1860 München: példátlan Moniz-húzás a rajton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.04. 21:34
null
Weigl 18 évesen már német 2. ligás meccsen viselhette a kapitányi karszalagot (Fotó: 1860 München)
Az 1860 München labdarúgócsapatát egy tizennyolc éves fiatalember, Julian Weigl vezette ki csapatkapitányként a Kaiserslautern elleni Bundesliga 2-es bajnokira Ricardo Moniz vezetőedző döntésének megfelelően.

Az 1860 München futballszakosztályának 1899 óta íródó történetében példa nélkül áll Moniz döntése: a müncheni „oroszlánoknak” még sosem volt ilyen fiatal csapatkapitányuk. Weigl már az 1860 München utánpótláscsapataiban is „kapitánykodott”, a felkészülés során is viselhette a karszalagot a Cardiff City ellen. A müncheniek kapusa, Király Gábor már két éve profi szerződéssel rendelkező játékos volt, amikor Weigl megszületett... Az ifjú középpályás a 2013–14-es szezonban a német másodosztályban 14, míg a Regionalligában a tartalékcsapattal 23 mérkőzésen lépett pályára.

„Elképesztett a döntés, teljesen váratlanul ért. Normális körülmények között egy 18 éves nem lehet kapitánya egy felnőtt csapatnak. A csapatkapitányi poszthoz tekintély is kell. Ha nincs megfelelő mezőnyjátékos, miért nem Király Gábor? Ilyen még sosem történt meg. Nem tudom elképzelni, miként képes Weigl vezérként viselkedni a pályán, de ez a döntés lehet az edzői filozófia része" – vélekedett a müncheni Tageszeitungnak (tz) Olaf Bodden, az 1860 München egykori csatára.

„Hatalmas meglepetés ez a döntés, de Ricardo Moniz nyilvánvalóan átgondolta, és talált valamit Julian Weiglban, ami alkalmassá teszi a kapitányi szerepre. Vagy egy saját nevelésű játékosnak akarta adni a karszalagot. Tizennyolc évesen már én is a felnőttek között játszottam, de álmomban sem remélhettem, hogy megkapom a kapitányi karszalagot. Egy biztos, és ezt Weiglnak tudnia kell: csapatkapitányként állandóan jó és megbízható teljesítményt kell nyújtania" – nyilatkozta Alfred Heiss, az „oroszlánok" 1966-os bajnokcsapatának kapitánya.

Érdekességképpen, az 1860 München kezdő tizenegye a Kaiserslautern elleni bajnokin, zárójelben a játékosok korával: Király (38) – Kagelmacher (26), Vallori (32), I. Sánchez (23), Schindler (24) – Weigl (18), Bedia (25) – Adlung (26), Leonardo (31), Wood (21) – Okotie (27).

Alighanem a világfutballban is kevés példa akad arra, hogy valaki felnőtt bajnoki mérkőzésen 18 évesen kapitányi karszalagot viseljen – segítségül a világ egyik legjobb futballtörténeti rovatához, a Guardian működtette The Knowledge-hez kell fordulnunk. Gyűjtésük szerint a skót futballtörténetben Gary Gillespie volt a legfiatalabb kapitány (skót 3. liga, Falkirk – 17 évesen), míg Angliában Ray Wilkins (Chelsea, angol másodosztály – 18 évesen), Franciaországban pedig Patrick Vieira (Cannes, francia élvonal – 18 évesen).

A MÉRKŐZÉS

Király Gábor, Leonardo és Ricardo Moniz csapata a 20. percben emberelőnybe került, miután Tobias Sippel kapus a 16-oson kívül kézzel ért a labdához, Rubin Okotie duplájával pedig a 33. percre már kétgólos előnybe került a müncheni csapat (0–2).

A második félidő derekán aztán megváltozott minden, Srdjan Lakic tizenegyesénél Király érezte ugyan az irányt, és hozzá is ért, de védeni nem tudott, ezzel pedig kezdetét vette a hazaiak nagy rohama. Három perccel később már kiegyenlített a házigazda, Lakic fejese a bal alsóban kötött ki. De nem volt még vége! A 80. percben ugyanis egy szöglet után a komplett vendégcsapat hibáját kihasználva Philipp Hofmann 3 méterről fejelt a rövidbe, így 3–2-re nyert a 70 percen át tíz emberrel játszó Kaiserslautern.

BUNDESLIGA 2.
1. FORDULÓ

Kaiserslautern–1860 München 3–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik