Bundesliga: Aubameyang rekordja ellenére botlott a BVB

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.23. 21:57
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) hatodik fordulójában a Borussia Dortmund idegenben hullajtott értékes pontokat, így a Bayern München mögött, a tabella második helyén ragadt. A Mönchengladbach, a Stuttgart és a Leverkusen hosszú vereségsorozata is győzelemmel szakadt meg, a Schalke pedig fellépett a dobogó legalsó fokára.

Kedvező előjelekkel várhatta a szerda esti Hoffenheim elleni találkozóját a Borussia Dortmund, hiszen Thomas Tuchel együttese eddig mind az öt bajnoki mérkőzésén fölényes sikert aratott, sőt mindkét idegenbeli összecsapásán négy találatig jutott. Ezzel szemben a hazai csapat öt fordulót követően története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, eddig csak a Darmstadt otthonából sikerült pontot rabolnia.

A mérkőzés elején egyik csapat sem tudta igazán felpörgetni a találkozó iramát, így csak kisebb helyzeteket és távoli lövéseket jegyezhettünk fel mindkét oldalról. Egészen a 42. percig kellett várni az első nagyobb lehetőségre, de abból rögtön vezetéshez is jutott a hazai csapat. Egy kontra végén Vargas kiugratta Rudyt, aki hat méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1–0).

A második félidő enyhe BVB-mezőnyfölénnyel kezdődött, de nagy helyzetig újra csak az újfent Szalai nélkül felálló Hoffenheim jutott el, amikor a vendégvédelem és a kapus ügyetlenkedését kihasználva Vargas lecsapott a labdára, de lövése a bal oldali kapufáról kifelé pattant. Ez az 55. percben meg is bosszulta magát, hiszen egy felívelt labdát Castro lekészített Aubameyangnak, aki öt méterről a kapu közepébe bombázott (1–1). Ezzel Aubameyang új Bundesliga-csúcsot állított fel, ő lett az első játékos, aki egy szezon első hat bajnoki találkozóján is az ellenfél hálójába talált.

A legutóbbi bronzérmes Mönchengladbach a zsinórban elszenvedett öt vereség után edzőváltáson esett át a héten, aminek hatása meglátszott a csapaton, hiszen húsz perc után már négy góllal vezetett az Augsburg ellen, ami után már csak a szépítésre futotta a vendégek erejéből. (42). A Stuttgart a gladbachiakhoz hasonlóan még pont nélkül állt, de 1–0-s hátrányból 31-re fordítani tudott a Hannover ellen.

Az elmúlt fordulókban botladozó Leverkusen a nyáron szerződtetett Javier Hernández első német bajnoki góljával 1–0-ra legyőzte a Mainzot. A Schalke hazai pályán, két hajrában szerzett góllal nyerte meg a Frankfurt elleni összecsapását, és fellépett a dobogó harmadik fokára (2–0).

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ, szerdai mérkőzések
Hoffenheim–Borussia Dortmund 1–1
(Rudy 42., ill. Aubameyang 55.)
Schalke–Eintracht Frankfurt 2–0 (Matip 76., Sane 91.)
Bayer Leverkusen–Mainz 1–0 (J. Hernández 69.)
Mönchengladbach–Augsburg 4–2 (F. Johnson 5., Xhaka 17., Stindl 19., Dahoud 21., ill. Verhaegh 51., 74. – mindkettőt 11-esből)
Hannover–Stuttgart 1–3 (Karaman 14., ill. Gentner 16., Werner 18., Maxim 90.)
KEDDI EREDMÉNYEK
Bayern München–Wolfsburg 5–1
(Lewandowski 51., 52., 55., 57., 60.,ill. Caligiuri 26.)
Hertha BSC–Köln 2–0 (Ibisevic 43., 94.)
Ingolstadt–Hamburg 0–1 (Gregoritsch 87.)
Darmstadt–Werder Bremen 2–1 (Wagner 31. – 11-esből, 84., ill. A. Jóhannsson 19.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 6 20–3 +17 18
2. Borussia Dortmund 6 5 1 19–4 +15 16
3. Schalke 6 4 1 1 9–5 +4 13
4. Wolfsburg 6 3 2 1 9–7 +2 11
5. Hertha 6 3 1 2 7–7 0 10
6. Hamburg 6 3 1 2 8–9 –1 10
7. 1. FC Köln 6 3 1 2 9–11 –2 10
8. Ingolstadt 6 3 1 2 3–5 –2 10
9. Mainz 6 3 3 9–6 +3 9
10. Darmstadt 6 2 3 1 6–7 –1 9
11. Bayer Leverkusen 6 3 3 4–8 –4 9
12. Eintracht Frankfurt 6 2 2 2 12–8 +4 8
13. Werder Bremen 6 2 1 3 7–9 –2 7
14. Augsburg 6 1 1 4 6–9 –3 4
15. VfB Stuttgart 6 1 5 8–14 –6 3
16. Mönchengladbach 6 1 5 6–14 –8 3
17. Hoffenheim 6 2 4 5–11 –6 2
18. Hannover 6 1 5 5–15 –10 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik