Bayern: Lewandowskit kórházba vitték, izomhúzódás Robbennél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 08:58
Mintha nem lenne elég sérült már amúgy is a Bayern Münchennél, a Borussia Dortmund elleni keddi Német Kupa-elődöntő összképét a kiesés mellett tovább rontotta, hogy Arjen Robben és Robert Lewandowski is szaporította az egészségügyi stáb gondjait.

Robben márciusi sérülése után épp tegnap tért vissza a pályára, ám az egyik labdába rúgás keserűre sikerült: a 31 éves holland a 68. percben lépett pályára, és 16 perccel később már át is kellett adnia a helyét Mario Götzének. A szélsőnek az első diagnózis szerint izomhúzódása van a vádlijában, így további kihagyásra számíthat.Robben márciusi sérülése után épp tegnap tért vissza a pályára, ám az egyik labdába rúgás keserűre sikerült: a 31 éves holland a 68. percben lépett pályára, és 16 perccel később már át is kellett adnia a helyét Mario Götzének. A szélsőnek az első diagnózis szerint izomhúzódása van a vádlijában, így további kihagyásra számíthat.

A bajor drukkerek aggódhatnak Robert Lewandowski állapota miatt is, aki a meccs hajrájában ütközött Mitchell Langerak kapussal. A Bayern hivatalos honlapjának beszámolója szerint a támadót agyrázkódás gyanújával kórházba szállították a meccs után, és állítólag nem emlékezett semmire az utolsó percekből. A sport.pl című lengyel oldal az éjszaka során friss információkkal is szolgált, amelyek szintén nyugtalanítóak, mert állítólag az orvosok ugyan nem erősítették meg az agyrázkódást, viszont lehet, hogy a csatárnak eltörött az állkapocscsontja, továbbá a válla is megsérült.

Jellemző a müncheni helyzetre, hogy a nap pozitív híre, hogy a meccsen egy rúgást összeszedő és a lábát fájlaló Thiago Alcántara még az éjszaka során az kürtölte világgá a Twitterén: „Nem vagyok sérült!”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2026.02.05. 18:50

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
2026.02.04. 22:46

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.02.03. 22:46

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik