A Bundesliga kitermelte zsarnokát: nem a Bayern, a német futball problémája ez

A szezon elején egyedül Dárdai Pálnak volt különvéleménye. A német Bundesliga vezetőedzői közül csak a Hertha BSC magyar trénere mondta azt a dpa hírügynökség körkérdésére, hogy nem a Bayern München nyeri meg a bajnokságot. Dárdai a Bayer Leverkusenre tett. Az edzői karból csak ő nem nyert volna.

Az indoklást azzal zárta Dárdai, hogy „ha mindig a Bayern nyer, az egyébként is unalmas". A Bayern nyert. Megközelíthetetlenül. Unalmas? Lehet. Nem véletlenül veri félre a vészharangot egyre több szakértő és funkcionárius – a német futballtörténelemben még sosem látott dominancia csökkentheti a bajnokság vonzerejét és eladhatóságát is. Ez persze nem a rekordbajnok baja, és a Bayernnél joggal mondhatják, tessék az ő szintjükre feljönni, tessék méltó versenytársnak lenni. A kérdés, sikerülhet-e ez – vagy végleg megváltozott az a dinamika, amely a német futball egyik alapvetése az 1960-as évek vége óta.

ÁLDÁS ÉS ÁTOK

A Bayern München egyszerre áldás és átok a Bundesligának. A bajor csapat 1968–1969-ben nyerte meg először a bajnoki címet. Ha idáig számolunk vissza, 49 idényből 27 a Bayern győzelmével záródott. Ha ugyanezt a periódust vizsgáljuk, az európai topligák egyikében sem volt ilyen mértékű dominancia. Spanyolországban 19 (Real Madrid), Olaszországban 19 (Juventus), Angliában 13 (Manchester United), Franciaországban 7 (Olympique Marseille, Olympique Lyon) bajnoki címet szerzett ebben az egy híján ötven évben a legtöbb aranyérmet begyűjtő csapat. Még ha a Juve elvett elsőségeit is hozzátesszük, akkor is csak 21-ig jutunk.

Ugyanakkor hosszú, abszolút domináns időszakok Németországban sosem voltak – az elit bajnokságok közül ebből a szempontból csak az angol élvonal versenyezhetett a Bundesligával. Az 1970-es évekig egyszer sem fordult elő német földön, hogy a bajnok kétszer egymás után is megvédje címét – és most nem az 1963-tól íródó Bundesliga-éráról, hanem az először 1903-ban kiírt német bajnokságról beszélünk.

A hetvenes években a Bayern München lett az első „tripla bajnok”, közvetlenül utána a Borussia Mönchengladbach a második, de a háromidényes dominancia ritka madár volt. A német bajnokság dinamikája állandósult: a legerősebb és leggazdagabb Bayern München nyeri meg a legtöbb bajnokságot, egymás után általában legfeljebb pár szezonban kerül le a trónról, ám a rekordbajnok sikerperiódusait rendre meg tudják törni más csapatok. A kétezres években minden korábbinál nagyobb fölényt harcolt ki a Bayern, ám még így is köszönthettünk négy másik bajnokot (Borussia Dortmund, Werder Bremen, VfB Stuttgart, Wolfsburg) a bőrnadrágosok diadalai között.

A kiváló szakmai munkát, infrastrukturális és gazdasági erejét (1972-től a közel hetvenezres Olimpiai Stadion nagy előnyt jelentett a riválisokkal – elsősorban a viszonylag kis befogadóképességű Bökelbergben játszó Mönchengladbachhal szemben) maximálisan kihasználó Bayern megkerülhetetlen tényező, ami szeretem-gyűlölöm vonalon osztja meg a német drukkereket. A dinamika fenntartásához viszont az kell, hogy a bajoroknak legyenek erős kihívói, melyek néha le is tudják őket győzni egy bajnoki szezonban. Ez az, ami az utóbbi években megrendült.

ULI HOENESS NEDVES ÁLMA

Az, hogy a Bayern München egymás után öt idényt megnyer, a Bundesliga egésze szempontjából kicsit ijesztő. Még ijesztőbb a rekordbajnok abszolút fölénye. A Bundesligában az 1995–1996-os szezonban vezették be a hárompontos rendszert. 1995 és 2012 (ez volt a legutóbbi év, amikor nem Bayern Münchennek hívták a bajnokot) között 6,375 pont volt az átlagos különbség első és második helyezett között. Amióta a Bayern totális dominanciát vívott ki, 14 pont. Carlo Ancelotti csapata három fordulóval a vége előtt 10 ponttal vezeti az abszolút újonc RB Leipzig előtt a Bundesligát, és könnyen elképzelhető, hogy a sorozatban ötödik bajnoki címét is úgy nyeri meg, hogy legalább 10 egységgel végez legközelebbi riválisa előtt.

Magyarul nem elég, hogy csak a Bayern nyer, még a megszorítása is képtelenség. Vagy ahogy a 11 Freunde írja: „Beletörődtünk a ténybe, hogy Uli Hoeness nedves álma a zsinórban megnyert tíz bajnoki címről nem egy hatalmas disztópia többé, hanem minden bizonnyal realitás lesz 2022-ben.”

Amikor a Kicker videót készített a német sportújságírók gáláján a meghívott díszvendégekkel és szakértőkkel, ők mind az unalomra panaszkodtak. A volt Werder Bremen-klubmenedzser Willi Lemke szerint rosszat tesz a Bundesligának, hogy újabban már karácsonykor meg lehet mondani, ki a bajnok. A Bayern-ellenességgel nem vádolható müncheni legenda, Oliver Kahn reménykedik, hogy a rekordbajnoknak lesz rosszabb éve is, mert szerinte ha így marad minden, az a Bundesligának lesz egy kicsit kínos.

„A tabella legtetején oda az izgalom, közvetlenül utána viszont éles a küzdelem, no meg a középmezőny is nagyon izgalmas” – így Lothar Matthäus. Tegyük hozzá, a hétvégi forduló előtt (a Kicker videója korábban készült) már az első négy helyezett kiléte is biztos, és igazából csak az automatikus BL-kvalifikációt jelentő bronzéremért lesz nagy a harc a Hoffenheim és a Borussia Dortmund között.

Furcsa kettősség ez a Bundesligában. Ha a Bayernt kivesszük a pakliból, a bajnoki mérkőzések bizonytalansági faktora majdnem olyan erős, mint a Premier League-ben, sőt. A Bundesliga megrendelésére elvégzett kutatás szerint a német élvonal mérkőzései a legkiszámíthatatlanabbak a topbajnokságok közül. De a liga egészét természetesen a müncheniekkel együtt kell értékelni, és itt már évek óta a konkurencia módszeres eltiprása zajlik. A Bayern túl jó, túl gazdag és túl erős, bárkit meg tud vásárolni a helyi piacról, bármelyik felnövekvő riválist meg tudja gyengíteni legjobbjai elcsábításával.

A rekordbajnok 2012 ősze és 2017 tavasza közben csak 12 vereséget szenvedett el a német pontvadászatban. Döbbenetesen kevés. Persze ez nem a Bayern gondja és nem is a Bayern felelőssége – miért is kellene rosszabbnak lenniük? Kérdés azonban, hogy a szakadéknyi különbséget be tudja-e hozni a konkurencia, vagy a Bayern München külön kaszt marad. Ahogy Karl-Heinz Rummenigge szokta mondani, az okosan felhasznált pénz gólokat is lő.

„A Bundesliga skizofrénné vált, a német futball pedig egy olyan dilemmával szembesült, amelyet képtelen feloldani. A példa erre az FC Bayern és a nagy kérdés: mennyi Bayernt képes a liga elviselni? Az elmúlt idényekben sosem az volt a kérdés, hogy ki nyeri a bajnokságot, hanem csak az, hogy matematikailag mikor lesz behozhatatlan a Bayern előnye. A müncheniek minden egyes alkalommal elmondják, milyen fontos nekik a bajnokság, ám a fókuszuk már rég a nemzetközi küzdelemsorozaton van. Ott pedig olyanokkal kell megküzdeniük, mint a tévés szerződések milliárdjaiban úszó Premier League klubjai. Vagy olyan dúsgazdag befektetők csapataival, akik csordulásig töltik pénzzel a klubokat – lásd a Paris Saint-Germaint. Vagy olyanokkal, akiknek a ligája kitermel néhány óriáscsapatot, a többiek pedig az árnyékukban vannak – lásd Spanyolországot, ahol a Real Madrid, a Barcelona és kisebb mértékben az Atlético Madrid egymás között osztja el majdnem a teljes tortát" – írta a Die Welt tavaly nyáron. A dilemma persze azóta sem vált füstté.

Alighanem még évekig nem is fog. Elképzelhető, hogy a bajnokságokat sorban, könnyen nyerő Bayern München abszolút dominanciája az egyik legnagyobb veszély a Bundesligára nézve.

ELADHATÓSÁGI KÉRDÉS IS

A német futball minden tekintetben erőtől duzzad. A „Das Reboot”, a helyi futball újradefiniálása után újjáépített rendszer kitermelt egy világbajnok csapatot, sok-sok sztárt és egy olyan ligát, amelyre öröm ránézni. Fiatal, innovatív edzők, szenzációs hangulat és szurkolói kultúra, identitásukat őrző és arra méltán büszke klubok, kiváló játékosok tömkelege, iram, keménység, látvány, szórakoztatás, ráadásul relatív alacsony jegyárakon. Nem csoda hát, hogy (többek között) Angliából szurkolók sokasága vándorol Németországba meccset nézni – egy Bundesliga-mérkőzés még az utazással együtt is megéri nekik a kiruccanást. Olcsó, hangulatos és remek színvonalú.

Tehát a német futball erőtől duzzad. Más kérdés, hogy a Bundesliga eladhatósága így is kulcskérdés, illetve versenyképességi kérdés, és a Bayern München egyeduralma erre lehet negatív hatással. Pedig a liga ügyesen manőverez új piacokon is: a 2017-es Red Card tanulmány szerint például a kínai digitális médiában a Bundesliga a legnépszerűbb topbajnokság – félmilliárd szurkolós, gigantikus piacról beszélünk. Kérdés, mennyire lehet eladni külföldi piacokra úgy egy terméket, hogy a bajnok kiléte már szinte év elején biztos? Mennyire ellensúlyozza ezt a liga kiváló színvonala és hangulata?

A Bundesliga nyilvánvalóan elég jó és népszerű ahhoz, hogy csörögjön a pénz a kasszában – bizonyíték erre az új televíziós szerződés, mellyel a liga 4,64 milliárd eurót kasszíroz négy évre 2017 nyarától, ennél csak a Premier League kap (jóval) többet. De a versenyképesség azon is múlik, mennyire képes a Bundesliga egyre jobban felverni az árakat és új piacokat meghódítani. Márpedig könnyebb úgy hódító útra indulni, ha egy bajnoki hajrá óriási izgalmakat és drámai eseményeket hoz.

„A Bayern dominanciája előnyös lehetett a nemzeti csapatnak, a Bundesliga népszerűsége nem csökken még a német rajongótábor körében, viszont az egyenlőtlen bajnoki verseny a tengerentúlon nem nyeri meg a szurkolókat. A német mérkőzéseket Amerikában közvetítő Fox Sports csalódást keltő nézettségi adatokat közölt a Bundesligáról (...). A német bajnokik gyakran kezdődnek azonos idősávban angol és német meccsekkel, ezekben a ligákban pedig valószínűbb, hogy több csapat fog kiélezett küzdelmet folytatni az elsőségért” – írta egy elemzésében a The Economist.

Egy másik kérdés, hogy a Bayern München európai versenyképességére hogyan hat a méltó hazai rivális hiánya. A közelmúlt csúcs Bayernje – Jupp Heynckes Bajnokok Ligája-győztes csapata – a félelmetesen erős Dortmunddal vívott párharcokban edződött, és fekete-sárga riválisát múlta felül a londoni BL-döntőben, mely a lehető legjobb reklámja volt a Bundesligának. Amióta a Bayern egyeduralma teljes, nem sikerült elhódítania a legáhítottabb európai trófeát. Sőt. Ebben a szezonban hosszú idő után először nincs német elődöntős a kontinentális küzdelemsorozatokban.

RÁJÁTSZÁS? VAGY VALAMI EGÉSZEN MÁS?

A jelenlegi helyzet a Bayern Münchenen kívül aligha felel meg bárkinek is, így aztán időről időre felröppennek ötletek. Az egyik ilyen a bajnoki szisztéma megváltoztatásáról szól – már többen felvetették a klubvezetők, edzők és szakértők közül is, hogy egy rájátszás nem tenne rosszat a bajnokságnak. Az ugyanis jelenleg szinte biztosra vehető, hogy 34 mérkőzés alatt a Bayern ledózerolja a konkurenciát – viszont szintén teljesen reális, hogy egy oda-visszavágós, kieséses rendszerű playoffban elkaphatják. Lásd még: a rekordbajnok a hazai és nemzetközi kupában sem maradt állva a szezon végére.

A rájátszás ráadásul nem is lenne idegen dolog a német futballtól, bármilyen furcsának is tekintjük a mai rendszerben. A bajnoki cím sorsáról 1903 és 1963 között egymérkőzéses finálé döntött, a regionális bajnokságokat országos rájátszásos rendszerű végjáték követte, általában vegyes formátumban (előbb több csoportban körmérkőzések, majd kieséses szakasz).

„Hosszú távon nem jó egy bajnokságnak az, ha egy klub egyeduralmat harcol ki. A Bundesliga üzleti partnereinek pedig nem mindegy, hogy már október végén eldől-e, melyik csapat lesz a győztes. Az első négy helyezett rájátszása a bajnoki címért aktuálisabb kérdés, mint valaha. Az elődöntők és a döntő pedig olyan marketingértéket képviselne, amely plusz bevételeket hozhatna” – magyarázta a Kickernek tavaly a Német Labdarúgóliga (DFL) volt elnöke, Wolfgang Holzhäuser.

„Miért is ne? Így a második, harmadik, negyedik helyezett kapna még egy esélyt. Nem tartom abszurdnak az ötletet – és nyitott vagyok a szabályváltozásokra, ha azok nem túl őrültek” – így a Borussia Dortmund edzője, Thomas Tuchel.

Persze egy ilyen változtatást a ligának többek között át kellene vernie a Bayern Münchenen, és a bajorok teljes joggal kérdezhetnék: ugyan, miért kellene belemenniük egy számukra valószínűleg hátrányos változtatásba? Hiszen minél több mérkőzés dönt a bajnoki címről, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy a sportszakmailag és gazdaságilag is legjobb, legerősebb kerettel rendelkező klub zár az élen. Egy ilyen módosítás még a Bayern egyetértésével sem lenne egyszerű, hasonló formátumváltozások esetében ugyanis újra kellene tárgyalni többek között a televíziós szerződéseket is.

Ha nem a rájátszás, mi hozhat még változást? Az egyik a „természetes elmúlás”: egyszer minden egyeduralom elmúlik, az európai futballtörténet tapasztalatai alapján legkésőbb 14 év után... A Bayern-dominancia nem tarthat örökké, a játékoskeret cserélődik – Philipp Lahm és Xabi Alonso visszavonulása, Franck Ribéry és Arjen Robben kiöregedése például biztos kihívás lesz –, összeállhat máshol is egészen kiváló csapat, mely meghajthatja, sőt megelőzheti a rekordbajnokot.

A legvalószínűbb, hogy a rendkívül erős fiatal generációt a soraiban tudó Borussia Dortmund, RB Leipzig duóból kerülhet ki előbb-utóbb a kihívó. Különösen az RB Leipzig projektje lehet veszélyes: a Red Bull azért szállt be a német futballba, hogy a Bayernnel versenyezhessen, és ugyan lehet utálni a lipcseieket – a tradicionalista német közeg gyomra elég nehezen veszi be a csapatot, és még finoman fogalmaztunk –, de ők tűnnek a legversenyképesebbnek. Rendkívül tudatosan felépített csapat, klubmodell és átigazolási stratégia, hatalmas erejű céges háttér – a Red Bull aligha nyugszik, míg legalább egyszer nem sikerül elkapni a Bayern Münchent.

ŐRIZ ÉS KONZERVÁL

A Bundesliga-klubokra vonatkozó tulajdonosi kötöttségek – az úgynevezett 50+1 százalékos szabály, mely lehetővé teszi, hogy az egyesületek kezében maradjanak a klubokkal kapcsolatos döntések – megítélése szintén kettős.

Ez megakadályozza ugyanis a külföldi óriásbefektetők és mágnások megjelenését a bajnokságban, tehát külső pénzinjekcióval és hirtelen versenyképesség-növekedéssel nem számolhatnak a riválisok. A rendszer a status quót – így a messze legnagyobb bevételekkel rendelkező, legjobban felépített Bayern München fölényét – konzerválja. Ugyanakkor ez a szabály számos olyan dolgot garantál, amely a Bundesliga arculatához tartozik: a klubok életébe beleszólása van a tagságnak, a csapatok nem hobbiként futballba befektető kínai, arab, amerikai vagy más befektetőcsoportok „játékszerei.”

„Az 50+1 szabálynak nagyon fontos vívmányai is vannak. Az elfogadható jegyárak, amelyeket mindenképpen meg kell őriznünk, illetve az, hogy a klubok nem lehetnek spekulánsok játékszerei. A Bundesliga túl sokat jelent az embereknek” – vélekedett a DFL első embere, Christian Seifert. A Bayern túlhatalmával kapcsolatban ugyanakkor neki is vannak fenntartásai.

„Ha az FC Bayern még néhány bajnokságot megnyerne zsinórban, az nem tenne jót a versenynek. De hát a münchenieket nem lehet ezért felelőssé tenni, és nem az ő dolguk, hogy változtassanak a helyzeten. Angliában öt klub jelölte meg célkitűzésként a bajnoki címet. Olaszországban három, Spanyolországban kettő. Németországban 17 klub jelentette ki: szó sem lehet az elsőségről. Ezen valahogy változtatni kell” – vélekedett.

Más prominens szereplők szerint viszont az 50+1 tényleg csak a jelenlegi helyzetet konzerválja, és a Bayern szintjére (szinte) képtelenség lesz felnőni.

„A Bayern, illetve a Dortmund olyan lehetőségekkel bír, hogy átkozottul nehéz lesz versenyezni velük. Amíg az 50+1 szabály érvényben van, addig nagyon keservesen lehet megváltoztatni a helyzetet. Ahhoz, hogy a Bundesliga bajnoki címéért folytatott verseny izgalmasabb legyen, szerintem meg kell változtatni a szabályt. Ha nem, akkor a következő tíz évben a bajorok lesznek a bajnokok. Ha van egy gyenge szezonjuk, talán a Dortmund vagy előbb-utóbb a Leipzig el tudja kapni őket” – vélekedett a Socrates magazinnak adott interjújában a válogatott csatár Mario Gomez.

Komor kép? Reális? Valószínűleg mindkettő. A Bundesliga kitermelte a maga türannoszát, amely korlátlanul uralja a bajnokságot – ki tudja, meddig. Ez nem a Bayern München problémája, ők nyernek és nyernek, ameddig tudnak, ahogyan csúcsprofikhoz illik. Joggal mondhatják: próbáljanak felnőni a többiek az ő szintjükre. Még egyszer: ez nem a Bayern München problémája.

Az egész német futballé viszont igen.