Gólgazdag mérkőzésen hódította el a Német Szuperkupát a Dortmund

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 20:29
null
Marco Reus két góllal járult hozzá a Dortmund német Szuperkupa győzelméhez (Fotó: Reuters)
A Borussia Dortmund nyerte meg a német Szuperkupát, miután hazai pályán 4–2-re legyőzte a Bayern Münchent. Marco Reus és Arjen Robben duplázott a mérkőzésen, Pep Guardiola pedig nem tudta első trófeáját elhódítani új csapatával.

A kezdeti tapogatózó játékot követően a Dortmund szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a hatodik percben. A Bayern játékosai – tőlük szokatlan módon – eladták a labdát a saját térfelükön, Robert Lewandowski ezt kihasználva betekerte a jobb oldalról a labdát középre, amelyet Sven Bender fejelt le a földre. Mindenki arra számított, hogy Tom Starke könnyedén megfogja a labdát, ehelyett kiejtette a kezéből, Marco Reus pedig köszönte a lehetőséget, és öt méterről, bevetődve fejelte a kapuba a labdát. 1–0

Ezt követően a müncheniek feljebb kapcsoltak egy szinttel, Xherdan Shaqiri kétszer is közel járt a gólszerzéshez, de Roman Weidenfeller eszén nem tudott túljárni. Közben persze a Dortmund sem tétlenkedett, a gólszerző Reus kis híján egy gólpasszt is kiosztott, de Starke hatalmas bravúrral mentett Robert Lewandowski öt méterről leadott lövését követően a 19. percben.

Ezután a játékvezető, ivószünetet rendelt el a nagy hőség miatt. A folytatást követően mind a két csapat előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól már nem született az első félidőben.

A második félidő elején viszont kinyíltak a gólcsapok. Az 54. percben Philipp Lahm nagyszerű jobb oldali beadását követően Arjen Robben bólintott senkitől sem zavartatva a bal alsó sarokba öt méterről. 1–1

A középkezdést követően szinte azonnal jött a Dortmund válasza, Gündogan jobb oldali beadását Daniel van Buyten csúsztatta gyönyörű mozdulattal a kapuba, apró szépséghiba, hogy a sajátjába… 2–1

A hazaiak megérezték, hogy ellenfelük megroggyant, egy perccel Van Buyten öngólját követően Gündogan volt eredményes villámgyors kontrát követően. A Dortmund nyolcasa 15 méterről lőtte ki a kapu bal oldalát, ebben segítségére volt a kapufa is. 3–1

Hét perccel később újra visszahozta magának a reményeket a Bayern. Megint Lahm és Robben volt a főszereplő, előbbi jobb oldali beadását váltotta gólra a holland, akire érthetetlen módon ennél a helyzetnél sem jutott dortmundi játékos. Robben mintegy 14 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot fordulásból. 3–2

A mérkőzés hátralévő részében a Bayern érthető módon mindent egy lapra tett fel, Thomas Müller a keresztlécet is eltalálta, de a gól nem jött össze a vendégeknek. Ellenben a Dortmund a 86. percben lezárta a mérkőzést: Lewandowski indításával Pierre-Emerick Aubameyang lépett ki, majd önzetlenül kiszolgálra Reust, aki Lahm mellett a hálóba lőtt hat méterről. 4–2

Guardiola tehát nem tudta elhódítani első trófeáját a Bayern München edzőjeként, miközben a túloldalon Jürgen Klopp elégedetten nyugtázhatta, hogy együttese simán felvette a BL-címvédő ritmusát.

PERCRŐL PERCE

94. perc: véget ért a mérkőzés, a Dortmund 4–2-re nyert, így megnyerte a Német Szuperkupát!

93. perc: Reus iramodott meg a kapu felé, de les miatt a játékvezető lefújta az akciót.

92. perc: Boateng kapott sárga lapot időközben.

89. perc: Robben jobb oldali beadása suhant el a csapattársai előtt a tizenhatoson belül.

88. perc: Gündogan le, Szokratisz Papasztathopulosz be.

86. perc:Reus! Aubameyang sétált be a Bayern tizenhatosára Lewandowski labdájával, majd önzetlenül kiszolgálta Reust, aki Lahm mellett a kapuba pofozta a labdát hat méterről.

86. perc: Kroos le, Dante be.

84. perc: Gündogan lövését fogta Starke, a kipattanót pedig Alaba blokkolta becsúszva a gólvonalon.

83. perc: hatalmas ziccer! Aubameyang kapott remek indítást a jobb oldalon, de belelőtte a labdát a kapusba.

80. perc: hatalmas egyenlítési lehetőség! Alcántara finom indítását követően Müller lőtte szét a keresztlécet 10 méterről.

75. perc: Mandzukic le, Claudio Pizarro be.

72. perc: Blaszczykowski le, Pierre-Emerick Aubameyang be.

68. perc: Nuri Sahin kísérlete kerülte el jócskán Starke kapuját.

67. perc: Shaqiri le, Bastian Schweinsteiger be.

66. perc: Shaqiri átadását követően Mandzukic ollózott a kapu jobb oldala mellé.

64. perc: Robben megint betalált! Lahm jobb oldali beadását Robben vehette át, úgy, hogy megint nem zavarta senki, majd fordulásból kilőtte a bal alsó sarkot a holland válogatott játékos. 3–2

Hoppá! Eltelt úgy három perc a mérkőzésből, hogy nem született gól.Kezd hiányérzetünk lenni.

57. perc:újabb dortmundi-gól! Villámgyors hazai kontrát követően Gündogan lőtte ki a kapu bal oldalát, a labda a kapufáról pattant a hálóba. 3–1

56. perc: újra vezet a Dortmund! A középkezdést követően Gündogan jobb oldali beadását Van Buyten csúsztatta a saját kapujának bal alsó sarkába. 2–1

54. perc: egyenlített a Bayern! Philipp Lahm mesteri jobb oldali beadását követően Arjen Robben fejelt a bal alsó sarokba, egyetlen dortmundi sem jutott a holland szélsőre. 1–1

54. perc: Kroos veszélyeztetett egy távoli átlövéssel, de Weidenfeller magabiztosan hárította a középre tartó labdát.

51. perc: Boateng tessékelte ki a pályáról Lewandowskit - nem túl finoman -, a bíró figyelmeztette, hogy a következőnél sárga lapot fog kapni.

49. perc: Reus próbálkozott 18 méterről egy szabadrúgással, de roppant gyenge kísérlete a sorfalról csorgott le.

48. perc: Lewandowski tekerte középre a labdát a bal oldalról, de az egyetlen társának sem volt jó.

46. perc: történt egy csere a szünetben, Bender helyére Sebastian Kehl állt be.

46. perc:kezdetét vette a második játékrész!

45+2. perc: véget ért az első félidő, a szünetben a Dortmund vezet 1–0-ra.

42. perc: Gündogan hat méterről leadott lövésébe Boateng ért bele, amely így szögletre pattant. A sarokrúgást követően megint Gündogan próbálkozott, Starke azonban fogta a lövését a jobb alsó saroknál.

41. perc: Marcel Schmelzer bal oldali beadását követően Jerome Boateng tisztázott Lewandowski elől a tizenhatoson belül.

37. perc: Jakub Blaszczykowski jobb oldali beadását követően ismételten Van Buyten volt az, aki tisztázott Starke kapuja elől.

35. perc: Shaqiri szenzációs passzát követően Alaba tette középre a labdát a jobb oldalról, de Mandzukic centikkel lemaradt róla a hosszú oldalon.

32. perc: Thomas Müller jobb oldali beadását Mandzukic próbálta visszafejelni középre a hosszú oldalról, de Weidenfeller lekapta a levegőből a labdát.

31. perc: Reus jobb oldali beadását Daniel van Buyten takarította el egy csukafejessel.

Az utóbbi percekben nem forogtak veszélybe a kapuk, főleg a pálya közepén zajlik jelenleg a játék.

A nagy meleg miatt a játékvezető ívószünetet rendelt el a játékosoknak, valamint saját magának is.

23. perc: Mandzukic kapott remek indítást Thiago Alcántarától, nem is volt les, de Weidenfeller résen volt, és megkaparintotta a labdát a horvát csatár elől.

19. perc: nagyszerű támadás végén Reus szolgálta ki Lewandowskit az ötösnél, Starke azonban jóvá tett valamit a gólnál elkövetett hibájából, mert hatalmas bravúrral hárította a közelről leadott lövést.

Az első negyedórát követően a Bayern 64%-ban birtokolta a labdát, azonban egyelőre gólban nem mutatkozott meg a fölényük.

16. perc: Ilkay Gündogan kereste Lewandowskit, azonban bal oldali beadása túlságosan is magas volt a lengyel csatárszámára.

14. perc: David Alaba bal oldali beadását Mandzukic fejelte le Shaqiri számára, aki lőtt is nyolc méterről, Weidenfeller nagyot védett lábbal, majd szerencséje volt, mert a kipattanó labdát sem tudták a kapujába juttatni a bajorok.

A Bayern legutóbbi három mérkőzéséből kettőt elveszített, amikor a Dortmund volt a pályaválasztó. A német rekordbajnok 2009 szeptemberében tudott legutóbb nyerni a Signal Iduna Parkban.

10. perc: Xherdan Shaqiri lőtt jobbal kapura 17 méterről, Roman Weidenfeller jobbra vetődve ütötte ki oldalra a labdát.

8. perc: Lewandowski kapott remek indítást, amivel begyalogolt a Bayern tizenhatosára, majd ki is lőtte a bal alsó sarkot, de a játékvezető les miatt közben már lefújta az akciót.

6. perc: vezet a Dortmund! Robert Lewandowski jobb oldali beadását követően Sven Bender fejelte le a labdát a földre, úgy tűnt, hogy Starke simán fogja azt, de kipördült a kezéből, Marco Reus pedig lecsapott a lehetőségre, és bevetődve befejelte a kapuba a labdát öt méterről. 1–0

3. perc: Toni Kroos bal oldali szögletét követően Mats Hummels tisztázott fejjel a tizenhatoson belül.

A vendégek kapuját védő Tom Starke eddig négy tétmérkőzésen védte a Bayern kapuját, érdekesség, hogy gólt ezen a négy mérkőzésen nem kapott.

1. perc: a Dortmund kezdte a mérkőzést!

NÉMET SZUPERKUPA
BORUSSIA DORTMUND–BAYERN MÜNCHEN 4–2
(1–0)
Dortmund, Signal-Iduna-Park. Vezette: Jochen Drees
BORUSSIA DORTMUND: Weidenfeller – Grosskreutz, Hummels, Szubotics, Schmelzer – Sahin, S. Bender (Kehl, 46.) – Blaszczykowski (Aubameyang, 72.), Gündogan (Papasztathopulosz, 88.), Reus – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
BAYERN MÜNCHEN: Starke – Lahm, J. Boateng, Van Buyten, Alaba – T. Alcántara – Robben, Th. Müller, Kroos (Dante, 86.), Shaqiri (Schweinsteiger, 67.) – Mandzukic (Pizarro, 75.). Vezetőedző: Pep Guardiola
Gólszerző: Reus (6., 86.), Van Buyten (56. – öngól), Gündogan (57.), ill. Robben (54., 64.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik