Bayern: Heynckes egyelőre abbahagyja az edzősködést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.04. 12:55
null
Heynckes stílusosan intett búcsút a Bayern Münchennek (Fotó: Reuters, archív)
Kedden hivatalos sajtótájékoztató keretében jelentette be Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának távozó vezetőedzője, hogy szünetet tart a munkában. A 68 esztendős tréner tehát a spekulációkkal ellentétben nem lesz a Real Madrid szakvezetője, ám még nem is vonul vissza.

 

 

Kedden hivatalos sajtótájékoztatót tartott a Bayern München távozó vezetőedzője, Jupp Heynckes, akit Pep Guardiola vált a bajor csapat kispadján. A német trénert hírbe hozták a Real Madriddal, ahonnan José Mourinho a Chelsea-hez ment, ám ő inkább – legalább átmenetileg – a visszavonulás mellett döntött. Franz Beckenbauer is ezt javasolta neki, mondván, a triplázás után a csúcson fejezheti be a pályafutását.

Heynckes ehelyett elmondta: szeretne egy kis szünetet tartani, egyelőre nem vállal munkát, egy kis pihenésre van szüksége, ám azt nem zárta ki, hogy később folytatja a munkát.

„Ebben az évben a teljesítőképességem határán voltam fizikailag. A szezon elején az elveszített BL-döntő után sem tudtam pihenni. Az elmúlt hetekben azt vettem észre, hogy eljutottam egy olyan korba, amikor a regeneráció több időt vesz igénybe – nyilatkozta Jupp Heynckes. – Úgy éreztem, a határaimon vagyok, hihetetlenül megterhelő idényen vagyunk túl, ingatag lettem. Más klubok szerették volna, ha aláírok hozzájuk, de olyan csapatok, amelyeknél a pénz nem számít, engem viszont az ilyenek nem érdekelnek.”

Heynckes megtréfálta kicsit a média képviselőit, ugyanis az Allianz Arena médiaszobája helyett a stadion nagyszínpadán jelent meg Uli Hoeness klubelnökkel és Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető igazgatóval az oldalán.

„Tegnap én terítettem meg az asztalt, megmostam a gyümölcsöt a feleségemnek és levittem a szemetet. A magánéletem nem sokat változott a triplázás óta sem – mondta sajtótájékoztatóján Jupp Heynckes. – A bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerése után nagyon nehéz volt visszatérni a régi kerékvágásba, mégis sikerült megnyernünk a kupát."

Az elköszönő trénerről Rummenigge elismeréssel beszélt. „Ilyen intenzitást még soha nem tapasztaltam. A triplázással történelmi tettet hajtottunk végre. A szolidaritás ugyanolyan fontos ennél a klubnál, mint a siker, Heynckes pedig ennek a megtestesítője. Köszönünk mindent neki!"

Uli Hoeness klubelnök is méltatta a 68 éves trénert, és kiemelte, hogy a Bayern München sztárjai a barátjukként kezelték őt.

Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
7 órája

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33
Ezek is érdekelhetik