszerzője lett.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ

Bayer Leverkusen–Bayern München 2–4 (Alario 9., Wirtz 89., ill. Coman 27., Goretzka 42., Gnabry 45., Lewandowski 66.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK!

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK
FortunaDüsseldorf–Hoffenheim 2–2
(Hennings 5., 76. – a másodikat 11-esből, ill. Dabbur 16., Zuber 61.)
EintrachtFrankfurt–Mainz 0–2 (Niakhaté 43., Kunde 77.)
RB Leipzig–Paderborn 1–1 (Schick 27., ill. Strohdiek 92.)
Borussia Dortmund–Hertha BSC 1–0 (Can 57.)

A Leipzig–Paderborn mérkőzésről ide kattintva olvashat!

A Dortmund–Hertha mérkőzésről ide kattintva olvashat!

Vasárnapi program
13.30: Werder Bremen–Wolfsburg (Tv: Sport1)
15.30: Union Berlin–Schalke (Tv: Sport1)
18.00: Augsburg–1. FC Köln (Tv: Sport1)
Pénteken játszották
Freiburg–Mönchengladbach 1–0 (Petersen 58.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 4 4 90–30 +60 70
2. Borussia Dortmund 30 19 6 5 81–35 +46 63
3. RB Leipzig 30 16 11 3 75–32 +43 59
4. Mönchengladbach 30 17 5 8 57–36 +21 56
5. Bayer Leverkusen 30 17 5 8 56–40 +16 56
6. Hoffenheim 30 12 7 11 42–50 –8 43
7. Wolfsburg 29 11 9 9 41–36 +5 42
8. Freiburg 30 11 8 11 39–41 –2 41
9. Hertha 30 10 8 12 43–51 –8 38
10. Schalke 29 9 10 10 34–46 –12 37
11. Eintracht Frankfurt 30 10 5 15 49–55 –6 35
12. 1. FC Köln 29 10 4 15 46–56 –10 34
13. Augsburg 29 8 7 14 40–56 –16 31
14. Union Berlin 29 9 4 16 34–52 –18 31
15. Mainz 30 9 4 17 39–62 –23 31
16. Fortuna Düsseldorf 30 6 10 14 33–60 –27 28
17. Werder Bremen 29 6 7 16 30–62 –32 25
18. Paderborn 30 4 8 18 33–62 –29 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik