Bayern: a Szpartak elvinné a Juve által is kinézett Shaqirit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 09:28
Orosz sajtóértesülések szerint a Bayern München és a Szpartak megállapodott egymással Xherdan Shaqiri átigazolási összegében (20 millió euróról számolnak be), így a 22 éves svájci labdarúgó napokon belül aláírhat a moszkvai együtteshez.

 

A középpályásra még orvosi vizsgálat vár, lényegében ez az egyetlen nyitott kérdés maradt hátra a transzferből. Várhatóan vasárnap az aláírásokra is sort kerítenek.

Az oroszokat amúgy nem igazán sürgeti a nyári átigazolási határidő szeptember elsején esedékes zárása, náluk ugyanis csak hatodikán húzzák le a rolót.

A 37-szeres válogatott Shaqiri nem számít alapembernek a bajoroknál – nem úgy a vb-résztvevő svájci nemzeti együttesben –, aminél azért többre hivatott, és ő is többre vágyik. Nem véletlenül a nyári átigazolási piac időnként visszatérő slágertémája: a neve több klub erősítési tervei között szerepel(t), olasz sajtóhírek szerint például a Juventusnál is.

A Szpartak – amelynek irányítását a nyáron vette át a szintén svájci Murat Yakin – öt fordulót követően a negyedik helyen áll a bajnokságban, míg az előző idényben a hatodik helyen zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik