Bundesliga: A bennmaradás már majdnem biztos – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 13:25
null
Dárdai Pál szerint a berlinieknek az a dolguk, hogy élvezzék a játékot (Fotó: Action Images)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) 3. helyen álló Hertha BSC trénere szerint egyelőre nem az a dolguk, hogy a bronzról vagy az El-ről álmodozzanak, hanem hogy élvezzék a játékot, hiszen a bennmaradás már majdnem biztos.

 

 

– Azon túl, hogy fele annyi idő állt rendelkezésére, mennyiben különbözött a mostani felkészülés a fél évvel ezelőttitől?
– A nyári alapozásba rengeteg melót raktunk, három hét kizárólag az erőnléti munkáról szólt, a végén már sajnáltam is a játékosaimat... Most összesen volt három hetünk, amelyből az első amolyan „ébresztő" hét volt, akkor azért alaposan meghajtottuk a fiúkat, nehogy azt higgyék, a bab is hús. Ezt követően egy hetet töltöttünk Belekben, ahol négy mérkőzést is lekötöttünk, mert ilyenkor a legjobb edzés a játék. Az első kettőn mindenki kapott egy-egy félidőt, a harmadikon azok voltak a főszereplők, akiknek az ősszel különböző okok miatt kevesebb lehetőség jutott, a negyediken pedig javarészt azokat vetettem be, akikkel az Augsburg ellen is számolok. Jól ment a brigád, győzhettünk volna tíz kettőre is, végül csak egy nulla lett. Sebaj, ha nyersz, akkor nincs gond. Amúgy sincs baj, hiszen a bennmaradás majdhogynem már biztos – mondta Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak.

– Mondja ezt a dobogó harmadik fokán áll csapat mestere...
– Ne feledje senki, a bajnokságnak azzal indultunk neki, hogy legyen meg az a negyven pont, ami az élvonalbeli tagság meghosszabbításához szükséges. Halkan jegyzem meg, még nyolc hiányzik. Viszont az őszi remeklésnek hála eljutottunk odáig, hogy megpróbálhatjuk élvezni a futballt. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a bronzéremről vagy az Európa-liga-szereplésről ábrándozzuk, hanem az, hogy focizzunk. Nem győzöm hangsúlyozni: élvezni kell, hogy ott vagyunk, ahol. Játékosként jártam hasonló magasságban, és küzdöttem a kiesés ellen is, elhihetik nekem, jobb idefent, mint odalent.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI KIT ÉS MIÉRT TARTOTT AZ ŐSZ LEGJOBBJÁNAK, KIKTŐL VÁR KIEMELKEDŐ TAVASZT ÉS MI LENNE A KÍVÁNSÁGA AZ IDÉNY HÁTRALÉVŐ RÉSZÉBEN, AKKOR KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT, MELYET MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHET!

NÉMET BUNDESLIGA
18. FORDULÓ

15.30: Köln–VfB Stuttgart
15.30: Hannover–Darmstadt
15.30: Hertha–Augsburg
15.30: Hoffenheim–Bayer Leverkusen (Tv: Eurosport2)
15.30: Ingolstadt–Mainz
18.30: Mönchengladbach–Dortmund (Tv: Eurosport2)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 18 16 1 1 48–9 +39 49
2. Borussia Dortmund 17 12 2 3 47–23 +24 38
3. Hertha 17 10 2 5 26–18 +8 32
4. Mönchengladbach 17 9 2 6 34–30 +4 29
5. Bayer Leverkusen 17 8 3 6 25–20 +5 27
6. Schalke 17 8 3 6 23–23 0 27
7. Wolfsburg 17 7 5 5 26–21 +5 26
8. Mainz 17 7 3 7 23–23 0 24
9. 1. FC Köln 17 6 6 5 18–21 –3 24
10. Hamburg 18 6 4 8 20–25 –5 22
11. Ingolstadt 17 5 5 7 11–18 –7 20
12. Augsburg 17 5 4 8 21–26 –5 19
13. Darmstadt 17 4 6 7 17–26 –9 18
14. Eintracht Frankfurt 17 4 5 8 21–28 –7 17
15. VfB Stuttgart 17 4 3 10 22–37 –15 15
16. Werder Bremen 17 4 3 10 17–32 –15 15
17. Hannover 17 4 2 11 18–29 –11 14
18. Hoffenheim 17 2 7 8 17–25 –8 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik