A Leverkusen visszavette az első helyet

Vágólapra másolva!
2010.01.24. 19:35
null
Sami Hyypiä (jobbra) első német bajnoki gólját szerezte (fotó: Action Images)
Egy napig volt élen a Bayern München a német labdarúgó-bajnokságban, hiszen a Leverkusen vasárnap legyőzte a Hoffenheimet, és visszaszerezte az első helyet. A 19. forduló másik találkozóján a Köln Wolfsburgban diadalmaskodott.

 

A Leverkusen az őszt veretlenül küzdötte végig, ráadásul a Mainz elleni tavaszi idénynyitón is győzelemmel hagyta el a pályát. Papíron a Hoffenheim sem jelenthetett akadályt a gyógyszergyáriak számára.

A második élvonalbeli idényüket töltő hazaiak rossz passzban vannak, ugyanis előző öt bajnokijukon nem tudtak győzni. A Leverkusen ellen is rosszul kezdtek: a 11. percben Toni Kroos ívelt középre szabadrúgást, Ibisevic szabadon hagyta Hyypiät, aki Hildebrand lába között a hálóba talált. Ez volt a veterán finn első gólja a Bundesligában.

A Bayernek több helyzete nem is igazán volt a félidőben, a Hoffenheimnek ugyan volt lehetősége, de az egyenlítő gólt nem tudta megszerezni.

A Leverkusen a második félidőben is gólra váltotta az első lehetőségét, igaz, ehhez kellett egy hatalmas védelmi hiba is: Schwaab beadása után Beck fel akart szabadítani, ám éppen Derdiyokot találta telibe. A svájci csatárról lepattant a labda, éppen Kroos elé, aki köszönte szépen, és a hálóba lőtt.

A vendégcsapat a 71. percben döntötte el véglegesen a találkozót, Kroos ezúttal az előkészítő szerepét vállalta magára, Tranquillo Barnetta pedig kihasználta a lehetőséget. A Leverkusen ezzel a sikerrel visszavette az első helyet a Bayern Münchentől.

Meglepetésre hazai pályán kapott ki a Wolfsburg, amely nagyon gyenge formában van. A címvédőt az a Köln verte meg, amely még sohasem tudott nyerni az alsó-szászországi városban a Bundesliga megalapítása óta.

Bár Pezzoni gólját Gentner, Freisét pedig Ricardo Costa kiegyenlítette, a tunéziai Adil Sihi találatára már nem érkezett válasz. A Wolfsburgnál veszélyben Armin Veh állása, a címvédő ugyanis sorozatban hetedik alkalommal maradt nyeretlen.

BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
Hoffenheim–Leverkusen 0–3 (Hyypiä 11., Kroos 51., Barnetta 71.)
Wolfsburg–Köln 2–3 (Gentner 21., Ricardo Costa 59., ill. Pezzoni 7., Freis 57., Sihi 74.)
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2009/19,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik