Bayern: Xabi Alonso orvosin, két nap múlva aláírnak - hivatalos

2014.08.28. 11:54
null
A Liverpool és a Real Madrid után újabb európai nagycsapatban bizonyíthat Xabi Alonso (Fotó: fcbayern.de)
A Bayern München hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Real Madrid világ- és Európa-bajnok labdarúgója, a 32 éves Xabi Alonso náluk folytatja pályafutását. A szerdai nap szenzációját egy csütörtöki sajtótájékoztatón Jan-Christian Dreesen, a bajorok ügyvezető alelnöke erősítette meg hivatalosan.

 

„Jó viszonyt ápolunk a Real Madriddal, a tárgyalások a két klub között ebben az ügyben már lezárultak, remélhetőleg legkésőbb két nap múlva az aláírásokra is sor kerül” – konkretizált a sportvezető, aki azt is elmondta, hogy Xabi Alonso csütörtökön megérkezik Münchenbe, ahol orvosi vizsgálat vár rá. A spanyol középpályást a németek végleg megvásárolnák, nem kölcsönvételben gondolkodnak.

„Úgy véltük, a csapatnak szüksége van egy ilyen igazolásra, hiszen így tud megfelelni a klubvezetőség által kitűzött céloknak és a szurkolói igényeknek – tette hozzá Matthias Sammer sportigazgató. – Ez kizárólag sportszakmai döntés, hiszen a középpályás azonnal a segítségünkre tud lenni, és emeli a csapat értékét.”

Amint arról szerdán beszámoltunk, mozgalmas nap áll Xabi Alonso mögött. A középpályás lemondta a válogatottságot, közben kapacitálta a madridi vezetőket, hogy engedjék el őt. Florentino Pérez klubelnök azonban ragaszkodott hozzá, végül mégis máshogy döntött. Spanyol sajtóhírek szerint a bajorok 5-10 millió euró közötti összeget fizethetnek érte – szerződése 2016 nyarán jár le, a közelmúltban visszautasította a klub hosszabbításra vonatkozó szándékait, értékét a transfermarkt.de nyolcmillió euróra teszi –, kétéves müncheni időtartama alatt évente 10 millió eurós fizetése lenne.

A spanyol portálok szakmailag elemezve megemlítik, hogy Toni Kroos szerződtetésével a Real megtalálta Xabi Alonso tökéletes utódját, illetve azonnali helyettesét, a spanyol játékos, aki korábban a középpálya vezére volt, nem akart másodhegedűs lenni. A bajoroknál viszont Javi Martínez hosszú időre kidőlt a sorból, elsősorban a honfitársat kell pótolnia a Madridból érkező újabb spanyol légiósnak Pep Guardiola csapatában.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
23 perce

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31