Bundesliga: a HSV Kleinheislerék ellen szerezte meg első győzelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.04. 17:29
null
Hálát adtak az égnek: a HSV 12 nyeretlen forduló után végre győzni tudott (Fotó: AFP)
Kleinheisler László 74 percnyi játéklehetőséget kapott, csapata, a Darmstadt hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Hamburger SV-tól a német labdarúgó Bundesliga 13. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén. Ez volt a HSV első győzelme a 2016–17-es bajnoki szezonban! A forduló záró mérkőzésén az Augsburg 1–1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal, Huszti Szabolcsnak szintén 74 percnyi bevetés jutott.

Az első félidőben Kleinheisler Lászlónak két lehetősége is volt, ám a magyar válogatott középpályás egyszer sem talált kaput – a Darmstadt pedig hiába „pedálozott” a gólért, a HSV szerezte meg a vezetést. A 30. percben Filip Kosztics adott be, a jó formában levő Michael Gregoritsch pedig a a röviden berobbanva a kapuba fejelt – az osztrák csatár a Werder elleni duplája után ismét feliratkozott a gólszerzők közé.

A heves összecsapásokkal tarkított, nagy tempójú, de nem túl magas színvonalú kiesési helyosztón Kleinheislert a 74. percben cserélte le edzője, a Darmstadt pedig elég tanácstalan volt – a HSV egyre közelebb került szezonbeli első sikeréhez. Persze a hamburgiak ebben a szezonban elég változatos összeomlásokat mutattak már be... Most azonban kitartottak, sőt a legvégén Matthias Ostrzolek révén lecsaptak még egyszer, ezzel a szezonban először három bajnoki pontot szereztek – december elejére már nagyon is illett behúzni az első sikert.

A Hamburg elkerült az utolsó helyről, de még mindig kieső pozícióban áll, míg a Darmstadt osztályozós helyen, a két csapat között egy pontra csökkent a különbség.

A forduló záró mérkőzésén az Augsburg 1–1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal, Huszti Szabolcs, a frankfurtiak magyar középpályása 74 percnyi játéklehetőséget kapott. Az Eintracht hamar megszerezte a vezetést Branimir Hrgota lövésével, ám Dzsi Dong Von egy irgalmatlan erejű bombával pontot mentett az Augsburgnak. Az iksz azt jelenti, hogy a frankfurtiak nem tudták pontszámban utolérni a tabella harmadik helyén álló Herthát.

NÉMET BUNDESLIGA
13. FORDULÓ
Darmstadt–Hamburger SV 0–2 (Gregoritsch 30., Ostrzolek 90.)
FC Augsburg–Eintracht Frankfurt 1–1 (Dzsi Dong Von 34., ill. Hrgota 11.)


AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 13 10 3 29–11 +18 33
2. Bayern München 13 9 3 1 29–9 +20 30
3. Hertha 13 8 3 2 22–13 +9 27
4. Hoffenheim 13 6 7 25–14 +11 25
5. Eintracht Frankfurt 13 7 4 2 19–11 +8 25
6. Borussia Dortmund 13 7 3 3 31–15 +16 24
7. 1. FC Köln 13 6 4 3 18–12 +6 22
8. Schalke 13 5 2 6 18–15 +3 17
9. Bayer Leverkusen 13 5 2 6 20–21 –1 17
10. Mainz 13 5 2 6 23–25 –2 17
11. Freiburg 13 5 1 7 17–25 –8 16
12. Augsburg 13 3 5 5 11–15 –4 14
13. Mönchengladbach 13 3 4 6 13–22 –9 13
14. Werder Bremen 13 3 2 8 17–32 –15 11
15. Wolfsburg 13 2 4 7 12–18 –6 10
16. Darmstadt 13 2 2 9 11–26 –15 8
17. Hamburg 13 1 4 8 10–27 –17 7
18. Ingolstadt 13 1 3 9 10–24 –14 6
Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
3 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
6 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
Tegnap, 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik