Aki még Jürgen Kloppnak is visszaszólt Dortmundban

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 11:30
null
Keblemre! A Dortmund középső védőjeként Mats Hummels is ünnepelhette Hajnal Tamás gólját (Fotó: Imago)
Az európai topfutball főszereplőit a labdarúgás szerelmesei többnyire csak a televízió képernyőjéről vagy a lelátóról csodálhatják – ám valamikor a legnagyobb klasszisok és a legzseniálisabb szakemberek is pályakezdőnek számítottak. A kezdeti szárnypróbálgatásoknak olykor magyar szemtanúi is voltak, akik lapunk hasábjain idézik fel a ma már ünnepelt labdarúgókhoz, valamint az egész világ által csodált szakvezetőkhöz fűződő emlékeiket. A Sztárom a párom sorozatunk harmadik részében Hajnal Tamás mesél Mats Hummelsről.

Ha a tizenkilenc esztendős középső védő megnyeri a párharcait, és a levegőben verhetetlen, az edző örül. Ha technikailag tökéletesen képzett, valamint a kellő önbizalma is megvan a játékhoz, hétről hétre a kezdőben szerepelteti. Ám ha ennyi idősen hajszálpontosan indít és ível jobb külsővel...

„A mai futballban egyre inkább elvárás, hogy a középső védő elindítsa a támadásokat, de Mats Hummels ezen a téren már tíz éve is kiemelkedett – idézte fel a múltat lapunknak Hajnal Tamás, a Ferencváros 36 esztendős középpályása, aki a Borussia Dortmundban 2008 és 2010 között futballozott együtt a Bayern München világbajnok hátvédjével. – Rajta kívül nem sokan tudnak ennyire hatékonyan belépni a támadásokba, az egyetlen hibája talán az volt, hogy olykor túl nagy kockázatot vállalt ezen a téren. Kivételes tehetségről beszélünk, húszévesen már minden képessége megvolt ahhoz, hogy a világ egyik legjobbja legyen."

A Bayern München akadémiáján pallérozódó labdarúgó sportcsaládból érkezett, édesapja, a korábban a német másodosztályban futballozó Hermann Hummels tizenhét éven keresztül dolgozott a bajor óriásklub utánpótlásedzőjeként, ám az első csapatnál mégsem tartottak igényt a fiatal Matsra, aki így Dortmundba került.

MATS HUMMELS
Születési hely: Bergisch Gladbach
Születési idő: 1988. december 16.
Nemzetisége: német
Klubjai: Bayern München (2007–2009, 2016–), Borussia Dortmund (2009–2016)
Sikerei: világbajnok (2014), Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2013), 4x német bajnok (2008, 2011, 2012, 2017), Német Kupa-győztes (2012), 4x német Szuperkupa-győztes (2013, 2014, 2016, 2017)

„Egy percig sem tűnt sértődöttnek emiatt, épp ellenkezőleg, hihetetlen nagy önbizalma volt – folytatta Hajnal Tamás. – A németekről egyébként is elmondható, hogy bíznak a saját képességeikben, de rá ez különösen jellemző volt. Pontosan tudta, mit akar magától és az élettől, tizenkilenc évesen teljesen magától értetődőnek tartotta, hogy stabil kezdő a Bundesligában. Mindig azt sugallta, hogy lehet rá számítani, ugyanakkor egy percig sem dőlt hátra. Németországban ugyanis az élvonalbeli szereplésre nem végállomásként, hanem lépcsőfokként tekintenek a fiatalok. A Bundesliga-szereplés az első lépés a bajnoki címhez, a nemzetközi kupasikerekhez, majd a világbajnoki trófeához. Ott pontosan tudják, milyen sikereket lehet elérni a labdarúgásban, távlati célokban gondolkodnak. Az utánpótlás pedig folyamatosan termeli ki a tehetségeket, vagyis aki hátradől, megelőzik. Őt viszont sosem előzték meg."

Mats Hummels világbajnok, de a BL-ben eddig csak veszített a döntőben
Mats Hummels világbajnok, de a BL-ben eddig csak veszített a döntőben

A labdarúgó később sem véletlenül viselte a sárga-feketék csapatkapitányi karszalagját. A pályán kívül is profi életet élt, az étkezésre és a pihenésre mindig odafigyelt, az éjszakai életből sem kért. Nem véletlen, hogy a Dortmund akkori edzője, Jürgen Klopp hamar letette mellette a garast.

„A fellépése, a megjelenése elárulta, hogy vezérnek született. Mindig megvolt a saját véleménye, amit szemrebbenés nélkül felvállalt, olykor Jürgen Klopp előtt is. Első hallásra talán furcsa, hogy a Bundesligában a játékos ellentmond az edzőjének, de kulturált keretek között miért ne tehetné? A németek úgy tartják, hogy a játékos–edző kapcsolat nem egyirányú utca. Ha a pályán másként élt meg egy-egy szituációt, vagy nem értett egyet az edzőnk véleményével, elmondta neki, de elfogadta, hogy a döntő szót mindig Klopp mondta ki. Az őszinteség és a tisztelet nem zárja ki egymást."

Mivel Hajnal Tamás és Mats Hummels között hét év a különbség, értelemszerűen más szerepet töltöttek be a dortmundi együttesben. A magyar középpályás néhány héttel az érkezése után már a csapat egyik legfontosabb láncszeme lett, az öltözőben hangadónak számított, így a fiatalok is felnéztek rá.

„Mats Hummelsszel is jó volt a kapcsolatom, bízott bennem, felnézett rám, és mivel többször tőle indult az akció, a pályán is keresett a labdákkal. A többi fiatalhoz hasonlóan olykor kikérte a véleményemet, megfogadta a tanácsaimat, az idősebb játékosokkal együtt mindenben segítettük őket. A távozásom után is tartottuk a kapcsolatot, ha később ellenfélként találkoztunk vagy összefutottunk egy rendezvényen, mindig jól elbeszélgettünk, de a generációs különbség miatt olyan nagyon szoros kapcsolat sosem alakult ki köztünk. Inkább a fiatalokkal volt egy hullámhosszon, én az idősebbekkel, de szinte mindegyik öltözőben ez a helyzet."

Közös küzdelem a labdáért Mario Götzével (balra) (Fotó: Imago)
Közös küzdelem a labdáért Mario Götzével (balra) (Fotó: Imago)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik