A Bundesligában a hozzáállás más, nagyobb a győzni akarás – Bénes

Borsi GergelyBorsi Gergely
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 15:51
null
Bénes László győztes gólt szerzett a Hertha ellen (Fotó: AFP)
A Hertha elleni győztes gólja után csak forgolódott ágyában Bénes László, a Mönchengladbach labdarúgócsapatának tehetséges középpályása, de a mérkőzés legjobbjának nem száll a fejébe a dicsőség, továbbra is keményen dolgozik, hogy elérje céljait.

 

– Sokáig ünnepelték?
– Szó sincs róla! – vágta rá Bénes László, a Mönchengladbach 19 éves, magyar nemzetiségű szlovák utánpótlás-válogatott középpályása, aki szerdán először kapott lehetőséget kezdőként a Bundesligában, amit a Hertha ellen 1–0-ra megnyert bajnokin góllal hálált meg. – Fontos mérkőzést nyertünk meg, mindenki gratulált a győztes gólhoz, de ünneplés nem volt, szombaton már a Kölnnel játszunk, és ott is kell a három pont. Most már arra összpontosítunk.

– Mikor tudta meg, hogy kezdő lesz?
– A mérkőzés előtti napon, az edzés után odajött hozzám Dieter Hecking vezetőedző, és akkor mondta, hogy készüljek, mert az első perctől a pályán leszek.

– Tudott aludni?
A találkozó előtt igen. Utána viszont szinte egy percet sem. Néztem a plafont, forgolódtam, visszapörgettem mindent. A gyerekkoromat, az álmaimat, a mérkőzést és a gólomat, amelyet azóta többször is megnéztem. Fantasztikus volt, amikor kevesebb mint egy hónapja a Bayern München ellen csereként bemutatkoztam, de a mostani túltesz rajta. Gyerekként az ilyen pillanatokról ábrándoztam, hazai pálya, több mint negyvenezer néző, hihetetlen az egész – valóra vált álom. Nagyszerű érzés, jobban nem is alakulhatott volna. Pláne úgy, hogy engem választottak meg a mérkőzés legjobbjának.

– A Kickertől majdnem a legjobb, kettes osztályzatot kapta, sőt a forduló válogatottjába is beválasztották, ráadásul ön lett a Mönchengladbach történetének kétszázadik Bundesliga-gólszerzője.
Ezt eddig nem is tudtam, nagyon jó érzés. Aligha kell mondanom, hogy életem eddigi legfontosabb gólját szereztem. Minden olyan gyorsan történik, igyekszem feldolgozni. A csapattársaim biztattak a mérkőzés előtt, mondták, egyszerűen futballozzak, úgy, ahogy szoktam, és a vezetőedző is ellátott néhány hasznos tanáccsal, hogy itt a nagy esély, ne idegeskedjek, legyek aktív. De mérkőzés közben is dicsértek, támogattak, én pedig igyekeztem bátran és önbizalommal játszani.

– Ez sikerült is. A német sajtó dicséri, a csapattársai elismeréssel nyilatkoznak a játékáról, sőt már a múlt nyáron az Arsenalhoz igazoló Granit Xhakához, illetve a szezon végén a Dortmundhoz távozó Mahmoud Dahoudhoz hasonlítják.
– Jól hangzik, de nem foglalkozom vele. Egyetlen mérkőzésen voltam eddig kezdő, nekem pedig az a célom, hogy napról napra fejlődjek, egyre jobb legyek, folyamatosan játéklehetőséget kapjak. De ezt nem adják ingyen. Meg kell érte dolgoznom minden egyes edzésen. Kiskorom óta erre vágytam, eddig is beleadtam mindent, és ezután sem lesz másképp. Gyerekként nagy álmom volt, hogy egyszer a Manchester Unitedben szerepeljek, de most csak azzal törődöm, hogy a Mönchengladbachban sikeres legyek. A következő célom, hogy a Köln elleni szombati rangadón ismét szerepet kapjak, ha nyerünk, közelebb lépünk az Európa-ligát érő helyhez, szeretnénk kiharcolni a nemzetközi kupaindulást. Persze a Bajnokok Ligájáról sem tettünk le, de attól jelenleg meglehetősen távol vagyunk.

– Könnyedén beilleszkedett?
– Mindenki jól fogadott, amikor tavaly nyáron aláírtam az ötéves szerződésemet. Nem érzékeltették, hogy külföldi vagyok, senkinek sem volt ezzel problémája. De amiatt sem, hogy nem beszélek németül. Azóta persze már nincs ilyen gondom, hetente kétszer járok németórára, rengeteget foglalkozom vele, még a televíziót is németül nézem, hogy minél gyorsabban megtanuljam a nyelvet. Ráadásul az edzőváltás is kedvezően hatott a helyzetemre.

– Miért?
– André Schubert nem nagyon beszélt velem, Dieter Hecking viszont egészen más. Sokat beszélgetünk, segít, és az sem hátrány, hogy szereti a játékomat.

– Mit tart erényének, illetve mi az, amiben még fejlődnie kell?
– Mindenben. Nem lehetek elégedett, jobbra kell törekednem. Fiatal vagyok, nagyszerű klubnál játszom, úgyhogy minden adva van a fejlődésemhez. De ha mindenképpen meg kellene neveznem, hogy miben kell még nagyon sokat javulnom, az az egymás elleni párharc, a fejjáték, valamint a jobb láb használata.

– Játszott Magyarországon és Szlovákiában is. Miben különbözik a német első osztály?
– Sokkal gyorsabb a játék a Bundesligában, és a futballisták hozzáállása is egészen más. Jóval nagyobb a győzni akarás, ráadásul a csapaton belül a játékosok minden egyes pozícióért élet-halál harcot vívnak egymással. Ezért is van, hogy bár nagyon örülök a Hertha elleni győztes gólomnak, most már azért küzdök, hogy a Köln ellen is lehetőséget kapjak.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Augsburg–Ingolstadt 2–3 (Verhaegh 76. – 11-esből, Halil Altintop 81., ill. Kittel 24., Cohen 35., 67.)
Darmstadt–Bayer Leverkusen 0–2 (Brandt 15., Volland 56.)
Mainz–RB Leipzig 2–3 (Samperio 68. – 11-esből, Josinori 91., ill. Sabitzer 47., Ti. Werner 52., N. Keita 81.)
Borussia Mönchengladbach–Hertha 1–0 (Bénes 16.)
Wolfsburg–Freiburg 0–1 (Niederlechner 78.)

Borussia Dortmund–Hamburg 3–0
(G. Castro 13., Kagava 81., Aubameyang 93.)

Hoffenheim–Bayern München 1–0 (Kramaric 21.)
1. FC Köln–Eintracht Frankfurt 1–0
(Jojics 53.)

Werder Bremen–Schalke 3–0
(Gebre Selassie 24., M. Kruse 76. – 11-esből, Eggestein 80.)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 27 20 5 2 67–14 +53 65
2. RB Leipzig 27 17 4 6 50–30 +20 55
3. Hoffenheim 27 13 12 2 50–26 +24 51
4. Borussia Dortmund 27 14 8 5 58–28 +30 50
5. 1. FC Köln 27 10 10 7 39–31 +8 40
6. Hertha 27 12 4 11 35–34 +1 40
7. Freiburg 27 11 5 11 35–47 –12 38
8. Eintracht Frankfurt 27 10 7 10 26–28 –2 37
9. Mönchengladbach 27 10 6 11 31–34 –3 36
10. Bayer Leverkusen 27 10 5 12 42–43 –1 35
11. Werder Bremen 27 10 5 12 42–46 –4 35
12. Schalke 27 9 7 11 33–31 +2 34
13. Wolfsburg 27 8 6 13 26–38 –12 30
14. Hamburg 27 8 6 13 26–50 –24 30
15. Mainz 27 8 5 14 36–46 –10 29
16. Augsburg 27 7 8 12 26–43 –17 29
17. Ingolstadt 27 7 4 16 28–45 –17 25
18. Darmstadt 27 4 3 20 17–53 –36 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik