Witselt felmentették, vasárnap már játszhat

2010.01.23. 10:14
null
Axel Witsel a Mechelen ellen újra pályára léphet (fotó: Action Images - archív)
Címkék
A Belga Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága helyt adott Axel Witsel és a Standard Liege fellebbezésének, és nem tiltja el a futballistát.

 

Witselt ebben a szezonban már másodszor állították ki az Anderlecht ellen, és míg az első eset után, amikor eltörte Marcin Wasilewski lábát, nyolc mérkőzésre meszelték el, most eredetileg két meccset kapott a Juhász Rolanddal szemben elkövetett szabálytalansága nyomán.

A középpályás azonban nem értett egyet a döntéssel, és fellebbezett. A belga szövetség pénteken ezt elfogadta, és nem tiltja el a játékost.

Pierre Francois, a Standard Liege elnöke elégedett, szerinte jogos ítélet született. A sportvezető hozzátette, a fegyelmi bizottság nem is igen határozhatott másképp, amikor például a Gent–Anderlecht találkozón két hasonló incidens is megtorlatlan maradt.

„Természetesen örülök, hogy ezúttal nem történt sérülés – mondta Francois. – Számunkra azonban nagyon jó, hogy Witsel játszhat a Mechelen elleni nagyon fontos mérkőzésünkön. Axel egyébként a nyolcmeccses eltiltása óta nagyon megkomolyodott, érettebbé vált, és nem értek egyet azzal, hogy ő egy durva játékos lenne."

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
20 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
37 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
41 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
6 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája