A Bayern kiütötte a Dortmundot a kupából

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 20:25
null
Arjen Robben helyezett lövése védhetetlen volt (Fotó: Action Images)
A Német Kupa negyeddöntőjében a Bundesligát toronymagasan vezető Bayern München a címvédő Borussia Dortmundot fogadta. Egy gyönyörű Arjen Robben-találattal győzni tudott a bajor csapat, ezzel kiütötte a sorozatból a címvédőt, egyben legnagyobb riválisát.

Nehezen lehetne összehozni nagyobb mérkőzést a Német Kupában a Bayern München–Borussia Dortmund szuperrangadónál, amelynek a hazai pálya előnyét élvező müncheniek (a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el) azzal a felkiáltással futottak neki, hogy most revánsot vesznek a tavalyi „megaláztatásaikért".

JÖTTEK-MENTEK

A Bayerntől a Dortmundhoz:
2009, Mats Hummels, 4.200.000 euró
1998, Christian Nerlinger, ingyen
1989, Jürgen Wegmann
1988, Michael Rummenigge

A Dortmundtól a Bayernhez:
2004, Torsten Frings, 9.250.000
1992, Thomas Helmer, 3.750.000

A bajnokságban ugyanis utcahosszal vezet a Bayern, de nemcsak a Bundesligában, a kupában is a Dortmund a címvédő, ezért is vették roppant komolyan a felek ezt a mérkőzést, mindkét vezetőedző erre a csúcstalálkozóra tartalékolt a hétvégi bajnoki fordulóban.

Mindkét csapatból hiányzott a védelem oszlopa (a hazaiaknál Holger Badstuber, a vendégeknél az egykori bayernes Mats Hummels), az eltiltott Franck Ribéryt pedig Arjen Robben pótolta.

Éppen a holland szélsőé volt a mérkőzés első helyzete, de Roman Weidenfeller védte az éles szögből leadott lövést. Az első negyedóra után leült kissé, majd nagyon is a mérkőzés, de a játékrész hajrájában belehúzott a Bayern: előbb Javi Martínez, aztán Arjen Robben hagyott ki egy-egy ziccert, de a holland a 43. percben egy 17 méteres, nagyon ravasz tekert lövéssel javítani tudott. 1–0


A fordulást követően egyre bátrabban támadt a Dortmund, több veszélyes lövéssel is szemközt kellett néznie a müncheniek kapusának, Manuel Neuernek; majd felébredt a bajor csapat is, ám Weidenfelleren sem tudtak kifogni. A 70. perc tájékán kezdett elfogyni a „kraft" a Dortmundból, Daniel Van Buyten góllal büntethetett volna, de közelről a kapu fölé fejelt. A hajrában egyre durvább párharcokat láthattunk, miközben Dante kétszer is gólt fejelhetett volna, de pontatlanul célzott, majd Mario Mandzukic rontott ziccert.

Pár perccel a vége előtt kis híján visszaütött mindez a Bayernre, de megúszta, mert a csereként beálló Julian Schieber az ötösről a kapu fölé csúsztatott – kiütötte a Német Kupa címvédőjét a Bayern, így a Bundesliga után ebben a sorozatban is revánsot vett a Dortmundon.

NÉMET KUPA, NEGYEDDÖNTŐ

Bayern München–Borussia Dortmund 1–0
München
, Allianz Arena, 71 000 néző. V: Kircher
Bayern München: Neuer – Lahm, Van Buyten, Dante, Alaba – Javi Martínez, Schweinsteiger – T. Müller (Luiz Gustavo, 78.), Kroos (J. Boateng, 90.), Robben – Mandzukic (Gomez, 90.). Vezetőedző: Jupp Heynckes
A kispadon: Starke (k.), Shaqiri, Timoscsuk, C. Pizarro
Borussia Dortmund:
Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Felipe Santana, Schmelzer – Gündogan, S. Bender – Reus (Schieber, 81.), M. Götze, Grosskreutz (Blaszczykowski, 62.) – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
A kispadon: Langerak (k.), Kehl, Leitner, Sahin
Gólszerző:
Robben (43.)
Továbbjutott:
a Bayern München

PERCRŐL PERCRE

A legjobb négy között a Freiburg, a Wolfsburg és a Stuttgart társaságában a bőrnadrágosok – csupa első osztályú klub.

Legutóbbi 28 hazai Német Kupa-mérkőzéséből 27-et megnyert a Bayern.

90. PERC VÉGE, NYERT ÉS TOVÁBBJUTOTT A LEGJOBB NÉGY KÖZÉ A BAYERN MÜNCHEN!

90. perc Kroos le, Jerome Boateng a pályán.

90. perc Piszczek jobb oldali beadását Schieber az ötösről, Lahm mellől a léc fölé fejeli. MÉRKŐZÉSLABDA?

Három perc a ráadás.

90. perc Mario Gomez be, Mandzukic le.

88. perc
Schieber ollóz a léc fölé tíz méterről, egy kavarodás lezárásaképpen.

87. perc
ÚJABB ZICCER! Schweini ível jobbról tökéletesen az ötösre Mandzukichoz, aki a kapus ölébe fejeli a labdát.

85. perc Blas. húzza meg a balon, de hosszan szökteti magát, Dantéé a labda.

Kezd eldurvulni a mérkőzés, könyökös könyökös hátán.


81. perc Reus le, Julian Schieber váltja.

80. perc DANTEEE!
Kroos jobb oldali szögletét Dante fejeli hat méterről a jobb alsó felé, de Götze blokkol. A kipattanó ismét Dantéé, aki még közelebbről fejel a jobb felső felé, de Weidenfeller ezt is kivédi!

79. perc Mario Mandzukic kap egy sárgát.

78. perc A szűrő, Luiz Gustavo váltja a támadó középpályás Müllert.

76. perc
Gündogan lő egy csel után jobbal 19-ről két méterrel a bal alsó mellé.

71. perc
Javi Martínez 28 méterről lő, Weidi kipiszkálja a labdát a léc alól. A szöglet után Van Buyten fejel az ötösről nem sokkal a léc fölé. HELYZET A JAVÁBÓL!

Meleg pillanatok a hazai kapu előtt, de nem pontosan azok az utolsó, „gyilkos" passzok.

67. perc Toni Kroos is besárgul, lekönyökölte felugrás közben Sven Bendert.

62. perc Javi Martínez letarolja a balon Lewandowskit, majd örül a spanyol, hogy megússza egy sárgával.

62. perc Kevin Grosskreutz le, Jakub Blaszczykowski be.

60. perc
Kroos lő ballal 18-ról, Weidenfeller a levegőben úszva kitolja a félmagas lövést a bal sarok elől.

59. perc ZICCER A JAVÁBÓL!
Weidenfeller védi Kroos hat méteres, középről megküldött lövését. A kipattanó után les.

58. perc
Reus lő a 16-os jobb csücskétől jobbal nem is sokkal a jobb alsó mellé.

55. perc
Ismét Gündogan 20-ról, Neuer ezúttal kiüti a labdát. A korner után Lukasz Piszczek lő, de ez igen pontatlanra sikeredett.

A két csapat legutóbbi 12 mérkőzésén a Dortmund mindig betalált.

53. perc Daniel Van Buyten hibázik, majd Lewandowski készít le Ilkay Gündogannak, aki ballal lő 20-ról, Manuel Neuer azonban szépen véd a jobb felső előtt, még csak ki sem jön róla a keményen meglőtt labda.

47. perc
Reus egyenlíthetne, ha Götze képes lenne megtalálni őt a 16-oson belül a keresztlabdával. Klopp majd felrobban a kispadon mérgében...

46. PERC FOLYTATJUK!

A vége remekre sikeredett. Maradjanak velünk!


45. PERC VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!


Lahmé a gólpassz, jobb szélről érkezett a labda.

43. perc VEZET A BAYERN! Arjen Robben lő bal belső csüddel 17-ről gyönyörűen a jobb felsőbe! 1–0!

40. perc EZ IS AZ ÁM!
Szubotics mélázik Schweini újabb felívelésénél, Robben lőhet az ötös elől, kissé jobbról, de csúnyán a kapu fölé bikáz a hollandus.

37. perc HELYZET!
Schweinsteiger ível távolról Javi Martínez elé, aki a 11-es ponttól azonnal lő, Weidenfeller azonban védeni tud a bal alsó előtt!

35. perc
Most Santana ment Dante elől az ötösön fejjel Robben szép jobb oldali beadása után.

34. perc
Mario Götze cselezget a 16-oson belül, Dante szépen szereli.

31. perc
Végre valami: összekap Mario Mandzukic és Marcel Schmelzer, finom dulakodás.

Csendes tíz perc volt, pedig a 19 fős német válogatott keret több mint fele itt van, és a légiósok sem akárkik.

A Bayern 2013-ban még csak két gólt kapott.


Kissé leült a mérkőzés.

14. perc
Phillip Lahm jobb oldali beadását fejeli Felipe Santana az ötös elől kis híján a jobb alsóba, de véd a kapus, a kipattanó Kroosé, aki előtt ott tátong a kapu üres rövid sarka, de az ötös oldalánál már nem tudja levenni a labdát a hazaiak középpályása.

7. perc Neven Szubotics ment Müller jobb oldali beadása után, majd Roman Weidenfeller védi Robben 12 méterről, jobbról, a rövid alsó felé tartó ballábas lövését.

Többet birtokolja a labdát a Bayern, helyzet azonban nincs.


4. perc
Dante remek keresztlabdája lehetne Thomas Mülleré, ha nem nyúlna közbe az ötös előtt Bastian Schweinsteiger...

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Münchenben remek az idő. A hazaiak tiszta vörösben, a vendégek sárga-feketében.

A hazaiaknál Rafinha és Holger Badstuber sérült, Franck Ribéry eltiltott. A Dortmundnál Patrick Owomoyela és Mats Hummels maródi.

A Bayern még nem kapott gólt a most zajló kupakiírásban.

Lewandowski legutóbbi kilenc Német Kupa-mérkőzésén 8 gólt lőtt, és három gólpasszt osztott ki.

A Dortmundnál Bajner Bálint nincs a keretben sajnos.

A 71 ezer jegyre 250 ezer jegyigénylés érkezett, a tavalyi kupafináléra közel egymillió.

„Úgy gondolom, a Bayern ebben a szezonban megmutatta, hogy milyen erős, és milyen mély az edző merítési lehetősége, ami az ő munkáját is megkönnyíti. A müncheniek mindenre nagyon jól reagálnak, történjen bármi velük az idény során. Képesek úgy rotálni a kezdőcsapatot, hogy ne szenvedjenek minőségbeli visszaesést, így a játékosoknak van lehetőségük pihenni” – mondta Jürgen Klopp, a Borussia vezetőedzője.

Az örökmérleg a közelmúltbeli jelentős dortmundi fölénye ellenére masszív Bayern-dominanciát mutat, eddigi 98 találkozásuk során a bajorok 44-szer diadalmaskodtak, 29 döntetlen mellett 25 Borussia-siker született csak.

Az előző szezonban a ligát is megnyerő dortmundiak ráadásul épp a bajorok ellen diadalmaskodtak a tavalyi a fináléban, 5–2-re ütve ki legfőbb riválisukat. A sárga-feketék ezzel a sikerrel ötmérkőzésesre nyújtották Bayern elleni győzelmi sorozatukat, de a müncheniek a Német Szuperkupában visszavágtak (2–1), és a Bundesligában is megtörték rossz szériájukat (1–1).

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BAYERN MÜNCHEN–BORUSSIA DORTMUND NÉMET KUPA-NEGYEDDÖNTŐ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik