Bundesliga: az Union kapusa zavarta vissza a lelátóra az ultrákat

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 10:11
null
Pikáns összecsapást hozott az Union Berlin–Hertha BSC találkozása (Fotó: AFP)
Rafal Gikiewicz, az Union Berlin kapusa akadályozta meg, hogy csapata ultrái összecsapjanak a Hertha BSC szurkolóival szombaton.

Az Union Berlin hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Herthát az első berlini derbin a Bundesligában. Az összecsapás finoman szólva is pikáns volt, Deniz Aytekin játékvezetőnek félbe is kellett szakítania a mérkőzést, miután egy pirotechnikai eszköz a hazaiak vezetőedzőjéhez közel landolt a pályán.

A lefújás után aztán a vendégszektorból többen dobálni kezdtek a hazai drukkerek irányába, erre az Union-ultrál közül néhányan már bementek a pályára, de Rafal Gikiewicz visszatessékelte őket a lelátóra, megakadályozva egy nagyobb balhé kialakulását.

„Borzasztó. A kedvesemnek és a gyerekeinknek be kellett menniük a lelátóról, és a televízión keresztül nézték tovább a meccset” – fogalmazott a mérkőzés közbeni körülményekről a győztes gól szerzője, Sebastian Polter.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Union Berlin–Hertha 1–0 (Polter 91. – 11-esből)

VASÁRNAP
15.30: Düsseldorf–Köln
18.00: Augsburg–Schalke

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 10 7 1 2 21–10 +11 22
2. Borussia Dortmund 10 5 4 1 23–11 +12 19
3. RB Leipzig 10 5 3 2 25–10 +15 18
4. Bayern München 10 5 3 2 25–16 +9 18
5. Freiburg 10 5 3 2 19–12 +7 18
6. Eintracht Frankfurt 10 5 2 3 21–15 +6 17
7. Wolfsburg 10 4 5 1 11–8 +3 17
8. Hoffenheim 10 5 2 3 14–13 +1 17
9. Schalke 9 4 3 2 14–9 +5 15
10. Bayer Leverkusen 10 4 3 3 15–15 0 15
11. Hertha 10 3 2 5 15–17 –2 11
12. Werder Bremen 10 2 5 3 17–21 –4 11
13. Union Berlin 10 3 1 6 10–15 –5 10
14. Mainz 10 3 7 10–27 –17 9
15. Fortuna Düsseldorf 9 2 1 6 10–16 –6 7
16. 1. FC Köln 9 2 1 6 9–19 –10 7
17. Augsburg 9 1 4 4 10–21 –11 7
18. Paderborn 10 1 1 8 11–25 –14 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik