Itt van Amerika
ZSOLDOS BARNA 2019.05.25 08:33 Frissítve: 2019.05.26 10:24

A ZDF sportkommentátora szívesen dolgozna a magyar futballban

A ZDF sportkommentátora, Réthy Béla magyarként Bécsben látta meg a napvilágot, gyerekkorát Brazíliában töltötte, aztán Németországban tett szert országos népszerűségre. A 62 éves televíziós szakemberrel kalandos életútjáról, szakmai elveiről és sikerei titkáról is beszélgettünk Budapesten.

Réthy Béla eddig három világbajnoki, négy Európa-bajnoki és öt Bajnokok Ligája-döntőt közvetített Németországban (Fotó: Földi Imre)

 

– Nem élt Magyarországon, mégis tökéletesen beszéli a nyelvet.
– Majdnem tökéletesen – mondja szerényen a FourFourTwo magyar kiadásának tiszteletbeli szerkesztői posztját is betöltő Réthy Béla, aki a Magyar Sportújságírók Szövetsége múlt heti nemzetközi kongresszusára érkezett Budapestre. – A szüleim magyarok, az 1956-os forradalom után menekültek el a hazájukból. Ekkor édesanyám már állapotos volt, néhány hónapig tehát éltem én Magyarországon, csak éppen „fedél alatt”, a hasában. A politikai helyzet ekkorra kibírhatatlanná vált a szüleimnek, ezért a forradalom leverése után nem maradhattak itt. A család negyedik generáció óta gyógyszerész volt, édesapám is annak tanult, de politikai okból évekig nem engedték lediplomázni. A szüleim nem akarták, hogy ilyen körülmények között nőjek fel, ezért a forradalom leverése után a szántóföldeken keresztülvágva szöktek át a határon, édesanyám kilenc hónapos terhesen – még szerencse, hogy két héttel a kiírt időpont után születtem meg.

– Mit meséltek még szülei erről a borzalmas időszakról?
– Egy polgári családnak a Rákosi-korszakban nem volt könnyű dolga. Államosították családunk békéscsabai patikáját, amelyet nagyapám vezetett, és édesapám is ott dolgozott volna. Annak ellenére lehetetlenítették el őket, hogy az egész városban rengeteget segítettek, hozzájárultak iskolák, kórházak építéséhez, a Réthy nevet még ma is ismerik városszerte. Sokat tettek a helyi közösségért, a sztálinista rendszer mégsem engedte őket érvényesülni.

– Önnek viszont nagyon kalandosan alakult az élete: magyar szülők gyermekeként Bécsben született, Brazíliában cseperedett fel és Németországban futott be sikeres televíziós karriert. Nem mindennapi életút!
– Valóban nem szokványos. Sao Pauló­ban nőttem fel, magyarul és portugálul beszéltem, aztán elköltöztünk Németországba, és 12 éves koromra egészen jól elsajátítottam a nyelvet. Eljutottam az érettségiig, és 22 évesen már a tévénél dolgoztam.

– A futball szeretetét Brazíliában szívta magába?
– Azt hiszem, igen, bár a szüleim sokat meséltek az Aranycsapatról is. Édesanyám tatai származású, és a házuk közel volt a magyar válogatott edzőtáborához, emiatt is sokat beszélgettünk a sportról. Brazíliában pedig minden a labdarúgás körül forog, az iskolában nem testnevelésóra volt, hanem kizárólag futball. Emlékszem, már ekkor utánoztam a brazil rádióriportereket, akik nagyon jellegzetes stílusban közvetítenek, tehát a futball mindig is életem fontos része volt.

– Nem álmodozott profi karrierről labdarúgóként?
– De, csak nem voltam elég tehetséges hozzá. Azt viszont eldöntöttem, hogy valamilyen formában a futball körül szeretnék dolgozni, így a sportmédia elérése lett a célom, ami sikerült is.

– Nem okozott problémát olyan szinten elsajátítani a német nyelvet, hogy a médiában dolgozzon?
– Nem. Persze, ha valakinek a magyar az anyanyelve, annak van némi akcentusa – édesapám mindig mondogatta is: egy emigráns mindenét elveszíti, kivéve az akcentusát! De én gyerekként csöppentem bele ebbe a közegbe, és fogékony is voltam a nyelvtanulásra, ma már senki sem mondaná meg, hogy nem német az anyanyelvem.

– Rögtön az egyetem elvégzése után állást kapott a televíziónál?
– El sem kellett végeznem az egyetemet, már a képzési idő alatt el tudtam helyezkedni, aztán pedig hirtelen annyi munkám lett, hogy nem tudtam befejezni a tanulmányaimat. Ahogy az egyetem, a ZDF tévécsatorna is Mainzban volt, ott megismerkedtem a szerkesztőkkel, és feltűnt nekik, hogy amikor kérdeznek valamit, rögtön fejből válaszolok, nem kell utánanéznem az adatoknak. Egy idő után megkérdezték, nem érdekelne-e a műsorszerkesztés. Mondták, hogy legyek gyakornok, ezt az időszakot aztán meghosszabbították, így még egy kis pénzt is tudtam keresni. Aztán külsős munkatárs lettem, később pedig állományba helyeztek. Mivel több nyelven beszéltem, engem kezdtek küldeni külföldi eseményekre.

– Mikor volt az első közvetítése?
– Rögtön az 1992-es barcelonai olimpia után, amelyen egyébként ott voltam riporterként, és interjút készítettem Egerszegi Krisztinával. Ez azért volt különleges, mert nagyon ritkán adott interjút, de amikor magyarul szólítottam meg, megállt, én pedig élő adásban fordítottam a kérdéseket és a válaszokat. Ebben az időszakban az egyik kollégám átment egy másik csatornához, így kommentátorra lett szükség a német Szuperkupa-döntőre. Ez volt az első nagy meccsközvetítésem.

– Melyek a legfontosabb tulajdonságai egy jó kommentátornak?
– Szerintem a legfontosabb az időzítés, vagyis hogy miként adagolod az információkat. Lényeges továbbá, hogy ne magadat állítsd az esemény középpontjába. Ami fontos, az a pályán zajlik, a feladatod, hogy átadd a helyszíni hangulatot, és úgy közvetítsd a történéseket, hogy a nézők úgy érezzék, ők is a stadionban vannak. A kommentátornak tudnia kell, hogy nem ő a legfontosabb, kicsit úgy, mint a játékvezetőnek. A bíró is akkor jó, ha nem feltűnősködik. Nekem legalábbis ez a filozófiám.

Sportújságírók egymás között: Réthy Béla az MSÚSZ meghívására jött Budapestre (Fotó: Földi Imre)

– Nem ijesztő, hogy a közvetítéseit húsz-harminc millióan hallgatják?
– Erre nem is szabad gondolni! Ha ezen rágódnék, nagyon feszélyezne. Szerencsére nem vagyok ideges típus, de meg kell próbálni kikapcsolni a külvilágot, és azt gondolni, hogy valamelyik ismerősömhöz vagy csak a technikushoz beszélek.

– Mit szeret a legjobban a munkájában?
– Ma is ugyanúgy élvezem, mint az első nap. Imádok stadionokba járni, egyszerűen szeretem a futballt – otthon is minden meccset megnézek. Ez nekem nem munka, hanem szenvedély. A legjobb, amikor még nagyjából fél óra van a kezdő sípszóig, és az embert a kommentátorállásban már átitatja a helyszíni hangulat.

– Melyik a legnagyobb meccsélménye?
– Talán az 1996-os Németország–Csehország Európa-bajnoki döntő, amely Oliver Bierhoff aranygóljával dőlt el, mert ez volt az első finálém kommentátorként. Akkor még nem osztották be előre a meccseket, ezért fantasztikus pillanat volt, amikor csütörtökön megtudtam, hogy vasárnap én mehetek a kommentátorállásba. Összesen három világbajnoki, négy Európa-bajnoki és öt Bajnokok Ligája-döntőről közvetítettem.

A 2004-es Európa-bajnokságon Bragában

– Németországban nyilvánvalóan sportkommentátorok ezrei vágynak ilyen mérkőzésekre, ezért a tény, hogy csaknem harminc éve megingathatatlan a pozíciója, azt mutatja, kiváló a szakmájában.
– Úgy látszik, igen. Elég karakteres hangom van, és bátran kimondom a véleményem. Tudom, hogy emiatt könnyebben válok támadhatóvá, de azt mondom, inkább állást foglalok, mint hogy mellébeszéljek. Természetesen én is hibázom, de olyankor felteszem a kezem, és elnézést kérek.

– Előfordul, hogy felismerik az utcán?
– Nap mint nap! Érdekes, hogy amíg a közösségi médiában szinte minden közszereplőt „ütnek-vágnak”, szemtől szemben már mindenki barátságos, nekem legalábbis nem volt még semmilyen negatív élményem, annak ellenére sem, hogy olykor a szurkolók között kell megközelítenem a kommentátorállást.

– Vannak barátai a futballisták köré­ben?
– Csak olyanok, akik már visszavonultak, mert szeretnék pártatlan maradni. Nem veszek részt olyan partikon, amelyeken aktív játékosok is vannak, de a régi labdarúgók közül sokakkal jóban vagyok, például Andreas Brehmével, Lothar Matthäusszal, Michael Ballackkal.

– Követi a magyar labdarúgást?
– Igen, nemrég jártam Írországban az U17-es Eb-n, amelyen két meccsüket is megnéztem. A látottak alapján a jövő fényes lehet, és úgy látom, nagy munka folyik utánpótlásszinten. A 2016-os Eb-szereplés is kiváló volt, tehát vannak jelek, hogy szép lassan előremozdul a labdarúgás, de klubszinten rendszeresen főtáblás szereplésre lenne szükség a nemzetközi kupákban.

– Mi a véleménye Dárdai Pálról?
– Imádom! Többször csináltam vele interjút, találkoztunk Berlinben, nagyon talpraesett, normális, egyenes ember. Kissé „old school”, aki nem passzol annyira ebbe az elüzletiesedett, őrült futballvilágba, nem hagyja magát megvezetni, és mindig hű az elveihez. Négy év után talán kissé elfáradt, ezért most pihenni akar.

– Szívesen közvetítene magyar labdarúgást?
– Ahhoz, hogy magyarul közvetítsek, legalább háromnegyed évig itt kellene élnem. A szakkifejezések egy részét nem tudom jól magyarul, de a háttérben vagy tanácsadóként szívesen dolgoznék itt. A futball iránt érzett szenvedély sohasem hagy alább, és attól még, hogy eljön a nyugdíj ideje, az ember lélekben fiatal marad. Gondolkozom rajta, hogy ha abbahagyom a munkámat, három-négy évre Magyarországra jövök, és akkor valahol besegítenék. Innen származom, kíváncsi vagyok, milyen itt a mindennapi élet – vásárlás, mozi, tömegközlekedés, mindennapi teendők. Szeretem a magyar konyhát, a magyar bort, szóval szívesen dolgoznék Magyarországon a futball közelében.

RÉTHY BÉLA ÜZENETE A MAGYAR SPORTBARÁTOKNAK

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. május 25-i lapszámában jelent meg.)

2019.05.25 19:42:25

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Csak pár helyzetig jutott Gulácsi és Orbán Leipzigje, Lewandowski és Coman azonban nem kegyelmezett.

2019.05.25 09:40:46

Német labdarúgás BABJÁK BENCE

„Nem érzem, hogy bármelyik csapattársam izgulna vagy feszültebb lenne a kelleténél.”

2019.05.24 17:48:59

Német labdarúgás ZSOLDOS BARNA

Németország vezető sportkommentátora tökéletes magyarsággal beszélt kalandos életútjáról.

2019.05.24 23:27:44

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Ők annyira átalakították a Bayern, rajta keresztül a német labdarúgás arculatát, hogy már semmi sem olyan, mint 2009. augusztus 29. előtt volt.

2019.05.24 23:29:43

Német labdarúgás SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Fantasztikus megkoronázása lenne Gulácsi idényének.