Bundesliga 2.: Pintér debütált, csodás győzelmet arattak

Vágólapra másolva!
2017.02.03. 20:55
Pintér Ádám győzelemmel debütált a Greuther Fürthben, amely Megyeri Balázzsal a kapujában hazai pályán 4–1-re megverte a forduló előtt még listavezető Hannovert a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) pénteki játéknapján.

A házigazdák alig több mint húsz perc után már 2–0-ra vezettek, majd a második félidő közepén négy perc leforgása alatt újabb két gólt szereztek. A Greuther Fürth vezetőedzője, Radoki János a 75. percben becserélte a Ferencvárostól érkező Pintér Ádámot, aki első Bundesliga 2.-es mérkőzésén kilenc perccel később sárga lapot kapott.

A vendégek a 87. percben szépítettek, de a Fürth győzelme nem forgott veszélyben. A Hannover a fordulót megelőzően még vezette a bajnokságot, ám olyan súlyos vereséget szenvedett Megyeriék vendégeként, hogy rosszabb gólkülönbsége miatt visszacsúszott a tabella második helyére.

A Kaiserslautern a betegséggel kínlódó Stieber Zoltán nélkül győzte le a Nagy Dánielt nem nevező Würzburger Kickers együttesét, míg Simon Krisztián csapata, az 1860 München egygólos vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Arminia Bielefeld otthonában.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
19. FORDULÓ
Arminia Bielefeld–1860 München 2–1
Greuther Fürth–Hannover 4–1
Kaiserslautern–Würzburger Kickers 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Eintracht Braunschweig 18 10 5 3 30–19 35
2. Hannover 96 19 10 5 4 33–23 35
3. Stuttgart 18 11 2 5 31–21 35
4. Union Berlin 18 9 4 5 28–21 31
5. Dynamo Dresden 18 8 6 4 27–21 30
6. Heidenheim 18 8 5 5 26–16 29
7. Würzburger Kickers 19 7 7 5 23–17 28
8. Sandhausen 18 7 6 5 26–17 27
9. Fortuna Düsseldorf 18 6 7 5 20–19 25
10. Nürnberg 18 7 4 7 31–31 25
11. Greuther Fürth 19 7 3 9 22–30 24
12. Kaiserslautern 19 5 7 7 12–16 22
13. Bochum 18 5 7 6 25–30 22
14. 1860 München 19 5 4 10 23–28 19
15. Karlsruher SC 18 3 8 7 14–23 17
16. Arminia Bielefeld 19 4 5 10 23–34 17
17. Erzgebirge Aue 18 4 4 10 19–33 16
18. St. Pauli 18 2 5 11 11–25 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik