Bayern Müchen: Ribéry 2015-ig hosszabbított a bajorokkal - hivatalos

2010.05.23. 11:41
null
Ribéry (balra) további öt évig Münchenben marad (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Immár hivatalos, hogy a francia Franck Ribéry 2015. június 30-ig meghosszabbította szerződését a német Bayern München labdarúgócsapatával – ezt a klub a hivatalos honlapján tette közzé.

A kontraktus aláírására szombaton, az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-finálé előtt került sor, de csak most jelentették be hivatalosan is. A német források már hét közben megszellőztették, hogy Ribéry szombaton hosszabbíthat a bajorokkal.

A Bild információi szerint a 27 éves francia lehet a müncheni klub történetének legjobban kereső játékosa. Az újság úgy tudja, éves szinten bruttó tízmillió eurót keres majd a futballista, aki eltiltása ellenére is engedélyt kapott, hogy a francia válogatott edzőtáborát elhagyva ott legyen a madridi döntőn.

„Nagyon elégedettek vagyunk, hogy a világ egyik legjobb játékosa hosszabbított velünk. Ez is mutatja, hogy a következő években újfent nagy célokért szeretnénk küzdeni" – mondta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke.

„Boldog vagyok, hogy az együttműködés folytatódik a Bayernnel. A családom és én is örülünk neki, hogy Münchenben maradhatunk. Az egész klub olyan, mint egy nagy család" – idézik Ribéry szavait az aláírás kapcsán.

Legfrissebb hírek

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
13 perce

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 perce

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
30 perce

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
51 perce

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
1 órája