Bundesliga 2.: Dárdai nemet mondott a Kölnnek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 17:53
null
Hiába az első hely, Markus Anfangnak mennie kellett (Fotó: AFP)
Bár hat ponttal még vezeti a Bundesliga másodosztályát, így három fordulóval az idény vége előtt elég nagy az esélye, hogy feljut az élvonalba, az 1. FC Köln labdarúgócsapatának vezetése az elmúlt hetek gyengélkedése miatt menesztette Markus Anfangot. A klub már keresi az edzőt az új idényre, a hírek szerint Dárdai Pált is szívesen látta volna, de ő nemet mondott.

 

A 44 éves Anfang tavaly nyáron a Holstein Kieltől igazolt Kölnbe, ahol nagyszerű csapatot épített, és a feljutás legnagyobb esélyese lett. A maximalizmus azonban nagy úr: április 7-e óta négy bajnokin mindössze két pontot sikerült szerezni, a Duisburg (4–4) és a Hamburg (1–1) elleni döntetlen után előbb simán, 3–0-ra kikapott a Dynamo Dresden otthonában, majd pénteken hazai pályán a Darmstadt is legyőzte 2–1-re.

A német sajtó már akkor azt pedzegette, hogy Anfangnak mennie kell, ez szombaton hivatalossá is vált, a klubvezetés menesztette a szakembert. A helyét ideiglenesen az U21-esek edzője, André Pawlak vette át.

Armin Veh sportigazgató (balra) már be is mutatta az utolsó három meccsre beugró edzőt, André Pawlakot (középen) – (Fotó: Twitter/1. FC Köln)
Armin Veh sportigazgató (balra) már be is mutatta az utolsó három meccsre beugró edzőt, André Pawlakot (középen) – (Fotó: Twitter/1. FC Köln)

 

„A legutóbbi mérkőzéseket látva döntöttünk úgy, hogy véget vetünk az együttműködésnek. A jó rajt ellenére egyre negatívabb tendenciát figyelhettünk meg, és a szezonnak ebben a szakaszában szükség volt a változtatásra, hogy a célunk ne kerüljön veszélybe” – indokolta Anfang menesztését Armin Veh sportigazgató.

„El kell fogadnom a fájdalmas döntést. A kölni szívem szomorú, mert egyértelmű célom volt, hogy feljussak az élvonalba a csapattal. Minden bizonnyal az utolsó három mérkőzésen ez sikerül is” – mondta Anfang, aki állítólag 700 ezer eurós fájdalomdíjat kap a klubtól. Annyit, amennyit a Köln egyszer már kifizetett a Kielnek is a tavalyi kivásárláskor.

A Bild vasárnap azt írta, a kölniek szívesen látnák a kispadon Dárdai Pált, de ő jelezte, tartja magát a korábbi elhatározásához, és egy évet pihenni szeretne.

Ezt erősítette meg a Kölnische Rundschau is, amely szerint Dárdai mellett Peter Stöger is kizárta, hogy visszatérne (ő 2013 júniusa és 2017 decembere között dolgozott a csapat élén), míg Bruno Labbadiát az elnökség nem szeretné.

Az utód így várhatóan az Achim Beierlorzer (Regensburg), André Breitenreiter (legutóbb Hannover), David Wagner (legutóbb Huddersfield Town) hármas közül kerülhet ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik