Zsarolás: letartóztatták az exliverpooli BL-győztes támadót

Vágólapra másolva!
2015.10.13. 16:13
A rendőrség letartóztatta a 34 éves Djibril Cissét, mint részesét egy szexuális tartalmú videokazettával való zsarolásnak.

A BBC információ szerint a francia rendőrség azért vizsgálódik, mert megzsarolták Mathieu Valbuenát, aki jelenleg a Lyonban játszik. Cissé egyike a négy embernek, aki után nyomoznak – erősítette meg a francia ügyészség.

Cissét, aki játszott többek között a Sunderlandben és a Queens Park Rangersben is, azért hallgatják ki, mert a Reuters hírügynökség szerint ismeri a másik három vádlottat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik