Bundesliga: a Bayern 2013-tól szerződtetné Guardiolát - sajtóhír

2012.06.19. 12:12
null
Guardioláért bejelentkezett a Bayern (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bayern Münchennel kapcsolatos hírekben általában jól értesült Bild állítása szerint a bajorok merész terveket dédelgetnek, és szeretnék, ha 2013-tól a Barcelonával sikert sikerre halmozó Pep Guardiola venné át a csapat irányítását.

Christian Nerlinger, a Bayern sportigazgatója május végén Spanyolországban járt, és a Barcelona Király-kupa-győzelme után állítólag találkozott Guardiolával és ügynökével, aki a tapogatózó megbeszélésen a lap szerint nem zárkózott el az együttműködéstől.

Mint ismert, a Barca sikeredzője önként távozott a katalánoktól a szezon végén, és egy évre pihenőre vonult. A Chelsea is szerette volna megszerezni, de éppen az említett indok miatt nem jött össze a megállapodás, a „kékek” pedig végül hosszabbítottak Roberto Di Matteóval.

Jupp Heynckes szerződése is 2013-ig szól a Bayernnél, utána vehetné át a vezetőedzői posztot Guardiola. Bár valószínűleg több európai topklub is be fog addig jelentkezni a pihenését töltő szakvezetőnél…

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
30 perce

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
39 perce

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
52 perce

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
2 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
9 órája